2013.10.22.
08:02

Írta: Horváth_Kálmán

Indonézia

401349_323906050982968_1057171478_n.jpg

#284 Három vagányság Indonéziáról: 1. A Kawah Ijen nevű vulkán melletti tónak a rengeteg kicsapódott kén miatt 0,5 pH kémhatású a vize, ez megegyezik kb. az akkumulátorok savasságával (a normál víz kb. 7 pH-s), a vízbe dobott konzervdobozokat egy óránál rövidebb idő alatt szinte teljesen feloldja, speciális gumicsónakokkal hajózható csak, de akkor is vigyázni kell nagyon, nehogy a víz befröccsenjen. 2. A CIA két pornófilmet is forgatott történelmi személyiségek hasonmásaival, hogy lejárassa őket: egy pedósat Bin Laden-nel, illetve az ötvenes években egy hagyományosat az első indonéziai elnökkel Sukarnoval – nincs közvetlen összefüggés, de Indonéziában be van tiltva a pornó. 3. Edvard Munch híres festménye az 1893-ban, Párizsban megfestett A Sikoly hátterében lenyugvó nap vérvörös árnyalata egy 10 évvel korábbi indonéziai vulkánkitöréshez köthető, aminek következtében 35.000 ember azonnal meghalt, a sztratoszférába jutott hatalmas mennyiségű kén-dioxid miatt az átlaghőmérséklet 2%-kal alacsonyabb volt évekig és az ég színe is megváltozott tőle az egész világon.

 (eredeti bejegyzés)

Szólj hozzá!

Címkék: Indonézia

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr205586472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.