Napi Vagányság

#532 2010-ben az Economist egy kellemes cikkben kifejtette, hogy a hadviselés belépett az 5. domain-be, a kibertérbe - a négy tradicionális (land, sea, air, and space - USA terminológiában már a space is jó ideje játszótér katonásdihoz is) mellett. Ez így nem sokat kéne hogy jelentsen, (mégse egy magazin mondja már meg, hogy hol kéne háborúzni), de egyrészt ezek után nem sokkal az USA Védelmi Minisztériuma is felvette a kedvencek közé, meg 2016 óta már a NATO szerint is lehet és ér is ott (itt?) háborúzni. De attól még, hogy valakik mindenféle kormányzati épületekben ezzel rajoskodnak, még nem lesz Ghost in the shell cyberpunk Hongkong a Petőfi laktanyából. De még ha tényleg így is van, akkor is max külföldi kapucnis számítós szobanövények tönkretesznek pár önkormányzati windows xp-t, azt csá, csinálják csak, inkább ez, mint hogy lenapalmozzák Baranyát. 

Nyilván ennél többről van szó, nem véletlenül lett hivatalosan is warfare domain - olyannyira, hogy egyes országok, szövetségi rendszerek szerint a komolyan odabaszós, kibertérben elkövetett támadásokra fizikai válaszcsapással reagálni tök oké. (Egyébként már volt is ilyen.)

Nagyjából amúgy lehet tudni kik a komoly arcok ebben a kiberháborúsdiban, meg hogy kikkel vívnak épp, de mi nem szeretnénk megnevezni Oroszországot, az USA-t, Kínát, Észak-Koreát (sőt, a délit se), Iránt, Izraelt, mint aktív szereplőt. Egyfelől így is simán meg tudunk sérteni olvasókat a stílusunkkal (ebben tök sok melónk van amúgy), nem hiányzik ehhez még pár durcás ország hadüzenete az NVR szerkesztőségének az előbbi listáról. Másrészt meg nem igazán lehet egyértelműen rámutatni az elkövetőkre, bizonyítani meg még annyira sem triviális.

Na de, hogy is néz ki ez az egész? Nyilván már rég nem kapucnis számtech szakkörösök alkotják a kierbűnözői bandákat, hát az államok által fenntartott kiberhadseregek sem belőlük állnak. Egyébként a bűnözői körök és a legális military hackerek között egyes országokban eléggé elmosódik a határ, már csak azért is, mert képességeket tekintve nagyon hasonló az igény, mindkét HR-en átmenne ugyanaz a számítós. Edukált, folyamatosan képzett emberekről van szó, akiknek egy része azzal van elfoglalva, hogy operációs rendszerekben (desktop, server, mobil), alkalmazásokban olyan hibákat találjanak, amiket még senki sem publikált és amikről aztán kussolnak a gyártó felé (meg mindenki más felé is). Ezeket hívják zeroday-nek, és a kutatgatásuk mellett ezeket hajlandóak underground helyekről is beszerezni - gyakorlatilag időnként megveszik erre szakosodott csoportoktól. Óriás összegekért megy a butikozás ezekkel, rendes gyártók egyébként szintén fizetnek ezért legálisan - és ők sem keveset, mármint a saját cuccaik hibáinak felkutatásáért. Na ezekre a zeroday-ekre építik azokat az eszközöket, amiket fellengzősen csak kiberfegyvernek hív a szakma, és amik sok helyen export szempontjából fizikai fegyver, illetve tömegpusztító fegyver besorolás alá esnek.

 
Hogy ez mennyire nem sci-fi meg távoli a mi kis hétköznapjainktól, azt 2017 májusában picit világszerte megtapasztalhattuk, amikor egy "elszabadult" kiberfegyverre épült Wannacry nevű program megríkatta sok cég, szervezet rendszergazdáit - de nem csak őket. (Aztán pár hétre rá a nagytesója, a NotPetya csinált valóban nagy grimbuszt, amikor sok egyéb mellett a Maersk konténerszállító céget is letérdeltette hetekre.)

De ez még mindig nem tűnik valódi háborúnak, ezért íme egy rövid lista a közelmúltból, ami már nem csak pár elmaradt műtétet meg rákésett aliexpress rendelést okozott:

• 2007., Észtország: egy második világháborús szovjet emlékmű költöztetése után a digitálisan már akkor is eléggé átszőtt országban előbb a kormányzati szolgáltatások és media site-ok lettek elérhetetlenek, majd a kártyás fizetés és kp kivétel is (pl. élesztőt se lehet venni, ha ezek nem működnek)
  
  
• 2008., Grúzia: Abházia és Dél-Oszétia hacacáré, nem is mennénk bele a részletekbe, legyen elég annyi, hogy az orosz tankok közeledtével kormányzati és helyi NATO szerverek elérhetetlenné váltak (az éppen tomboló orosz propaganda így egy időre egyedüli információs forrás lett, a támadást pedig eleve úgy időzítették, hogy mindenki inkább az akkor zajló olimpiai nyitóünnepséget nézze)
  
  
• 2015. december (23., éjjel), Ukrajna, áramszünet - a krími helyzet kapcsán folyamatos feszültség mellé egy időre sötét lett és a távhőszolgáltatás is leállt, amit a rendes orosz tél mellett érezni is lehetett 
   
• 2016. december (17., éjjel), Ukrajna. áramszünet - ez mondjuk lehet, hogy már just for fun
  
  
• 2020. április, Izrael vízellátó rendszerét kibertámadták (Iránt tippelik), amit ha nem sikerült volna kivédeni, komoly lakossági vízhiányt okozott volna.
  
  

Főként ilyen, a polgári lakosságot (is) érintő kibaszások a fő célok, amik fizikai megszállás nélkül is elég vacakká tehetik a hétköznapokat, de mint némelyik példa mutatja, jól meg tudja azt támogatni, előkészíteni. Együtt ezt hívják hybrid hadviselésnek azok, akik ilyenekről beszélgetnek. Emellett persze megy a stratégiai, katonai információk lopkodása (kiberkémkedés) is.

Egyébként a kormányok részéről jövő "nem mi voltunk" kamuzás mellett azért időnként szándékosan hagynak finom utalásokat a támadók, például Grúzia esetében a "win+love+in+Rusia" karaktersorozat visszatérő elem volt a támadások során. A szőnyegbombázás is pusztítóbb, ha rá van firkálva, hogy "kapjátok be, fritzek/yenkik/japók/saddam!"

