2013.10.18.
09:42

Írta: Horváth Oszkár

Nyolcszáz arany- és platinalemez

frankfarian.jpg

#280 Frank Farian vagány. Nemcsak azért, mert vörhenyes ÉS kőgazdag, de biztos, hogy menőbb, mint Horatio Caine. Farian zenészként próbált érvényesülni, nem túl nagy hatást gyakorolva a popzenére, egészen addig, amíg a "Baby do you wanna bump" című feldolgozásnótát Boney M. művésznév alatt ki nem adta.

A Boney M. a szóbeszéd szerint Bonaparte Napóleon (Boney) és a Music (M.) teljesen elmebeteg összetételéből adódik. Miután színpadra nem akart állni, a szám viszont Hollandiában és Belgiumban is aratott, Frank gyorsan toborzott egy zenekart, amelyben a 2012-ben elhunyt Bobby Farrel tátogott Frank Farian hangjára, és 1976-tól a 80-as évekig tilos volt hangot kiadnia a színpadon. Én is ezt csinálnám, franc álljon ki tollboában meg flitteres jégtáncjelmezben egyslágeresnek, mutogatni a tevepatáját. Bobby viszont örömmel tette mindezt, a wikipedia szerint "táncprodukciójával járult hozzá a sikerekhez", szerintem viszont polifoamba csomagolnám a vázákat a lakásban, ha vendégségbe jönne.

Aztán megpróbálta újra megugrani ugyanezt, ennek az eredménye a Milli Vanilli, akiknek egy 80.000 nézős MTV fellépésen akadt be a playback úgy, hogy "girlyouknowits, girlyouknowits, girlyouknowits". Percek alatt lettek kisöpörve a zeneiparból. Farian alkotása ezen kívül a La Bouche és a No Mercy is, szóval három évtizedre tette rá a névjegyét, és lehet kutatni, hogy vajon hány előadója playbackelt, de szabit kell hozzá kivenni, ugyanis NYOLCSZÁZ (!) arany- és platinalemezt készített. A nap "Vörheny & Vagány" díját kapja: Frank Farian, Németország!

Eredeti bejegyzés

Szólj hozzá!

Címkék: zene vörheny

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr15583542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása