2015.08.12.
08:41

Írta: Horváth Oszkár

Erre a sügérfajra hasonlíthat Gábor Zsa Zsa

#519: 12 hülye állat sorozat! Valójában ezek közül egyik állat sem hülye, mert nem elvárás velük szemben, hogy a városi önálló életre való alkalmasságban, és problémamegoldó skillekben felvegyék a versenyt velünk. Mi viszont nagyon hülyének érezzük magunkat, ha rájuk tekintünk, és úgy érezzük, hogy az Ablak-Zsiráf elkendőzte előlünk a világ egy igen szórakoztató szegmensét. A könnyebb azonosíthatóság végettE el is neveztük őket. Természetesen lakásban mind egyformán tartható, hálás jószág. A finalisták következnek, az 5-4-3-2-1. helyről.

5. A Vasalótáp

A tatárantilop, vagy szajga a 80-as évek kempingezőinek hálás útitársa, mert az orrlukáról vasalót, vagy Remoskát lehet üzemeltetni. Míg a vasalón sertésflekkent, pecsenyét lehet éttermi minőségben elkészíteni, addig a Remoska Dubarry-stílusú csőben sült karfiolos ételek, vagy rakott krumpli prezentálását könnyíti meg. Itt jegyeznénk meg, hogy akik hívei az archaizáló beszédmódnak, azok számára jó hírünk, hogy a dugalj kifejezés valójában a "dugaszoló aljzat" rövidítése, és ez található a szajga személyijében is.

5-saiga-antelope.jpg

 4. Az Ozorák

A Burning Man és a Tomorrowland fesztiválok képsorain, de talán Ozorán is nagyot aratna kicsit nagyobb méretben a 4-es számú kikiáltásra váró műtárgy, a mantis shrimp, egy haslábú fajta. Bérelhető eljegyzési bulikra, varázsgombás sámántalálkozóra, melegfelvonulásra, projection mappinges elektronikus zenei koncertekre.

4-mantis-shrimp.jpg

 3. A Farsangi tatu

A Jóbarátokból népszerű "Karácsonyi tatu" unokatesója, magyarul kis páncélos egér, amely elnevezés némileg redundáns, ahogy a "kisegér", és "kisgyerek" fogalmak is, mert ki látott már lóbaszó nagy egeret. Vagy ha valaki látott már, akkor meneküljön. Valójában olyan, mintha az aranyhörcsögöd farsangra molylepkének, vagy tatunak akart volna öltözni, de sajnos tényleg tatu. Az, hogy egy tatut tatunak neveztünk el, elég döcögős ismeretterjesztés, és némileg kimeríti a tautológia fogalmát. De ezegyszer inkább tatu-o-lógia, aminek legalább értelme is van. Az is lehet, hogy csak egyszerűen el akart bújni az a tengerimalac, ezért ha ilyet láttok, kiáltsatok rá, hogy "KURVÁRA LÁTLAK, HÖRCSÖGGECI!", és ha ijedtében ledobja a páncélt, akkor kérdőre lehet vonni, hogy most ez mire volt akkor jó.

3-pink-fairy-armadillo.jpg

2. Az Elemcserés trabant

Kihalófélben lévő jelenség a trabantok eltűnésével, hogy amikor egy kék trabant bal első eleme összetört, akkor esztétikai vacillálás nélkül pótolták azt egy sárgával, és a tulajdonosnak az úgy évekig jó volt. Na ez történt ezzel a zebrával is, amely a fényképezés pillanatában belephotobombingolt a kamerába, és halkan megjegyezte, hogy "öltözöm baszki!". Kicsit fotosop-gyanús, de tényleg létezik, okapi a neve, és az össz-vissz kétféle ZSIRÁF egyike. A másikat gondolom ismeritek, na az benne volt az Ablak-Zsiráfban. Talán valahol a végén. Ez. Zsiráf. Persze.

2-okapi.jpg

1. A Gábor Zsa Zsa

Ez a galapagoszi sügérfaj a "red lipped batfish" lehetne "a metrón szemben ülő nő", de azok kedvéért, akik még nem metróztak, nemesebb példát hoztunk. Elvileg bármilyen metrószerelvényen, amelyen a szabad ülőhelyek száma S<5, fog ülni szemben egy nő, aki a sminkjét a 40-es évek világából értékmentette okulásunkra, azaz: szem kék DZSIII, száj vörös DZZSSSS, KÉSZ. Ezt aztán kis kerek sminktükörrel nézegetik, és cuppogtatják a rúzst, ha akár egy százaléknyit is kopik a vörös, akkor azonnal újabb centi vastag rétegben pótolják. Na ők így néznek ki. Természetesen Gábor Zsa Zsa nem! Neki nincs ennyi lába. De volt! Azok voltak az idők. Még tudták, mi az udvarlás.

1-red-lipped-batfish.jpg

 

14 komment

Címkék: állatvilág

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr917675008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2015.08.12. 16:15:47

nekem felnőttkoromig kellett várni (talán az első gyereknél jöttem rá), hogy miért is Ablak-Zsiráf az ablakzsiráf. hirtelen ráébredtem, pedig addig nem értettem, mint oly sok felnőttek által közölt dolgot, de nem spekuláltam rajta, nem akadtam fenn, van egy könyv, amit ablakzsiráfnak hívnak, és van rajta egy ablak meg egy zsiráf meg egy csomó más, lehetne Zöldség-Hal, de nem, ez ablakzsiráf és kész.

Zoli Kovács Négy 2015.08.13. 15:46:33

siheder nyikorom. mondjuk itt vélhető volt, hogy szovjetül van, meg ez pont ellentétes példa, de akkor is.

AskmeLater30 2015.08.16. 20:22:23

A csúnya szavakkal mi a cél? Úgy hitelesebb?

cirrmurr 2015.08.16. 21:24:44

A 3.on szétröhögtem magam .-))))))

Netuddki. 2015.08.16. 21:51:34

Csak szólok, hogy a tatut armadillonak hívják. Mert a tatu valójában qrvát jelent...

Punxsutawney Mormota 2015.08.16. 21:59:47

A tatárantilop orrszerkezete arra a tagéra emlékeztet, akit Han Solo szétlőtt a bárban a Tatooine-on.

holdlányka 2015.08.16. 22:19:41

Hatodiknak mehetne mondjuk a nagyorrú majom. De a pálmát valóban a vörösajkú denevérhal viszi :)
Azért ez az izé sem semmi:
media.tumblr.com/tumblr_l1kxmeaAs11qbvm4b.jpg

vittore 2015.08.17. 10:25:18

@AskmeLater30: Nem célom megvédeni a szerzőt, néha nekem is meredek a megfogalmazás, de szerintem simán belefér. rengeteg unalmas, semmitmondó cikket lehet olvasni mindenféléről, itt meg legalább jókat lehet röhögni....

Mészáros Laci 2015.08.17. 11:12:35

Gábor Zsazsa poén kicsit ízléstelen.
süti beállítások módosítása