Na de a lényeg, hogy az egész ott lett elbaszva (hálistennek), hogy szépen online lett minden. Arról meg hogy miért van ezekben a sokat tanult mérnökemberek által kitalált és összerakott rendszerekben lehetőség a támadásokra, röviden csak annyit: a programozók, fejlesztők legtöbbször nem a biztonságra vannak csibészeltetve, hanem a funkcionalitásra és a határidőkre - és ez régebben még inkább így volt. 

A "Ma már minden mindennel össze van kötve" pedig olyan elcsépelt, hogy már egy naplementében ugró delfinpár fölé sem írja ki senki, de a helyzet az, hogy tényleg össze van, még akkor is, ha nincs. Egy létfontosságú infrastruktúrát vezérlő rendszer lehet, hogy izolálva van a nettől, de sokszor más - szintén belső - hálózattal viszont van kapcsolata, és annak meg egy harmadikkal aminek meg már a felhasználói facebook-oznak meg a napivagányságot olvassák a benti gépeken is. Ez épp elég a támadóknak, ők szépen felderítik és hálózatról hálózatra kúszva eljutnak az értékes célpontokig. Viszont ha valaminek annyira komolyan veszik a védelmét, mint a natanzi (Irán) urándúsító létesítmény esetében a perzsák, és TÉNYLEG offline (+ bombázásokra is gondolva jó mélyen a föld alá) húzzák fel a a létesítményt, akkor tutira biztonságban érezhetik magukat. 

Gondolhatnánk, de nem. 

USA + Izrael kooprodukcióban sikerült a natanzi környéket (meg még a fél világot kb) olyan jól körbefertőzni egy végletekig faszásított lopakodó cuccal (Stuxnet) - ami aztán neten gépről-gépre, plusz nethiányt átugorva pendrive-ról gépre / gépről pendrive-ra terjedt -, hogy az végül bejutott oda, ahova szánták: a totál offline földalatti urándúsító objektumba.

Azon túl, hogy sokáig semmi és senki nem tudta kiszúrni - többek közt azért sem, mert minden egyes új gép megfertőzésekor szétnézett, és ha még nem volt ott, ahova szánták, akkor nem csinált semmit, csak próbált tovább terjedni - a megérkezése után is még napokig nem csinált mást, csak figyelte és rögzítette az általa szétkúrni szándékozott urándúsító centrifugákból érkező jeleket - amiket a technikusok folyamatosan monitoroztak -, majd amikor elkezdte pogóztatni az eszközöket (nagy fordulatszám különbséggel hirtelen pörgetni meg fékezni), akkor a korábban rögzített normál értékeket játszotta vissza a TMK-soknak (valamelyik Oceans's XX filmben tuti volt ilyen térfigyelő kamerával szopatás biztonsági őröket), akiket így aztán végképp idegbe rakott azzal, hogy nap mint nap estek szét a centrik, miközben amúgy minden szuperzöldnek látszott.

Iráni elnök úr urándúsító centrifugák megtekintése közben
(megjegyzés: Irán itt hadászati urániumot dúsítgatott gyógyászati célokra, vagy ilyesmi.) 

Egy lebilincselő, több mint 600 oldalas könyvet írt csak ebből a sztoriból a Wired egyik újságírója (Kim Zetter - Countdown to Zero Day), szóval van még ebben bőven, de legyen elég annyi, hogy egy időre lefékezték az iráni atomprogramot számítástechnika szakkörös kommandósokkal az igaziak helyett.

Most is tutira folynak kiberhadműveletek, és biztosra lehet venni, hogy ezekből csak több lesz. Az ezen a helyzeten segíteni szándékozó, de mégiscsak erre a problémára is épülő kiberbiztonsági szakma számára picit olyan lehet a helyzet, mint Hofi Géza szerint az orvosoknál: "Csak egészség legyen.... meg betegek." 

#531 A világegyetemben sokkal több fekete lyuk található, mint szar zenekar Pécsen, mégis tavaly áprilisig kellett várni, hogy végre megörökítsék az egyik ilyen monstrumot. Mi tartott ennyi ideig és miért őrült meg a tudósvilág egy kávésbögre lenyomatát idéző pixeles képtől? 

A fekete lyukakról szóló sorozatunk első része itt. 

Hogy mennyire nem ritkák a fekete lyukak, arra jó példa, hogy a Tejútrendszer közepén, a Földtől 26.000 fényévre is csücsül egy, valaha szebb napokat is látott példány. A Sagittarius A* fekete lyuk 6 millió évvel ezelőtt még sokkal aktívabb volt, komoly gázcsomókat sercintett ki a galaxisunkból, de amióta diétára fogták, inkább csak szendereg és kerüli a nyilvánosságot. 

A Chandra űrtávcső által 2017-ben készített, nosztalgikus röntgenképén (az Ősrobbanás után járunk pár milliárd évvel) egy milliárd fekete lyuk nem látható, megtalálod mindet? 

Sokkal érdekesebb és fotogénebb az M87 nevű, a Földhöz legközelebb lévő (de még így is 53 millió fényévre található) Virgo galaxishalmaz közepén gubbasztó szupermasszív fekete lyuk (a Powehi nevet kapta a keresztségben), aminek tényleg impozáns mérete van: 40 milliárd kilométer az eseményhorizontjának az átmérője - a fekete lyukká bindzsizett Nap 5 km-es lenne a Schwarzschild-sugár alapján. Ezeket a számokat nehéz kontextusba helyezni, szerencsére Randall, az Explain XKCD alapítója viszonyításként felhelyezte az eseményhorizontra a Nap és a Plútó távolságát (~6 milliárd km). 

A többi paramétere is elképesztő: Powehi 6,5 milliárd naptömegű (csak mondom, hogy a Nap a Naprendszer teljes tömegének kb. 98%-át adja), szóval nem olyan anyaghiányos, mint az önkormányzatok saját pénzből felújított úthálózatai. A kivetett plazmája is elég komoly féknyomot hagy: 200.000 fényévig követhető. 

De mitől lesz ekkora buflák? A fekete lyukak egymást és neutroncsillagokat is képesek elnyelni, a gravitációs hullámok (amiről már tervezünk egy posztot) igazolását is egy ilyen eseménynek köszönhetjük, de például mi lehet a magyarázata annak a 12 milliárd naptömegű szörnyetegnek, ami az ősrobbanást követő zűrös, első milliárd év végén jött létre? Olyan anomália ez, mintha az újszülött osztályon hirtelen megjelenne egy 93 kilós csecsemő. A legvalószínűbb elmélet szerint ezek a monstrumok ilyen rövid idő alatt csak úgy keletkezhettek, ha a gázok kihagyták a csillaggá alakulás fázisát és azonnal fekete lyukká omlanak össze. 

