2013.04.12.
07:46

Írta: Horváth Oszkár

Hogy kell áttérni baloldali közlekedésre?

oldalvalto-kovetkezik.jpg

#92 A baloldali közlekedés volt valójában a jellemzőbb a legtöbb országra pár száz évvel ezelőtt. Ennek praktikus okai voltak, egyrészt a kocsik a múlt órán tanult PORT side-on rakták ki a rakományukat az út mellett, ennél jellemzőbben pedig, a felfegyverzett, többnyire jobbkezes lovasok az út bal oldalán haladva fegyverhüvelyeiket az út széle felé hordhatták, míg a szembe jövő számára szabadon maradt a jobb kezük, akár egy high five, akár egy tüdőnszúrás erejéig, attól függően, hogy Donald kacsa jött szembe, vagy Eric Roberts. Ez is inkább csak szokás volt mint szabály, Angliában pl. 1756-ig, amikor a London Bridge átkelői számára írásba is foglalták, hogy büntetést fizet, aki a jobboldalon közlekedik.

Máshol a jobboldali közlekedésre a 4-6-8 lovas fogatok idején kezdtek átszokni, némelyiken nem volt a kocsisnak külön helye, és a bal hátsó lovon ült, hogy jobb kézzel tudja az ostort használni. Így jobb oldalon haladva tudott meggyőződni arról, hogy a szembeforgalommal elkerüli az ütközést. Miután a világban ilyen rumli van, számos országhatáron át kell térni a másik oldalra, Thaiföldet például 90%-ban jobbkezes országok határolják, de ilyen a kínai anyaország és Hong Kong találkozása, az afgán-pakisztáni határ és a magyarok számára nagyon jelentős dél-szudáni - ugandai határátkelő is. Az áttérést néhány alacsony forgalmú helyen viccesen csak táblákkal oldják meg, aztán hajrá, máshol közlekedési lámpák, egymást keresztező utak és egyirányú útszakaszok (pl. körforgalmak) találhatók.

A legkirályabbak kurva drága oldalváltó hidakat építettek, ezek olyanok, mint egy komolabb autópálya felhajtó, de végül ugyanott hajtasz le, csak már a másik oldalon vagy, és onnantól persze földút. A thai-laoszi határon egyszerűen egy X kromoszómáról tettek ki képet, ezzel nagyon figyelmesen a ladyboy kurvákra is emlékeztetik azokat, akik nem kifejezetten ezért jöttek.

(eredeti bejegyzés)

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés Kelet

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr775219547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.