2014.01.26.
07:50

Írta: Horváth_Kálmán

Riszpektelés a nagy felfedezőknek

527563_466652233375015_1563139463_n.jpg

#380 A Nagy Hadronütköztető és az elektronmikroszkóp előtti korokban a nagy felfedezések leginkább a szerencsének, a véletleneknek, a józan paraszti észnek és a "kapja be az egyház!" mentalitásnak voltak köszönhetőek.
Arisztotelész kb. 2300 évvel ezelőtt a Nap által hátulról megvilágított Föld Holdra vetett kerek árnyékából következtette ki, hogy a bolygónak gömbölyűnek kell lennie.
Kolumbusz pár száz évvel később azért még rácsodálkozott arra, hogy a tengeren közeledő hajók a látóhatár szélén nem kicsiben jelentek meg, majd nagyobbodni kezdtek, hanem először az árboc (a legmagasabb pont) tűnt fel, aztán a többi, alacsonyabban lévő rész. 
Galileo, amikor éppen nem decens eretnek életét élte (black metál zenekarokat hallgatott és a heliocentrikus világnézetet propagálta), akkor a fény sebességét próbálta megállapítani: a sötétedést követően felállt egy hegyoromra egy letakart lámpával, egyik asszisztense pedig 3 km-rel arrébb tette ugyanezt. Amint Galileo lámpájának a fényét meglátta segédje, a kezében tartott lámpával vissza kellett jeleznie: mivel a köztük lévő utat a fény kevesebb, mint 5 milliszekundum alatt tette meg, ezért nem igazán születtek pontos értékek. Majdnem 200 évvel később a francia Armand Fizeau megalkotta az illusztráción látható szerkezetet: itt a lényeg az volt, hogy a fókuszált fénynyalábot egy forgó fogaskerék fogai közt áteresztett, ahonnan továbbhaladt egy 8 km-re lévő tükörig, onnan visszajött a fogaskeréken keresztül egy másik tükörig, és ezt figyelte meg Fizeau. Azt vette észre, hogyha elég gyorsan megtekeri a fogaskereket, akkor a fény pulzálva jelenik csak meg: vagyis elakad az egyes fogakban visszafelé jövet. Innentől már viszonylag egyszerű volt meghatározni a fény sebességét: lemérte a fogak távolságát, a fény által megtett utat és a fordulatszámot, amiből már elég jónak számító, 314 ezer km/s értéket állapított meg.

(eredeti bejegyzés)

4 komment

Címkék: felfedezések Arisztotelész Galileo Kolumbusz

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr905770854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2014.01.26. 17:08:02

"Kolumbusz pár száz évvel később azért még rácsodálkozott arra, hogy a tengeren közeledő hajók a látóhatár szélén nem kicsiben jelentek meg, majd nagyobbodni kezdtek, hanem először az árboc (a legmagasabb pont) tűnt fel, aztán a többi, alacsonyabban lévő rész. "

Ez a "középkorban azt hitték, hogy lapos a Föld" mítosz ez mikor kopik már ki? Egy tudós sem gondolta úgy. Nem, az Egyház sem.

en.wikipedia.org/wiki/Myth_of_the_Flat_Earth

Galileit meg éppenséggel nem volt olyan rossz viszonyban az egyházzal, már mikor épp nem írt könyvet arról, hogy mekkora idióta a pápa (Simplicus).

szkeptikus.blog.hu/2007/10/22/tevhitek_lexikona_az_inkvizicio_aldozata

Horváth_Kálmán 2014.01.26. 22:34:27

@sírjatok: Ezt már szóvá tették mások is, tényleg félreérthető: a Kolumbusz életrajzban volt, hogy az apja így magyarázta el neki a Föld gömbölyűségét, amíg kölyök volt és ezt nem akarta elhinni, amiatt is kezdett el hajózni, hogy ezt megtapasztalhassa. Az 1492 pont így kezdődik, de ott már ő mutatja a fiának, illetve vmelyik jelenetben egy földgömböt pörgetnek a királynő tanácsadói.

Ciklon Béla 2014.01.26. 22:55:48

Galilei megpróbálta meghatározni a fény sebességét, ehelyett kimérte az emberi reakcióidőt :D

Kohn Troll (Altdel) 2014.01.27. 00:39:31

a koherens fényt higy csinálta? ő a xix. században élt, a lézert meg a xx. század második felében fedezték fel.