 Na de vissza a képhez: a lyuk körül, az eseményhorizonttól 3 Schwarzschild-sugár távolságra (60 milliárd km-re,  ami ennél közelebb kerül az eseményhorizonthoz, az elnyelődik) közel fénysebességgel áramló akkréciós korongban plazmaállapotúvá izzik a sokmillió fokos, csillagokból és a csillagközi térből kiszívott anyag. Az akkréciós korong fényesebb részén a plazma felénk közeledik, a sötétebb részen pedig távolodik (nagyjából két nap alatt kerüli meg az eseményhorizontot), egy kis csavarral: a felső rész valójában az eseményhorizont mögött fut, csak a téridő hajlása miatt válik láthatóvá.

Az Interstellarban ábrázolt fekete lyuknál is ugyanez a jelenség okozza, hogy a forgástengelyre merőleges, sík korongnál az eseményhorizontot minden oldalról bebugyolálja a fényesség.

Az eseményhorizont a téridő torzulása miatt 2,6-szor nagyobbnak tűnik, mint amekkora a valóságban lehet, mert szemből látjuk majdnem minden oldalát, mint az asztalon kilapított stresszlabda hátsó felét vagy a strandon a nagyon kövér emberek melltartópánt által oldalra szorított hátháját. Az eseményhorizontnál ezt az árnyékszerű kivetülést, amit a még el nem nyelt, de már a fekete lyuk körül pályára állt fényrészecskék okoznak, fotonszférának nevezik. 

Az eseményhorizontnál a gravitáció már annyira erős, hogy az idő (kívülről) megdermedni látszik: amint a fekete határt eléri valami, az kimerevedik és látszólag évmilliárdokig ott is marad kitűzve, mint Brezsnyev saját magának kiosztogatott háborús kitüntetései. A színe azért változna: a vöröseltolódásról (már az objektumnál, nem a szovjet főtitkárnál), vagyis a fény megnyúlásáról is a gravitáció gondoskodna. A téridő extrém felcsavarodása és a fotonszféra miatt előfordulhat az is, hogy egy idáig elérő űrhajós szeme elé hirtelen a tarkója kerül: ha mentek seggest ugrani egy fekete lyukba, akkor ne mondjátok megszokásból a fodrászotoknak, hogy mindegy milyen hátul a rőzsétek, úgysem fogjátok látni, mert de :) 

Mi lehet a pixeles fekete részen belül? Az eseményhorizonton belüli világ enigmatikusabb, mint egy 30Y dalszöveg: a tér itt befelé görbül, mint egy vízesés peremén, a tér és az idő fogalma értelmét veszti. A newtoni fizika törvényei annyira érvényesülnek itt, mint az Aquamanben. 

A gravitáció exponenciálisan felerősödik, ha bejutnál idáig egy nagyon szívós védőöltözetben, itt érne véget az utad: ha lábbal előre érkeznél, akkor a talpadra a középpont gravitációs hatása sokkal erősebben kezdene el hatni, mint a tested távolabbi részeire, ezért a lábrészed sokkal gyorsabban zuhanna a szingularitás irányába ami élettanilag nem kedvező. Az se segít ilyenkor, hogy a téridő tölcsérszerűen zár össze, szóval nem csak nyúlsz, de közben össze is nyomódsz egy atomnyi vékony, hosszú szállá, szóval a folyamat végén azért a Schobert Norbi még lehet, hogy rádkívánna. Ezt az állapotváltozást nevezik spagettifikációnak. 

Lassan elérjük a fekete lyuk belső eseményhorizontját, ami az Univerzum legveszettebb helye lehet: a gravitáció által berángatott anyag itt fénysebességgel zakatoló centrifugális erővel találkozik. Egy gigantikus részecskegyorsító jön létre a kozmikus betonkeverőben: a nagysebességű ütközésektől hatalmas mennyiségű energia szabadul fel minden ezredmásodpercben. Olyan a hangulat, mint az Ősrobbanás előtti időkben lehetett: végtelen sűrűségű anyag és energia tölti ki a téridőt. Az egyik elmélet szerint az általunk ismert Világegyetem is egy szupernehéz fekete lyuk összeroppanásából keletkezett: a létezés szülőcsatornái lehetnek ezek a galaxisok közepén csücsülő monstrumok. 

A belső eseményhorizonton belül a centrifugális erő és a gravitáció kiegyenlíti egymást, itt viszonylagos nyugalom van, mint a hurrikán szemében. A korábban pontszerűnek tekintett sűrű középpont (szingularitás) a forgó lyukas modellek (nem az instagram-, a fizikai) szerint inkább egy végtelenül vékony falú gyűrűre hasonlít, ami a téridő magába csavarodásának köszönhetően végtelen sebességgel forog. Itt az idő linearitása végképp megszűnik: akár korábban is kijöhetnénk innen, mint ahogy bementünk, már ha nem túltöltött elemi részecskékre szakadva lebegnénk a végtelen téridőben.

Ha esetleg mégis arrafelé jártok és sikerülne megtartani az integritásotokat, akkor feltétlen menjetek el Stephen Hawking időutazós bulijára, nagyon csalódott (volt), hogy egyedül ünnepel(t). Ja, és mondjátok meg ANNAK a wuhani arcnak, aki nyersen ette a tobzoskát/denevért/kígyót, hogy pirítson rá egy kicsit!

#530 Indokolatlanul sok figyelmet szentelünk egy patogénnak, ami méretét meghazudtolóan befolyásolja mindennapjainkat és emberi kapcsolatainkat. Azért, hogy megőrizzétek a mentálhigiénés épségetek, feszítsétek le a tekinteteteket a mikroszkópról és bámuljatok inkább egy rádióteleszkópba, amíg a fekete lyukak titkait fürkésszük. 

Már korábban megírtuk, hogy az Ősrobbanást követő időszakban nagyobb volt a nihil, mint Tapolcán karanténkor: a lassan kihűlő, de még így is elképesztően forró Univerzumban kezdetben csak túlhevült kvark-gluon ősleves rotyogott, aminek a levében kisültek az első protonok és neutronok, amiket az erős kölcsönhatás terelt össze atomokká. Ahogy egyre több hidrogénatom keletkezett, felhőkké kezdtek összeállni, aztán ahogy ezek egyre mokányabbakká váltak, a tömegvonzásuk miatt más hidrogénfelhőket is begyűjtöttek, majd egymásra is hatva lassú örvénylésbe kezdtek, az örvénylés középpontjába egyre több anyag került, ahol a hő és a nyomás hatására az egymást amúgy taszító, Dózsás-Fradis atommagok egyesültek és beindult a magfúzió (a hidrogénatomok egyesülése héliummá), aminek a középpontból kifelé tartó energiahulláma a befelé törekvő gravitációnak ellentartva egy egyensúlyi állapotot teremtett - megszülettek az első csillagok. 

