2015.05.20.
11:12

Írta: Zoli Kovács Négy

A ballisztikus rakétákkal sakkban tartott menza

title.jpg

#495 A hidegháborúnak köszönhetjük a GPS-műholdakat, a számtalan pillanatot, amikor hajszálnyira voltunk az atomháborútól és a 45 év paranoiát, ami szült pár érdekes sztorit. A szovjet kémműholdak képei alapján például az elemzők arra jutottak, hogy valami nagyon fontos operation center lehet a Pentagon közepén, ahova minden nap nagyjából ugyanabban az időben katonatisztek csoportja megy be, majd kis idő múlva jön is ki. Elég nagy a nyüzsgés, biztos ott kapják meg az aznapi tutit. Eligazítás, barna borítékok piros TOP SECRET pecséttel, ilyesmik.

Nem tűnt ez akkoriban hülyeségnek egy olyan országban, ahol a stratégiailag fontos épületeket és a környezetüket több helyen is felhúzták egy városban a bombázó gépek félrevezetése miatt, és az is logikusnak látszott, hogy maga a Pentagon csak egy túlpimpelt erőd ami ezt a központi objektumot védi. A világ legnagyobb kerítése. Emiatt aztán évtizedeken át minimum két ballisztikus rakéta célozta abuzálási szándékkal folyamatosan a Védelmi Minisztérium udvarának közepén álló hotdogos büfét. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ha oda becsapódik egy nukleáris töltet, akkor ott járulékos veszteségként bukó a Fehér Ház és a Capitolium is. Meg a legtöbb minisztérium + a jegybank.
A ruszkik hivatalosan ugyan nem erősítették meg a sztorit, de a Pentagonos idegenvezetők a mai napig vigyorogva mesélik és csóri menza nem hivatalos neve emiatt Cafe Ground Zero. Mindenképp érdemes csinálni egy szelfit a világ valaha volt legveszélyesebb büféjével, ha arra jártok.
hires_hotdogstand1.jpg   

12 komment

Címkék: hotdog pentagon hidegháború

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr567475300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2015.05.20. 12:18:44

nemá, az elvtársaknak is enni kellett valahol, erre nem gondoltak a vodkagőzös stratégiai meetingeken, hogy talán azamerikai tábornokokat sem atommáglya hajtja? :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.05.20. 16:44:14

Hát, szerintem ez pont akkora hülyeség, mint amilyennek hangzik, de a sztori nagyon jópofa... :)

nandras01 2015.05.20. 16:49:00

tanúsítom :)
valamikor, a kilencvenes évek elején jártam a pentagonban, és valóban vigyorogva mesélték a sztorit az ott dolgozók.
persze az igaz az lenne, ha az oroszok erősítenék meg, hogy a cél valóban a ground zero volt :)

Kgb007 2015.05.21. 08:50:56

Szerintem teljesen reális célpont egy olyan ország részéről, ahol a menza (Lomonoszov Egyetem) 12:00 és 12:30 között ZÁRVA volt, mert a dolgozóknak akkor volt az ebédszünet. Egyszerűen meg akarták bosszulni, hogy odaát szinte bármikor lehet ebédelni. :)

Doryyka 2015.05.21. 08:52:19

Hat, konkretan szanalom, hogy egy ekkora izeben egy hotdogos a legnagyobb szenzacio... Rendes kantin nincs? Olyan amcsibörtönös :D

Alick 2015.05.21. 08:52:43

Urban legend... kellett egy geometriai középpont, bár 100 kT nuke felett édesmindegy.

Jockey11 2015.05.21. 09:02:28

A hidegháború csúcsán legalább 10, a Pentagon, a CIA az FBI és klf. haderőnemek igencsak combos beosztásaiban dolgozó amerikait ütöttek be az oroszok. (Akik később el is nyerték ezért jutalmukat, 10-20 évek, életfogytiglanok képében). Ezek az árulók aztán - jó pénzért - szinten minden hozzáférhető infót át(el)adtak, de azt persze gondosan titkolták, hogy a büfé az büfé...

Killary Fucking Clingon 2015.05.21. 11:30:02

Baromság, kb egy századnyi orosz ügynök dolgozott a Pentagonban, pontosan jól tudták hogy büféről van szó.

Zoli Kovács Négy 2015.05.21. 11:38:11

@Doryyka: van egy teljes pláza alatta. (pentagon city mall)

a szürkebarát ötven árnyalata 2015.05.21. 12:32:35

Mégis milyen lett volna, ha a Pentagon egy másik pontját célozzák be? Még lecseszte volna őket a táváris generál, hogy nem tudnak célozni :)

Bobby Newmark 2015.06.09. 10:00:28

@pityókabor sommelier: Az oroszok eleve nagyobb atomtölteteket építettek, mert tudták, hogy nem tudnak célozni.