#444 Segítünk eligazodni a sok hülye zenei stílus között: az elektronikus műfajon belül ha valaki dallamos lakodalmas zenén nevelkedett vagy véletlenül zenét tanult, akkor trance lesz belőle, ha a hangzás érdekli jobban, akkor house, ha részeg tinilányok között akar térdig gázolni, akkor dubstep. Ha a fogatlan néger 1965 után született, akkor rap, ha gyorsan csinálja, akkor dancefloor, ha nem volt pénze AKAI cuccot vagy számítógépet venni, akkor reggae. Ha fehér, és csak egy olcsó szintetizátorra futotta, akkor hardcore, ha japán, és tamagocsihangon énekel is rá, akkor "jpop". Ha a fogatlan néger ’65 előtt született és a számait visszafelé lejátszva minden dala arról szól, hogy feltámad a kutyája és visszatér a csaja: blues. Ugyanezek a definíciók fogas és fogatlan fehér ember esetében a countryt adják ki megfejtésként. Azok a lakossági ízlésűek, akik amúgy dancefloor rajongók lennének, de nem szeretik az elektronikus dolgokat, operettet hallgatnak. Ez az a zene, ahol a sorok akár 70%-át is lehet éneklés helyett narrációként beolvasni, és senki nem mer szólni érte, ha a végén szteppel 10 másodpercet.
A metál zenékhez annyira nem értünk, de külsőségekből ott is lehet tájékozódni, a fekete-fehér black metál zenekarok neveit tartalmazó typokat például nagyon nehéz kiolvasni, a „t”-betűk pedig általában fordított keresztek. A death metal majdnem ugyanez, csak színesek a logók + szeretik az iniciálékat is. Death metál zenekaroknál amúgy örökös kérdés számunkra, hogy mitől „jó” vagy „nem jó” egy 75%-ban hörgő, 25%-ban sikító hangokat magából kipréselő énekes, de szerencsére nem ismerünk senkit se, akitől ezt megkérdezhetnénk.