Csillag születik

A csillagok pályaválasztási könyve nincs túlírva: amikor elfogy a nafta, akkor előbb felfúvódnak, végül győz a gravitáció és lenyelődnek a saját torkukon, de ezt ne úgy képzeld el, mint amikor a disznót a saját belébe töltik vissza. Magukba roskadásuknál ha relatív kis tömegűek (1,44 naptömeg alattiak), akkor fehér törpévé válnak és karrierjük végén elmennek a Trónok Harcába szerepelni. A nagyobb csillagok egy heves szupernova robbanással dobják le magukról a felesleget, a belső magjuk pedig neutroncsillaggá (amikről már szintén írtuk itt korábban), kvarkcsillaggá vagy fekete lyukká változik. 

Végzetes vonzerő

John Michell, angol csillagász 1784-ben gondolta először tovább Newton gravitációelméletét: logikusnak tűnt, hogyha a testek tömegvonzását leíró képletben az egyik test helyére a Nap tömegének sokszorosával bíró csillagot ír, akkor az olyan erős gravitációs teret képez, hogy azt semmi nem bírja elhagyni.

Karl Schwarzschild (akinek determinisztikus neve fekete pajzsot jelent) német csillagász a XX. század elején abból indult ki, hogy a nagy tömegű csillagok összezuhanásakor a zsugorodás következtében ahogy a felszíni gravitáció növekszik, úgy nő a hozzá tartozó szökési sebesség is, amíg az el nem éri a fénysebességet és innentől kezdve már a fény sem tudja elhagyni az adott égitest felületét. Az eseményhorizonttól (ami szintén a német csillagász teóriája volt eredetileg) már gyengül ez a hatás, kívülről nézve a fekete lyukak körvonalai itt sejlenek fel először.

Az eseményhorizont minden nagy tömegű testnél más méretű, és a Schwarzschild-sugár adja meg ezek méretét. A Földnél ez nagyjából egy 9 mm-es gömb (nagyszámú laposföld-hívői olvasóink számára: pénzérme) lenne, vagyis ekkorára kell összenyomni, hogy fekete lyukká változzon, de ez nagyon melós úgy, hogy a bolygó két átellenes pontján egyszerre ugrálva próbáljátok kilapítani a haverjaitokkal (próbáltuk). 

Einstein az általános relativitáselméletében vezette le, hogy a nagy tömegű testek a gumilepedőre dobott tekegolyókhoz hasonlatosan meggörbítik a téridőt. Az korábban is sejthető volt, hogy az SI-mértékegységek 18. hatványa felett (és a -18. hatvány alatt is) új fizikai törvényszerűségekkel és tudományágakkal (kozmológia és kvantummechanika) kell számolni, de a gravitációs hatásnak ez az újszerű értelmezése a newtoni fizika egy részét is zárójelbe tette (aztán 20 év múlva Einstein elképzeléseinek egy részét írta felül a macskás Schrödinger és az amfetaminos Heisenberg). 

 Ha egy lézerrel vízszintesen átvilágítasz a szomszéd ház homlokzatára, a nyaláb picit (műszerekkel is alig mérhető módon) lejjebb fog megjelenni a falon, mint ahonnan elindult. Ez nem a Föld gömbtermészetét támasztja alá (hello megint laposföldesek!), hanem azt, hogy már ezen a rövid, egyenesnek tűnő szakaszon is érvényesül a bolygó által kiváltott térhajlítás. 

A fekete lyukaknál ugyanez történik, csak nagyban: annyira összekócolják a téridőt a környezetükben, hogy a betérő fotonokat az eseményhorizont belső felületén végtelen hosszúságú, saját magába visszatérő pályákra kényszerítik - tehát nem a tömegvonzás (a fotonoknak nincs nyugalmi tömege) és a megnövekedett szökési sebesség miatt nem tudja elhagyni a fény a fekete lyukakat - a newtoni fizika nem értelmezhető itt. A foton számára amúgy továbbra is úgy tűnik, mintha tartana valahova, hasonló ez ahhoz, mint amikor elindulsz megkerülni a Földet, jó ideig megvan a haladás illúziója, aztán a végén megérkezel Kőbányára (a laposföldeseknek ez is kimarad). 

Felsejlik a sötétség szeme

A fekete lyukak nem túl fotogének: a képalkotás egyik feltétele, hogy legyenek a fotóalanyról visszapattanó fotonok, amikből itt egy sincs. Szerencsére a picit komolyabb tömegű, aktív monstrumok körül általában lehet találni egy akkréciós korongnak hívott fényes úszógumit, ami minden oldalról gondoskodik a jó megvilágításról.

Most már látod, hogy hova kellene nézned, hogy ne láss semmit.

Ezek annak köszönhetően alakulnak ki, hogy a relatív lassan forgó csillagok fekete lyukká omlásuk előtt sokat veszítenek átmérőjükből (a szupernova robbanás során lekerülő sűrű anyaghalmaz olyan hatású, mint amikor a jégtáncos behúzza a lábát),  így pörgésük felgyorsul és ez az örvénylő mozgás az erős gravitációs vonzásukkal kiegészülve a csillagközi portól kezdve a csillagok fűtőanyagául szolgáló gázokon át egészen az aktív csillagokig képesek mindent magához szippantani és a fekete lyuk körül egy viszonylag rendezett pályára állítani. Az akkréciós korongban összegyűlt anyag közel fénysebességgel kavarog, a súrlódástól és a magas hőmérséklettől pedig szétfő, mint a malacfül a kocsonyában, csak itt atomi szinten történik a kioldódás. A végeredmény sűrű elektron- és ionleves, vagyis plazma lesz, aminek kb. 40%-a soha nem tud belezuhanni a fekete lyukba a nagy sebesség miatt. Ennek az elektromosan töltött plazmának, illetve az általa kiváltott mágneses térnek köszönhető a fekete lyukak egyik legjobban fotózható jelensége (koncepciórajzokon legalábbbis jól néz ki) a halálsug relativisztikus anyagsugárnak nevezett kitörés, ami lényegében egy elektromágneses ágyú és az univerzum egyik legpusztítóbb kilehelése, a hatos villamos reggeli diabéteszes szájszagai után. Ha láttál már játszótereken a túlpörgetett forgóról leszédülő, sugárban hányó ovisokat, akkor ismerős lesz a jelenség: a közel fénysebességgel  keringő, elektromosan töltött anyag egy részét a korong mágneses mezője hengerszerűre formázza, a téridő torzulása pedig feltekeri és ezzel kozmikus búgócsiga-jelleget ad a fekete lyuknak. 

