2014.03.19.
07:41

Írta: Horváth_Kálmán

A legszuperebb pozíció

392966_538355539538017_935442220_n.jpg

#432 Van egy tényleg nehezen értelmezhető rohadtság a kvantumvilágban: a szuperpozíció elve. A XIX. század végéig azt hitték, hogy a fény hullámtulajdonságokkal bír, mígnem Lénárd Fülöp el nem kezdett random fémeket ultraibolya sugarakkal bombázni, amelyektől nagy mennyiségben elektronok kezdtek kilépni a megvilágított részeken. A fény erejét növelve a kilépő elektronok száma is megnőtt, szóval elég levágós volt, hogy összefüggés van a két dolog között, viszont az akkori számítások szerint ennek a kiváltásához legalább 10 Napnak kellett volna 5 centiről sütnie a vájlingot, hogy bekövetkezzen ez a hatás. Einstein bedobta, hogy lehet, hogy a fény nem hullámtermészetű, hanem részecskékből áll, úgynevezett fotonokból és ezek képesek lehetnek egységnyi felületen, koncentráltan ilyen hatást kiváltani, ezért pár év múlva meg is kapta a fizikai Nobel-díját. Szóval a fény egyaránt mutatott hullám és részecsketulajdonságokat is és ez a kiindulási alapja a szuperpozíció elvének, de érdemes megnézni inkább ezt az old school animációt, mert ennél jobban mi se tudnánk elmagyarázni, 5 perc múlva találkozunk ugyanitt: 

Mint amikor a főnököd sejti, hogy a cégnél az emberek fele dolgozik, a másik meg csak Facebook-ozik és a klotyón Angry Birdsözik, de nem tudja, hogy pontosan ki van a "dolgozik" kvantumállapotban és ki van a "nem dolgozik"-ban. Ekkor csinálhatja azt, hogy mindenkinek fele munkabért fizet ki, hisz a végeredmény is csak fél egységnyi elvégzett munka, mivel mindenki a "dolgozik" és a "nem dolgozik" kvantumállapotok szuperpozíciójában van (azaz egy kevert állapotban). Holott nyilván mondjuk a melletted ülő, izzadásra hajlamos kollégád azért dolgozott valamennyit, csak te olvasod ezt a kurva hosszú bejegyzést munkaidőben. A kvantummechanika (ún. koppenhágai interpretációjának) központi tézise ilyenkor az, hogy amíg a főnök meg nem vizsgál, addig nem csak ő nem tudja, hogy te egy lustaszemétszar alak vagy-e, vagy esetleg egy dolgos sztahanovista, de te magad is csak azt fogod tudni magadról, hogy 50% valószínűséggel dolgozol, 50%-os valószínűséggel pedig nagyon nem, vagyis egy feldobott pénzérme vagy. Úgy is meg lehet jegyezni, hogy az a hely, ahol hagyják, hogy a nap felében Facebookozz, és még te is elhidd, hogy pedig egész nap dolgoztál, az egy szuper pozíció.

Megjegyzés: Schrödinger a macskájával egyébként pont a kvantumfizika bizarrságára és ellentmondásaira akart rávilágítani, aztán akkora felháborodás lett a teoretikus kísérletből, hogy a nagyvilág végül ezen keresztül ismerte meg a szuperpozíció elvét.

i.chzbgr.jpg

(eredeti bejegyzés)

3 komment

Címkék: kvantummechanika szuperpozíció Einstein kétrés kísérlet Lénárd Fülöp

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr345860463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.03.19. 13:17:27

na ez nagyon kemény, és egyben hihetetlen/felfoghatatlan... gyö-nyö-rűűű!!!

Vortex 2014.04.14. 06:54:41

Király bejegyzés, nagyon jó a szemléltető videó! Mátol rendszeres olvasója leszek a blogodnak :)