2013.11.27.
08:52

Írta: Horváth_Kálmán

Bruce Lee

421823_356004437773129_1852281490_n.jpg

#320 Három vagányság a mesterről:

1. A Halálos játszmában (illetve Haláljáték, forgalmazótól függően változott a magyar cím) megjátssza saját halálát, hogy a maffia után nyugodtan nyomozhasson, filmbeli temetésének a képei közé bevágtak pár valódi snittet is Bruce Lee temetéséről: 

 Ez volt az utolsó filmje, alig fél órányi használható nyersanyaggal, ezért a rendező minden filmes eszközt (testdublőröket, korábbi filmekből kivett arcközeliket, illetve jótékonyan takaró napszemüvegeket és kalapokat adott a Bruce Lee-t helyettesítő színészre) és dramaturgiai hazudgálást (plasztikai műtét) bevetett, hogy elkészülhessen a mozi. Uma Thurman karaktere a Kill Bill-ben ezért a filmért kapta meg a jellegzetes sárga-fekete szerkóját.

2. Filmjeiben a harci jeleneteket általában 40-50 fps-sel (képkocka másodpercenként, a normál filmek 24-25 fps-sel készülnek) rögzítették, hogy utána tisztességesen vissza tudják azokat lassítani és a nézők is felfoghassák, hogy mi történt. Egyik kedvenc, élőben rengetegszer elsütött trükkje az volt, hogy egy önként jelentkező, felfelé néző nyitott tenyerében 10 centest tartó férfit megkért, hogy zárja ökölbe a kezét, ám mielőtt ezt megtehetett volna kicsente a pénzt és becsempészett a helyére egy 10 pennyst.

3. Kurt Cobain hamvait azért nem engedték Seattle legfaszább temetőjébe elföldelni, mert Bruce és Brandon Lee sírhelye miatt a sok fasz amúgyis állandóan letaposta a krizantémokat, semmi szükség nem volt a dobozgitárjukkal a sírkövek között szomorkodó hippikre is.

6 komment

Címkék: Bruce Lee

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr505639588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.27. 15:51:19

hogy túl gyors volt azt tudtam, de a másik kettőt nem.

Nagybirka 2013.11.27. 16:34:04

Miért is fasz az, aki elmegy a sírjához? A cikk készítője ezzel a mondattal akart überlaza csávónak tűnni? Kár, mert alávág az amúgy érdekes cikknek.

vanek ur 2013.11.27. 22:33:31

Látva a nyitóképet, azt hittem, benne lesz a cikkben az, amiről ez a kép szól.
Bruce Lee mindig is nagy tisztelettel viseltetett Chuck Norris irányában, sokat gyakoroltak együtt. Emiatt Norris volt Bruce Lee egyetlen olyan filmbeli ellenfele, akit filmbeli halálában megtisztelt azzal, hogy lefogta a szemét.

Fényezett Rézlábos 2013.11.28. 00:36:02

Régen láttam már, meg kevéssé lényeges részlet, de úgy rémlik, hogy a melegítőfelsőjével teríti le.

mhxmqz 2013.11.28. 10:36:25

Ugyan nagy Bruce Lee rajongó vagyok, de az pénzes trükkel kapcsolatban annyit mondanék, hogy szinte bárki képes rá, 2 perc gyakorlással...nem igazán a gyorsaságon múlik...Ha én is 10ből 9x megcsinálom bárkivel akkor ez nem jó példája a gyorsaságnak..

mojoking77 2013.11.28. 13:16:12

@Nagybirka: "..zükség nem volt a dobozgitárjukkal a sírkövek között szomorkodó hippikre is..."
Igen, ez a mondat nyugodtan kimaradhatott volna. Nem tudom minek akart tunni a szereszto, de igazabol szimplan lerombolta az egesz cikket...
süti beállítások módosítása