Egy ilyen közel fénysebességű bulimiának, amely akár többmilliárd csillag erejét koncentrálja fényes sugarában a fénye erősebb, mint a körülöttük lévő galaxisnak kummulálva. A kitörés az útjában lévő csillagokat és bolygókat úgy pusztítja el, mint a szappanos víz a koronavírus lipidburkát, figyeltek már meg olyan anyagnyalábot is, aminek a hossza elérte az 5 millió fényév hosszúságot is. 

Blazár / Kvazár / Rádiógalaxis / Relativisztikus Jet / Kozmikus bulimia

Attól függően, hogy honnan nézed ezeket a kozmikus rivaldafényeket, nevezzük őket kvazároknak, blazároknak vagy rádiógalaxisoknak, szóval kicsit olyanok, mint egy orgia, ami messziről izgalmas, közelről bizarr, amikor meg benne vagy, akkor a legtöbbször fiúöltöző-szagú és kiábrándító. 

Ezeknek a sugárágyúknak vegyesebb a megítélése, mint Michael Jacksonnak: koncentrált energianyalábjaikkal akár hatalmas csillagokat is képesek szétszaggatni, az így felszabaduló nyersanyagból viszont új csillagok képződhetnek, hiszen ezeknek a receptfüzetében csak egyetlen összetevő szerepel: a hideg hidrogén. A túlhevült galaxisközpontokban esély sincs csillagok létrejöttére, ezek a plazmágyúk viszont kinyomják az anyagot a galaxis hideg széleire és ez az univerzum termosztátja működés a galaxisok stabilizálásához is jól jön: a fűtés bekapcsolásával és a kifúvódással gondoskodnak az anyag és a hőmérséklet egyenletesebb eloszlásáról. 

Azért nem ez a pazarlás a jellemző a fekete lyukakra, az anyagkidobást csak egy kis részük csinálja és náluk sem teljesen tisztázott, hogy mi indítja el ezt a savas felböfögést - egy teória szerint a körpályára feltekert szupernóva energiájától lesz olyan a hatás, mint amikor a házibulikon berakják a Killing in the Name Of-ot. 

A fekete lyukak környezetéből nem csak így tűnik el az anyag, érdemes szót ejteni a Hawking-sugárzásról is.

Néha a részecsketinder sem segít

A kvantummechanika egyik törvénye szerint az üres tér valójában soha nem teljesen üres: folyamatosan virtuális, nagy energiájú részecskék és antirészecskék képződnek benne, amelyek születésük után szinte azonnal egyesülnek és egymást kioltva megsemmisülnek. Stephen Hawking feltételezte, hogyha a keletkezés egy eseményhorizont mellett következik be, akkor a fekete lyuk erős vonzása elszakíthatja egymástól ezeket a párokat, akik ezután még a falusi CSOK miatt se fognak egyesülni. A lyukon kívül maradt rész szinte azonnal talál magának egy ellentétes előjelűt és annihilál, amelyik viszont az eseményhorizonton túlra került, az már csak a fekete lyuk belsejéből tud csak magának társat szerezni, amivel összegabalyodva megsemmisülhet, ezzel viszont anyagot von el, de azért szerintem ne várd meg, hogy így elpárologjon egy fekete lyuk, mert a konzervatívabb számítások szerint is egy googol (10 a századikon) évig tartana ez a folyamat. 

Remélem, hogy ezzel a kozmikus kitekintéssel kicsit sikerült elterelni a figyelmet azokról a mikroszkopikus világban zajló folyamatokról, amik valószínűleg még amúgy hetekig meg fogják határozni az életünket. Ha tetszett, gyertek vissza április 10-én, a fekete lyukról alkotott kép egy éves évfordulója apropóján lesz képelemzés és viccelődés a korpulens embereken. 

Ha kedvenc márkáid és influencereid kapcsán szeretnél szörnyűlködni, olvasd instán Szponzorálatlan Poszt testvéroldalunkat.

#529 Az űrhajózás és a számítózás olyan elválaszthatatlanok, mint a magyar ember és a panaszkodás. Ezt tuti a NASA-nál is így gondolták, mert amikor Kennedy híres 1962-es beszédével rácsibészeltette az egész amerikai nemzetet a holdutazásra, az első megrendelés tárgya, amire szerződést kötöttek az a navigációs komputer + software volt - minden más előtt, beleértve a rakétákat is. Egyébként az Apollo program volt az első, amihez nem korábban tömegpusztításra szánt rakétákat használtak, hanem kifejezetten erre a célra fejlesztett verdával csapattak. (A Mercury és a Gemini során ballisztikus interkontinentális csapásmérőket tuningoltak fel - tervezés recycling.) 

Az Apollo számítógépe (AGC) volt a világon az első integrált áramköröket használó komputer. Akkor indult az ilyen chipek sztorija és abban az évtizedben az USA hirtelen nagy fogyasztó lett, de ennek 60%-át csak az Apollo program tette ki. (Na innen sikerült eljutni oda, hogy ma jelentős és mérhető része a közös számítási kapacitásnak dolgozik azon, hogy az instán rajoskodással idegesíthessük ismerőseinket.) 

Na de elég az hozzá, hogy az AGC teljesítménye egy mai laptophoz vagy okostelefonhoz kb. úgy aránylik, mint Fásy Zsülietté az ACDC-hez, azzal a különbséggel, hogy mind a korát, mind az eredményeit tekintve az AGC fasza kis cucc volt. Az alap tárkapacitása 72 kilobyte, ami csak nagyon kevés - vagy sok, de nagyon komoly fantáziát igénylő - pucér nős képre elég, és ennyiből kellett kihozni egy Föld-Hold retúr Waze-t. A processzor sebessége kb. 2 MHz volt, aminek a duplája már majdnem elég lenne a Prince of Persia futtatására egy XT-n.  

