2015.07.13.
08:10

Írta: Horváth_Kálmán

Iszlám gyorstalpaló I.

 she_picked_the_wrong_place_to_go_shopping_big_1.jpg

#510 Erdélyi Zsolt dumája volt, hogy 33-ban Poncius Pilátus a történelem legeredményesebb outdoor kampányát indította el, ami még 2000 évvel később is működik – igaz a hirdetői akarattal pont ellentétes üzenettel.

Az iszlám vallásnak is volt pár sikeres kampánya, például amikor Szaladin szultán 1187-ben meghódította Jeruzsálemet vagy az afrikai dzsihádisták teret nyertek a XIX. században. A szimbólumokkal kapcsolatban mindenképpen a muzulmánok mellett szól, hogy ők azért soha nem mentek annyira messzire, mint az őskeresztények, hogy kínzó-/kivégzőeszközt válasszanak maguknak vallási jelképnek, de azért a csillag-félhold logónak való kisajátítása sem volt túl elegáns. Ezt eredetileg a moábiták használták még I.E. 11.000 körül, de rajtuk kívül még egy tucatnyi, az iszlám vallással nehezen hírbe hozható nép és uralkodó (például I. Constantinus római császár is) is látott benne fantáziát. Az Oszmán Birodalom volt talán a legeredményesebb márkakövete az iszlámnak, szóval amikor már nagyon kellemetlenné vált, hogy nincs a kereszthez vagy a Dávid-csillaghoz hasonló letisztult, könnyen értelmezhető szimbóluma a mohamedánoknak, akkor a 14. században összemosták a saját birodalmi jelképüket a valláséval – ez azért is volt különösen szerencsés választás, mert a Korán külön megemlíti, hogy a Napot (ami eleve egy csillag) és a Holdat nem ér imádni. Az Oszmán Birodalom befolyása alá került országok, területek aztán meg is kapták a maguk csillagját és félholdját címerükbe vagy a zászlójukba, ebből pedig a mai napig vannak félreértések, ugyanis a Keleti Magyar Királyság (1529-1570), Tunézia vagy Líbia nem elsősorban az iszlám, hanem a török elnyomás miatt hordozta a szimbólumokat.

 flag_of_tunisia_svg_2.png

Nem csak a szimbólum hiánya és ellentmondásossága nehezítette meg az iszlám vallás elterjedését, hanem a tiltólistája is. A X. században a Kijevi Nagyfejedelemség például azért nem lépett az iszlám útjára, mert I. Vlagyimir nagyfejedelem túl nagy lemondásnak érezte volna a disznóhúsról és az alkoholról való lejövetelt, szóval inkább az e tekintetben megengedőbb kereszténységet választotta népének, és még az alámerítése napján iszonyatosan bebaszott.

Napóleon az egyiptomi csata előtt komolyan fontolóra vette, hogy seregével együtt áttér az iszlámra, de amikor kiderült, hogy ez a szesz elhagyásával járna a katonák lázadásától tartva inkább elnapolta a dolgot.

Az iszlám mecsetek belülről sokkal letisztultabbak, mint a templomok, kívülről pedig csak a minaretekkel (hosszúkás vékony tornyok, ahonnan a vallás Family Frostosai, a müezzinek kiabálják az imára hívó szövegüket) van cigánykodás: több minaret = raj. Az isztambuliak Kék Mecsetét emiatt kutyázták a mekkaiak, mert teljesen szabálytalan módon ugyanannyi (hat) tornyuk volt, mint a muszlimok fő zarándokhelyének, aztán ahelyett, hogy a törökök egyet visszabontottak volna, inkább adtak pénzt, hogy csináljanak egy hetediket a Szent mecsethez – ezt aztán túl is tolták, most 9 van Mekkában, Medinában pedig, a Prófétai mecsetnél 10. Az előbbit persze mi is csak az internetvilághálón olvastuk, mert Mekkába csak iszlám vallásúak léphetnek be. Ez a Szent mecset 1979-es ostromakor okozott is gondokat, aztán a szaúdi kormányzat által felkért francia kommandósokat inkább gyorsan áttérítették az iszlámra, hogy odabent halomra ölhessék a terroristákat - embervérrel összefröcsizni a Kába-követ ezek szerint jobb, mint hitetlenül kempelni és seggeket nézni a városban.

