2014.04.16.
07:13

Írta: Horváth_Kálmán

Sir Isaac Newton, az alkimista kanálgyűlölő uzsorás

1005644_589640891076148_222626920_n.jpg

#460 Sir Isaac Newton közvetve a nálánál nagyobb fiúk vegzálásának köszönheti tudományos karrierjét: a kifejezetten rosszul tanuló, épp csak pubertáskorba lépett Isaacot a hamis Adidas cipője és a tízóraija miatt a falhoz kente egy felsőbb évfolyamos, nálánál jóval nagyobb termetű bunkó, Newton pedig annyira felhúzta ezen magát, hogy visszakézből leamortizálta a gyerek arcát és hogy igazán megalázza, ezért elhatározta, hogy szellemileg is a földbe tiporja, szóval év végére az évfolyam legjobb tanulója lett.

Felnőttkorában a saját fejét is abuzálgatta: egyik kísérlete során tűt szúrt a szemébe, hogy tanulmányozza a szemlencse és a színbontás működését, aztán rájött, hogy az utóbbit egy prizma segítségével egyszerűbben is elvégezheti. Egész életében betegesen gyűlölte a kanalakat, teljesen értelmetlennek tartotta őket, és ezért inkább mindig kiszürcsölte tányérból a levest, még akkor is, amikor I. Anna brit királynővel kvaterkázott, ezt annyira esztétikusnak képzeljük, mint az Indul a bakterház vonatkozó jeleneteit.

Szinte az élet minden területén egy két lábon járó oximoron volt: mélységesen hívő ember volt, aki az Újszövetséget eredetiben olvasva jött rá, hogy a fordítók/zsinatok valamit nagyon elrontottak, mert a Szentháromság, mint olyan nem létezhet és kizárásos alapon Jézus sem lehetett Isten fia - mindezekre amúgy a legenda szerint a cambridgei Trinity (Szentháromság) College-ben jött rá, ahol megkapta lovagi címét is, szóval erről a felfedezéséről inkább hallgatott. A szabad akarat dologban is kicsit ellentmondott a Biblia tanításainak, a rabszolgatartás rendszerét kifejezetten progresszívnak ítélte meg. London egyik leghírhedtebb uzsorása volt, amikor 1699-ben a királyi pénzverde igazgatójának választották, ahol napközben olyan rendelkezésekkel múlatta az időt két pasziánsz között, hogy például lássák el apró bevésésekkel a fémpénzeket, hogy így előzzék meg a hamisításukat (erről írtunk már korábban) munkaidejének végén pedig hazament és tisztességes alkimistaként megpróbált mindenféle olcsó fémből aranyat előállítani.

Jellemző életrajzi tény róla, hogy több könyve jelent meg életében alkímiáról, teológiáról és metafizikáról, mint fizikáról. A pénzverde góréjaként amúgy sokszor arra használta befolyását, hogy tönkretegyen embereket, akiket nem kedvelt, de saját kollégáival sem volt kifejezetten kíméletes: nyilvánosan megszégyenítette nálánál gyengébb képességű munkatársait (=mindenkit), többen a pályájukat is abbahagyták a trollkodása miatt. Valószínűleg ő találta fel a cicák közlekedését megkönnyítő macskaajtót is (a bejárati ajtóra vágott, kisebb méretű lengőajtót). Teslához hasonlatosan nem nagyon pinázott egész életében, úgy tartotta, hogy túl sok energiáját vonná el egy karmazsin alagút közelsége, szóval amikor 84 évesen, egy falut elpusztítani képes higanymennyiséggel a szervezetében meghalt, akkor szűz volt még.

(eredeti bejegyzés)

4 komment

Címkék: vallás egyház fizika kémia alkímia Isaac Newton

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr76040715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.04.16. 12:39:06

neeee... 84 évesen szűz volt??? amúgy hogy a lőcsbe él valaki 84 évet a XVIII. században annyi higannyal a vérében? Newton egy ufó volt? (oké, ufonauta, de az úgy hülyén fest leírva)

Blake / Mitch and Murray 2014.04.16. 13:24:13

@mrbloodbunny: A higany szerintem az alkímiás kalandjai kapcsán került a szervezetébe.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.04.16. 15:33:49

@CzinkesshyGróf: szerintem onnantól kezdve, hogy valakinek a szervezetébe higany kerül, az már mindegy hogy honnan, attól nem mérgez kevésbé :)

b0risz · http://zahar.blog.hu 2014.04.17. 07:41:51

@mrbloodbunny: régen is éltek sokáig az emberek, főleg a jómódúak. a csóró átlag, na az sosem volt szerencsés, ebben sem.
süti beállítások módosítása