A programok megírásával az MIT Draper laboratóriumának csapatát bízták meg, akik teljesen szabad kezet kaptak. Hogy ez mennyire súlyos dolog, akkor lesz tiszta, ha végiggondoljuk, hogy most először terveztek emberéleteket bízni software-ekre. Azokat meg pontos útmutatások és standardok nélkül dolgozó egyetemi csapatra. A programokat kézzel írták papírra, ami kb. olyan, mint sötétben tervrajzolni hidat. A megírt kódokat aztán gépbe betáplálás és futtatás után tudták meg, hogy végül is mit írtak (lámpa felkapcsolás a híd rajzolásnál). 
Masszív mennyiségű kódsor volt a vége, szumma 145.000 sor, és ez már a nettó végeredmény, a javítgatások és a módosítások miatt kb. 5x ennyit írhattak ténylegesen. És közben meg lófasz ez a mennyiség, ha onnan nézzük, hogy ennyiből kellett ezt a komoly melót megugrani, miközben ma az Android oprendszer cirka 12 millió sorból áll - hogy kedvünkre osztogathassunk meg szar macskás videókat vagy olvasgathassunk rajta ilyen posztokat - , és egy drágább autóban meg simán megvan a 100 millió is. 

a már híressé vált fotó Margaret Hamiltonról (director of the Software Engineering Division of the MIT)  és az AGC software papír változatáról 

Amúgy a software engineer kifejezést a fentebbi képen szereplő hölgy kezdte el használni, egyrészt megkülönböztetve magukat a hardware mérnököktől, másrészt jelezve, hogy ez a meló is mérnöki munka. Olyan jól sikerült terjesztenie, hogy nem sokkal később ez már egy hivatalos szakma lett (ezúton is pusziljuk érte).   

A software tárolására használt módszer - ferritgyűrűs rézvezetékes memória (core rope memory), ami valójában egy kézműves ROM (read-only-memory) - egy elég menő mechanikai-elektronikai megvalósítása az adattárolásnak. Szó szerint kézműves, a kész software-t elküldték egy gyárba, ahol azt hölgyek kézzel beleszőtték a rögzített memóriába. A programokat alkotó 1-eseket és 0-kat kellett egyesével felvinni: ha a rézvezeték átbújt a ferritgyűrűn, akkor az egy 1-est jelent, ha pedig kikerülte azt, akkor 0-t, de ennek ellenére sem lett az adatátviteli sebesség mértékegysége kilobyte/rőf. Hosszú, unalmas és szar meló volt (mint mostanában legfőbb ügyésznek lenni), elrontás esetén pedig vissza kellett fejteni az egész blokkot a hibáig és aztán újrafűzni. 

ferritgyűrűs szőtt rézvezetékes memória - teszt darab

Amúgy akkoriban még nem volt túl csajozós software fejlesztéssel foglalkozni (bezzeg most! :) ), pláne semmi értelme nem volt ezzel menőzni. A software szó maga is annyira új volt még, hogy csak egy szűk közösség - örök napközis mérnökök - használták, így amikor az egyik MIT-s arc a felesége kérdésére, hogy mit fog ő csinálni a holdprogramban azt válaszolta, hogy a software-t, akkor a felesége azt mondta neki, hogy oké, de ezzel inkább ne dicsekedjen senkinek. 

korabeli geek rajoskodás pinball-nek elnevezni a keyboard és display funkciókat ellátó modult - AGC forráskód részlet

Az űrhajósok - meg az egész csapat - elég sokat rizikóztak akkoriban, ez a számítósokkal is így volt: Holdra landolás közben próbáltak ki először űrben egy totál új programot ami egyrészt mind közül a legbonyolultabb volt és nélküle lehetetlen lett volna a holdraszállás, másrészt az indulás előtti utolsó pillanatban fejezte be egy srác, Don Eyles. Ilyen paraméterek mellett metróra nem ülnénk fel.

Szóval elég magas volt a para faktor, benne volt, hogy valami elbaszódik. És úgy nézett ki, el is baszódott, és még azt sem tudták, hogy mi. A holdkompon ugyanis nem Moha bá' szól ha már túlmentél a lehajtón, sajnos csak számkódokkal jelzi a közlendőit, így azt is, ha baj van. Másodpercekre a landolástól, ráadásul épp kifogyóban az üzemanyagból (hazafelé már nem a leszállóhajtómű kellett, de lefelé meg még nagyon az) el is kezdett hisztizni 1201-es, illetve 1202-es hibakódokat villogtatva. Az irányítóteremben kikúrt gyorsan kellett dönteni, hogy vagy megszakítják a küldetést (és akkor dollármilliók + a renomé mennek a picsába, ami kb. olyan fájdalmas lehet, mint megtudni, hogy az excsajod a szakítás után két hónappal már mástól terhes), vagy mi legyen, de fingjuk se volt, hogy mi lehet a baj. Hátulról megszólalt egy fiatal komputeres - Jack Dumagép Garman -, hogy semmi gond, ez csak azt jelzi, hogy túlterhelt a számító, de a baromi okos tervezésnek köszönhetően ez nem kékhalált okozott, hanem csak a kevésbé fontos funkciók (chat az instán) hátrébb sorolását. Egyedül nála volt meg az összes hibakód szépen kézzel kijegyzetelve, de még nagyobb mák, hogy ő ezekre fejből is emlékezett és azonnal tudott reagálni. Így azán jól le is szálltak, Jack pedig ezért kitüntetést kapott (az erre rábólintó guidance officer szintén), valamint az Apollo 11 megmentője címet, ami érthető, hiszen ha akkor nem kiabál be jelentkezés nélkül, most egy későbbi dátumra kéne írni ezt a posztot. Meg az USA-nak se volt mindegy.

a kész számító, amit végül belefért az előre behazudgált méretbe, pedig nagyon messziről indultak

A teljes AGC software egyébként elérhető bárki számára, és megszállott űrhajós-számítósok mai napig üzemeltetik szimulátor formájában. Meg valódiban is. Riszpekt ezúton is az Apollo számítós csapatának.

#528 Zsarolóvírus - ransomware: jó ideje létezik már a műfaj, rengeteg változata zsarolgat most is épp szerencsétlen user-eket világszerte és több alfaja van, mint ahányféle csokit ismer Gombóc Artúr. Sőt, még csak nem is az utóbbi évek termelte ki a kibertrógerekből ezt a fajta pénzszerzési módszert. (Tuti mindenki hallott már róla, de a zsarolóvírus kb a digitális kerékbilincs, olyan rohadék, ami titkosítja a gépeden a cuccaidat és csak lóvéért oldja fel a titkosítást.)