kaaba_mirror_edit_jj.jpg

Az iszlám hitre áttérés sokaknak azért valós, jól kihasználható előnyökkel is járt: az 1940-es években több, a faji szegregációba belefáradt fekete jazz zenész (például Rudy Powell és Kenny Clark) is áttért, és a nevük arabra változtatásával egyből ki is fehérítették magukat (azonosító papírjaikra a „rassz” rovathoz a fehér került). Indiában az érinthetetlenek (jellemzően buditisztításra predesztinált szerencsétlenek, akiket annyira lenéztek, hogy külön köpőcsészét is kellett maguknál hordaniuk, hogy ne csulázzák össze a földet) kasztjából a muzulmán vallásra való áttérés sokkal elegánsabb kilépő volt a proliságból, mint mondjuk egy korpulens filmproducerrel kötött házasság.

 

32 komment · 3 trackback

Címkék: török alkohol iszlám zászló mecset mohamedán Oszmán birodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr367620324

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nincs egyetlen igaz vallás! 2015.07.14. 13:34:54

Szórakoztató képes erkölcstan. Szórakoztató Valláskritika

Trackback: Karikatúra fenyegetés 2015.07.14. 13:34:04

Ha egy karikatúra fenyegetést jelent a vallásodra, akkor a vallásod értéktelen.

Trackback: Vallások károsíthatják az egészséget 2015.07.14. 13:32:59

Szórakoztató képes erkölcstan és etikaoktatás. Meg egy kis morálfilozófia kételkedéstannal. Nem csak judeo-keresztényeknek, bár elsősorban nekik van rá szükségük.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fehérfarkas 2015.07.14. 02:47:55

Jó az írás stílusa, de vannak benne tárgyi tévedések. Pl. amikor az Ottomán Birodalom a Kék mecsetet építette, akkor a szaúdiak még csupán Nedzsd-ben a mai Rijádtól nem messzi oázisban voltak egy szinte ismeretlen sivatagi törzs. Mekka akkoriban a Török Birodalomhoz tartozott, és a törökök alatt egészen az 1. világháborúig a Hasemita dinasztia irányította az egész Hidzsáz tartományt, aminek Mekka és Medina a részei. Az 1. vh alatt és utáni pár évben brit segítséggel foglalták el a szaúdiak Arábia 3/4-ét, és űzték el onnan nemcsak a törököket, hanem a Hasemita dinasztiát is, és a törzsfőnök Abdulaziz ibn al-Saud királlyá nevezti ki magát és az elfoglalt területeket pedig saját törzsének nevéről Szaúd Arábiára nevezte át (a Hasemitáknak ezért cserébe kárpótlásként a britek odaadták az újonnan létrehozott Jordánia és Irak trónját. Jordániában a mai napig a Hasemita dinasztia uralkodik, Irakban viszont 1958-ban megdöntötték a Hasemiták uralmát, 1968-ban pedig a Baath Párt vette át a hatalmat, amelynek 1979-től lett Szaddam Husszein a vezetője).

A hold és a csillag szimbólumot a muszlim világban valóban az Ottomán Birodalom terjesztette el, de ezt az évszázadok során átvették olyan muszlim népek és országok is, amelyek soha nem tartoztak az Ottomán Birodalomhoz, mint Pakisztán, Malajzia (meg Szingapúr is, hisz ne feledjük Szingapúr a britektől való függetlenné válása után Malajzia része volt 1963-ban, majd utána 1965-ben vált külön Malajziától önálló városállammá, de a zászlójában megtartotta a csillagokat és félholdat), Mauritánia, Comore-szigetek.
Más formában (nem címerként, és nem zászlón) a félholdat még több muszlim nép és ország vette át az évszázadok folyamon, és főleg a mecsetek kulopáira és minaratjeire tették fel. Sőt, még a töröket gyűlölő szaúdiak is átvették a félholdat.

