#523 Mi köze a mediterrán öblítésű (=amikor a pokol tornácán nem tud megpihenni a kakamanó és egyből a vízbe esik) budiknak a páncéltörő lövedékekhez? Mindkettőnél a kumulatív sugár végzi az aljamunkát. Csak amíg az egyik esetben ez alvázmosást jelent, a másiknál egy hangsebesség sokszorosával száguldó, meghatározhatatlan állagú, mindenen áthatoló, pusztító anyagsugár a végeredmény.
De mi az a kumulatív sugár? Charles Munroe kémikus fedezte fel 1888-ban, hogy amikor lőporgyapotját egy fémlemezen felrobbantotta, akkor a detonáció helyén mélyebb, betűszerű kráterek is megjelentek, ami pár másodperccel korábban még a robbanószert összefogó anyag bevésett márkajelzése volt. Rájött, hogy a betűk valamilyen korábban ismeretlen módon fókuszálták a robbanást és ebből vezette le, hogyha a robbanóanyagban egy üreget alakít ki, amely a céltárgy irányába néz, akkor a robbanás során felszabaduló erőt az adott irányban felerősítheti – ez a Munroe-effektus. Munroe „M” monogramos bevésésével ellátott lövedéke az egyik teszten eléggé túl is teljesített: a szegecselt fémlemezen szinte akadály nélkül áthatolva egy raktárépületbe csapódott és összedöntötte azt. A felfedezés egészen a tankok elterjedéséig nem tűnt túl fontosnak (bár épületek, hidak robbantásánál már kihasználták az irányított robbanást), de az első világháború után már komoly piaci igény mutatkozott olyan lövedékek iránt, amelyek képesek voltak az Ötpontos Szívrepesztő technikát bemutatni a harckocsik vasalt páncélzatán is.
Páncéltörő lövedék robbantott nézete
A Munroe-effektust elkezdték pimpelni és kumulatív sugárnak hívni: az üregbe, a robbanószer elé homorú fémbélést helyeztek, aminek kettős haszna volt. Egyrészt meggátolta, hogy a robbanótérben termelődött gázok egymás felé áramolva lefékezzék egymást, másrészt a hő és a nagy nyomás hatására a másodperc ezredrésze alatt halmazállapotot váltott és plazmaszerű, túlnyomásos anyagsugárként spriccelt ki az üregből.
A kumulatív sugár kialakulása
Ha Superman Alien vért csulázna, annak se lenne olyan hatása, mint ennek a furcsa, folyékony fém – túlnyomásos gáz kombónak: nem nagyon van olyan anyag, ami ellen tudna állni neki.
A reaktív páncélzat nem teljesít jól a szélcsatornában
A harckocsik reaktív páncélzata ezért nem is az anyaghasználatban újító, hanem prevencióban: két párhuzamos páncéllemez közé robbanóanyagot tesznek, amit becsapódáskor ez a túlnyomásos dzsuva aktivál, a detonáció pedig a lemezeket (jó esetben a robbanás síkjára nagyjából merőlegesen) szétnyomja, így foglalva le (gyakorlatilag folyamatosan újabb páncélanyaggal táplálva) a kumulatív sugarat.
Reaktív páncéllal felszerelt Bradley tank egy hatástalanított páncéltörő lövedékkel az oldalában
A háztáji kumulatív lövedékek ugyanezen az elv szerint készülnek, Afganisztánban például hajlított fémtányérokat használnak fémbélésnek – ezért szokták az ilyeneket készítő üzemeket már az első körben felrobbantgatni az éppen aktuális felszabadítást végző nagyhatalmak.
Bár a kumulatív sugarak fizikájának még nem minden része teljesen tisztázott, de a fentebb említett budis példával azért viszonylag könnyen érthetővé tehető: a vízbe pottyanó kula nyomán a behatolás mentén egy légoszlop keletkezik – az ezt körülölelő víz nyomása itt sokszorosa a levegőének. A folyadékmolekulák ekkor minden irányból, egyszerre igyekeznek megtölteni az alacsonyabb nyomású helyet (itt van a kumuláció fókusza), majd a különböző irányból érkező vízcseppek összeverődnek és kilőnek felfelé (kumulációs sugár), a segged irányába. Az elázás elleni védelem reaktív páncélja itt a légoszlop kialakulását megnehezítő, vízbe dobott WC-papír.
A fenti eseménysor szokatlanul disztingvált illusztrációja