Az első próbálkozás még kézműves ransomware volt, floppyn terjesztéssel. 1989-ben egy szégyenlősen csak AIDS -nek elnevezett vírus - igazából egy trójai - próbálta rávenni az áldozatait egy panamai bankszámlára utalásra. (A panamai bankszámla  volt a korabeli bitcoin vagyis egy megoldás lekövethetetlen pénzügyi tranzakcióra.) Olyannyira trójai volt ez, hogy a terjesztésére még az igazi postát használta a projektet nem túl alaposan végiggondoló egyébként biológus foglalkozású wannabe hacker. Az általa megfertőzött - érted, BIOLÓGUS fertőzött meg KOMPÚTERES VÍRUSsal, hát csoda, ha évekre összezavarta a népeket? - floppykat küldte el az áldozatoknak postán.

az AIDS éppen csicskít 

Valójában a ransomware-ek elég hasonlóan terjednek általában, csak ma már főleg email-ben, vagy emiatt széthackelt website-okon keresztül. A mostani cyber holocaust - a wanacry - viszont más volt (van), ennél már nem kellett sem a pénisznagyobbítással és akciós parfümmel érkező heti hírlevelet megnyitni és így megfertőzni a saját gépünket, sem a másik levélben lévő linket megnyitni a közeledben éppen szerelmeskedős hangulatban lévő csajok listájához - és így megfertőzve a gépedet. A beszopáshoz pusztán elég volt egy windows frissítés kihagyása, és máris potenciális áldozat lehet a géped, ha van net. (most az egyéb körülményeket, mint pl egy tisztességes - egy KDNP-s pedellus szigorával rendelkező - tűzfal megléte vagy nem léte ne feszegessük). Se torrent, se pornó nem kellett hozzá. (És innentől ez már tényleg nem fair.)

Az egészről Észak-Korea tehet, vagyis igazából az oroszok, de főleg az NSA (az USA Nemzetbiztonsági Ügynöksége).  Az NSA fejlesztette ki a software-t (KIBERFEGYVER) amivel egy windows hibán keresztül távolról bejuttatható BÁRMI egy windowsos gépre, ezt oroszok lopták el tőlük és  tették aztán elérhetővé mindenki számára (persze előtte azért árulták pénzért is) és most olybá tűnik, hogy észak-koreai állami (lehet ott vajon másmilyen) hackerek használták fel a kis zsaroló cuccuk terjesztéséhez (persze ez nem 100%). Az NSA egyébként a legkevésbé bűnös ebben, bár egy ideje basztatják őket azzal, hogy ilyen eszközök fejlesztése helyett inkább szólhatnának a gyártóknak a hibákról, de ez azért kicsit olyan, mintha a közbeszerzések nyeréséről szeretnénk leszoktatni Mészáros Lőrinc cégeit. Ami miatt azért sáros az NSA az az, hogy nem vigyáztak jobban a cuccokra.

az oroszok egyébként általában védve vannak az ilyen támadásoktól, egyrészt mert elég sokat ők csinálnak, másrészt meg mert mindent bevetnek a védelem érdekében és a mindenbe  a szenteltvíz is beletartozik

Na de elég az hozzá, hogy már biztos olvastátok mit kell tenni, és mindenki szépen felrakta az említett frissítést, minden rendben. De nincs vége sajnos, jönnek az újak meg van sok kellemes, de kevésbé ismert másik is.

Van már pl okostévére írt változat is, jó érzékkel ebbe az irányba mozdul a programozós alvilág. Hamarosan megjelenhetnek az autókat blokkoló verziók - a szulejmán miatt lehet nem fogsz 70-80 ezret kiadni, de ha még aznap el akarsz indulni az autóddal, akkor már lehet. (Egyelőre még nincs, de nincs is túl távol.) 

ez itt egy okos tv megzsarolva és elforgatva

ez meg a jövő, illetve csak illusztráció

De szerencsére még nem tartunk itt. Viszont van még sok másik zsarolgatós, az egyik legaljasabb az Amway-ezős (MLM-es), ami felajánlja, hogy két másik ismerősöd megfertőzése és az ő fizetésük esetén neked ingyen adja vissza a file-jaidat. Van olyan, ami nem csak azzal fenyeget, hogy nem adja vissza a fotóidat, hanem azzal is, hogy egy idő után megosztja a #KaszaTibis szelfidet. Nagyon találékonyak. 

Aztán van még a  kényszeredukálós, ami addig nem adja meg a kulcsot a cuccaidhoz amíg el nem olvasol két oktató jellegű cikket a témában. Ez mondjuk rendes.

Korábbi alfajok egyébként nem mindig törölték a file-okat, csak úgy hagyták - titkosítva - azokat örökre, ha nem fizettél. Ezeknél külön érdekes a téma pszichológiai aspektusa - és nem csak a váltságdíj megfizetése révén a rohadékok támogatásának dilemmája, hanem az a tény is, hogy valójában az adat nálad maradt, a birtokviszony nem változott. A Tisza menti folklór ki is termelte az ideillő oraveczet a motorcsónakokról a folyóba ejtett napszemüvegek kapcsán, miszerint 'tied az ott is", de persze van akit ez nem vigasztal. 

#527 2 éve elég nagyot ment egy (ál)hír, amikor Észak-Korea mindössze 4 órányi utaztatással asztronautát küldött a Napra (aki estére már vissza is ért, mert akkor már biztos hideg lett volna ott), az idei év meg azzal indult, hogy sikeresen tesztelték hidrogénbombájukat. Sokan nem vették észre az összefüggést, de azért mi mégis csak azt gondoljuk, hogy a Napra szállós hírnek lehetett alapja és az űrhajós pár Tupperware termoszban azért hozott haza a csillagot alkotó pármillió fokos plazmából, amiből aztán kikotyvasztották a bombájukat, mert még ez is valószínűbb, mint az, hogy ezeknek a befordult hülyéknek működő atom- vagy bármilyen egyéb programjuk lenne.

Korábban, a repülés kapcsán már lamentálgattunk azon, hogy évezredekig a Földhöz voltunk szegezve, aztán belehúztunk és 60 éven belül valahogy csak lett repülő és asztronauta is. Az atommag felfedezése, szétfeszítése és összerakása között még ennyi idő sem telt el.

Einstein 1905-ben fedezte fel, hogy a tömeg és az energia között olyan típusú arányosság van, mint az esztétikus fénytörés és a baseball sapkán hátul kivezetett lófarok között - ez volt az eegyenlőmcnégyzet, ami nem a relativitáselmélet (egyik sem) és nem is ezért kapott Nobel-díjat (Einsteinről még fogunk írni egy hosszabbat), ez csak úgy jött. 