Terror Dzsoni 2015.07.14. 06:44:37

Csak egy kicsi, de szerintem lényeges megjegyzés, az amúgy érdekes cikkhez: mohamedánok nincsenek, helyette vannak muszlimok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.14. 07:30:00

"Indiában az érinthetetlenek ... kasztjábóla muzulmán vallásra való áttérés sokkal elegánsabb kilépő volt a proliságból, mint mondjuk egy korpulens filmproducerrel kötött házasság."

Ez nagyon tetszett. Ugye-ugye, Timeácska! :D

Csatos Bambi 2015.07.14. 10:20:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Ez nagyon tetszett. Ugye-ugye, Timeácska!"

Tímeácska egy zsidó nő, aki hozzáment egy zsidó férfihoz. Nem lépett ki semmiféle kasztból. A házassága üzleti alapú, amely mindkét félnek sokat hoz.

bloglegelő 2015.07.14. 10:23:40

Bele sem néztem. Mert ennyi erővel a szarevők étlapját is közölhették volna, az vajon kit érdekel ?

Izraelben, valami ortodox zsidó irányzat is dettó ugyanilyen egyébként, szóval a jó kurva anyjukat, ahol csak vannak.

Horváth_Kálmán 2015.07.14. 10:24:10

@fehérfarkas: köszi, jogos, javítom a szaúdis részt.

Az indokolt és indokolatlan hold/csillag használatról itt van még egy jó gyűjtés, inkluzíve az Ottomán befolyás alól kiszabadult országokkal: en.wikipedia.org/wiki/Star_and_crescent

Csatos Bambi 2015.07.14. 10:35:34

"hosszúkás vékony tornyok, ahonnan a vallás Family Frostosai, a müezzinek kiabálják az imára hívó szövegüket"

Bezzeg a te vallásod jelképe az Aranybornyú, szent könyvei az akciós szórólapok, szent helyei a bevásárlóközpontok, imára meg nem a harangszó, vagy a müezzin éneke hív, hanem a tévéreklámok.

Medgar 2015.07.14. 11:30:43

@Csatos Bambi: Mohamedán vagy? Vagy csak pc?

Sir Galahad 2015.07.14. 11:43:17

Tetszett. Eszembe jutott róla, hogy ha a Monty Python csoport most élné alkotókora virágát, a Brian élete talán Mohamedről szólna. Egyébként meg miért ne lehetne egy - bármelyik! - vallásról ironikus stílusban írni?

Csatos Bambi 2015.07.14. 11:49:20

@Sir Galahad:

"Egyébként meg miért ne lehetne egy - bármelyik! - vallásról ironikus stílusban írni?"

Rajta!

Írj valamit ironikus stílusban a zsidókról.

Vagy a holo-vallásról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.14. 11:58:21

@Csatos Bambi:

"Írj valamit ironikus stílusban a zsidókról."

Ezért csak leantiszemitázzák.

"Vagy a holo-vallásról."

Ezért viszont le is csukják pár évre.

Lxxxx 2015.07.14. 12:06:56

Hol szerepelnek itt az iszlám vallás szigorú tiltólistái, ami a cím?

Arslab01 2015.07.14. 12:08:45

A Szapolyai-címernek ("Keleti Magyar Királyság")semmi köze az iszlámhoz

Horváth_Kálmán 2015.07.14. 13:20:28

@Lxxxx: Azt a címet a blogketrec szerkesztői adták neki, az eredeti cím az Iszlám gyorstalpaló I.

@Arslab01: igen, erről szól az a bekezdés is.

vilagnezet.blog.hu · http://vilagnezet.blog.hu 2015.07.14. 13:37:50

Ha egy karikatúra fenyegetést jelent a vallásodra, akkor a vallásod értéktelen.

Sir Galahad 2015.07.14. 13:39:43

@Csatos Bambi: Ha volnék olyan szellemes, mint a Monty Python tagjai pl., örömmel megtenném. Bevallom, sajnos csak élvezni tudom a poénjaikat, a nyomukba nem érhetek. Egyébként a fölszólítás mögött rejlő abszurditást magam is annak tartom.

Arslab01 2015.07.14. 14:05:31

@Horváth_Kálmán:
"nem elsősorban az iszlám, hanem a török elnyomás miatt hordozta a szimbólumokat."

a Szapolyai-címerbe a csillag és hold nem a török elnyomás miatt került

Krumpli Bogart 2015.07.14. 14:42:24

@Csatos Bambi: Keresztény ember így nem beszél. Még Jézus is lehányna, pedig ő erős gyomorral viselte a szarembereket.

Rontó Rostás Gyuszi, a pettyáni betyár 2015.07.14. 14:43:33

A katolikus templomokra is szoktak holdat tenni. Győr egyik jelképe a félholdon trónoló kakas, ami az egyik győri katolikus templom csúcsdísze és az összes győri mozdonyon rajta van:

keptar.trainmodeller.hu/index.php/vasutifenykepek/P8280141

Meg a focicsapat címerében is:

en.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_ETO_FC#/media/File:Gyori_ETO_FC_logo.png

Lxxxx 2015.07.14. 14:46:40

@Horváth_Kálmán: Ja, akkor csak a kattintásért van...

Horváth_Kálmán 2015.07.14. 14:46:58

@Arslab01: A csillag már korábban is benne volt, azt tudom, de a Hold hogy került bele?

Rontó Rostás Gyuszi, a pettyáni betyár 2015.07.14. 14:47:00

"soha nem mentek annyira messzire, mint az őskeresztények, hogy kínzó-/kivégzőeszközt válasszanak maguknak vallási jelképnek"

Eleve a vallás egy kínzóeszköz. Az iszlámot a Holddal meg a csillagokkal nevezhetnénk akár a fogyasztó átverésének is.

Arslab01 2015.07.14. 15:57:11

@Horváth_Kálmán: kezdettől benne volt mindkettő

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.14. 17:56:44

@Krumpli Bogart:

Imádom, amikor ateisták oktatják ki a keresztényeket a kereszténységről.

Csatos Bambi 2015.07.14. 17:57:07

@Krumpli Bogart:

"Keresztény ember így nem beszél. "

De igen.

Csatos Bambi 2015.07.14. 18:03:57

@Krumpli Bogart:

"Keresztény ember így nem beszél."

Jézus ezt tanította:

"Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon." (Mt 5,37)

Vagyis: fogalmazz világosan, lényegre törően. Az "igen" legyen IGEN, a "nem" pedig legyen NEM.

A "polkorrekt" maszatolást a cionlobbi kényszeríti rá a világra.

Csatos Bambi 2015.07.14. 18:06:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igen, amikor a kereszténységet kell gyalázni, mindig nyúlnak a Biblia után, hogy kiforgassák.

Csatos Bambi 2015.07.14. 18:28:56

@Krumpli Bogart:

"Keresztény ember így nem beszél. Még Jézus is lehányna"

Jézus maga ezt is mondta:

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám." (Mt. 10,34-38)

Ez meg a kis szóváltásunkra vonatkoztatva azt jelenti, hogy ha egy keresztény ember véleménye ütközik egy más világnézeten lévő ember véleményével, akkor a keresztény embernek KI KELL ÁLLNIA a saját véleménye mellett, akkor is, ha ez konfrontációt, haragot, viszályt hoz.

Keresztény ember számára NINCS kompromisszum, ha a hitéről, a tanításokról van szó. NINCS közös nevező, NINCS engedmény, NINCS konszenzus, bárkiről is legyen szó, aki az ellentétes oldalon áll.

Aki keresztény létére keresi a "konszenzust" olyan kérdésekben, amikben Jézus egyszer már állást foglalt, az nem a saját hitét, hanem a rossz oldalt szolgálja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.14. 19:35:49

@kvadrillio:

Micsoda katasztrófa! Hová lehet küldeni a részvéttáviratokat?