A kémia is szárnyalt a XX. század első harmadában: ekkor fedezték fel többek között az atomok közötti kötéseket, Rutherford 1911-ben magát az atommagot, a németek az elektronmikroszkópot (amivel később ezeket meg is lehetett figyelni), illetve két rés között ekkor dugta ki a fejét egy kíváncsi, élőhalott macska a többi kvantummechanikai furcsasággal együtt. 

A kémikusok tehát örültek, hogy fel tudták térképezni az atomok közötti kölcsönhatásokat, amik a teljes atom méretéhez képest parányi atommag körül zsongó elektronburkoknak a különböző bindzsizésén (ezek között alakulnak ki és bomlanak fel a kémiai kötések) alapultak, de az Einstein következtetése alapján akár milliószor nagyobb energiákat rejtő atommagot szilárdnak és megváltoztathatatlannak hitték. Nem voltak túl következetesek: ekkortájt már ismerték a radioaktivitást, aminek meg pont az a lényege, hogy az atommagból darabok hullanak ki és valami teljesen mássá alakul át.

Thomson kb. ilyennek képzelte az atomok felépítését

Az atommag bindzsizéséhez vezető fontos lépés volt a fentieken túl az is, hogy a Thomson-féle (mazsolás pudingnak is szokták nevezni) atommodellt, ami az atomok szerkezetét olyan egyenletes eloszlásúnak képzelte, mint az egész lakosság körében a rejtőzködő KDNP-szavazókét (=elvileg mindenütt ott vannak, csak kurva nehéz őket megtalálni) pár év után váltotta a már elég jó közelítéssel dolgozó Ernest Rutherford-féle. Ez azt állította, hogy az atomban egyetlen koncentrált, pici helyen van az atommag, ami körül tisztes távolságban rajzanak az elektronok. Ezt pimpelte pár évvel később Bohr modellje (amit meg az atom kvantummechanikai modellje pontosított, de ebbe most tényleg ne menjünk bele), de például az Egyesült Államok Atomenergia Bizottsága már Rutherford modelljét is elég jónak találta, hogy logóként használja a mai napig.

Rutherford tehát a maga korábban jobban vágta az atomfizikát, mint manapság a fantomgerinc-műtéteket végző Tihanyi Tamás az anatómiát. Egyetértett Einsteinnel, hogy az atommagon belül akár milliószor nagyobb energiák is szunnyadhatnak, mint amik az elektronhéjak buzizásával kinyerhetők, de egy harmincas években tartott tudományos konferencián azért kategorikusan kijelentette: ez a típusú magenergia (tudományosabban: nukleáris) földi viszonyok között soha nem lesz kifejthető. A kijelentésre több magyar fizikus is felkapta a fejét, akik ekkor már közel álltak az áttöréshez, igaz különböző orientációkkal: Teller Ede fúziószexuális volt, míg Szilárd Leó és Wigner Jenő inkább az atommag széthasításából csapolta volna le az energiát. 

 A maghasadáson alapuló (fissziós) láncreakció NAGYON leegyszerűsítve olyan, mint egy speciális billiárd: jön a fehér golyó (neutron) és szétüti a teli és csíkos golyók szabályosan elrendezett halmazát (ez valamilyen nehezebb elem atommagja, például az urán 235-ös izotópja) és mozgásba hozza a fekete golyókat (újabb hasító neutronok, amikből legalább 3 kell, hogy beinduljon a láncreakció). Az analógia akkor lenne teljes, ha a teli és a csíkos golyók együtt maradva mozognának (vagyis a nehezebb kémiai elem csak két könnyebbre szakadt volna szét), illetve lenne még pár hasonló golyóhalmaz a fekete golyók útjában, amit ezután azok szedhetnének szét darabokra, de azért reméljük érthető így is. 

Korábban már tárgyaltuk, hogy az atomok felépítése elég pazarló, szemben például az agglegénylakások kukájával, ami fekete lyukként nyeli el a gyorsan termelődő dzsuvát és tényleg csak akkor viszi ki az ember, amikor a tetőt sem lehet már rendesen rájengázni az üres pizzásdobozok halmaira. Szóval az atomon belül száguldozó neutronok jó eséllyel elhibáznák a parányi atommagot, rajtuk ilyenkor még a Happn alkalmazás se segítene, ezért a sikeres penetrációhoz rengeteg nehéz elemet kell egyetlen, meglehetősen szűkös helyre összezsúfolni, amelyben a maghasadás újabb és újabb neutronokat szabadít fel, beindítva a láncreakciót. Ezt az anyagmennyiséget hívjuk kritikus tömegnek, de ennek a szuperképessége nem a cangaemelgetés a Városligetben, hanem az akár komplett városokat elpusztító, töménytelen energia (E=tömeg*fénysebesség négyzete) felszabadítása a másodperc törtrésze alatt.

Teller Ede másfelé tapogatózott: a harmincas évek végére a fejében összeállt már a hidrogénbomba elméleti modellje, amelynek energiája nem maghasadásból, hanem magfúzióból jönne létre, tehát két kisebb atommagot – esetünkben hidrogént, de a vasig bezárólag elvileg bármelyik elemet lehet  - összelegózva hatalmas energiakitöréssel egybekötve jönne létre egy nagyobb. (Itt jegyeznénk meg, hogy PR-szemponból például a TITÁNBOMBA sokkal menőbb név lenne)

Az atommagokban viszont nincs túl nagy hajlandóság az egyesülésre: egyetlen atommagot egy rossz devizahitelnél is jobban összetart a nagyon rövid távon (=szinte kizárólag csak a mag belsejében) ható erős kölcsönhatás, ezen túl viszont (pozitív töltésük miatt) taszítják a többieket, mint a minisztériumokat a nyílt közbeszerzések.

Elég nagy, 50 millió °C fokot meghaladó hőmérsékleten és nyomáson ez a taszítóhatás azért legyőzhető, de ilyet meg hol találunk a Földön? Ha tömegpusztítási célra keresünk fúziót, akkor például egy fissziós nukleáris bombában. Egy átlagos hidrogénbombánál az, amit ledobtak Hirosimára, még csak az előjáték lenne. A hő és a nyomás hatására beindul a fúzió (ezért is hívják termonukleáris fegyvernek), speciális hidrogénizotóp-koktéllal: deutériummal és tríciummal. 

A sima hidrogénben egy proton és egy elektron van, a deutériumban mindez fel van pimpelve még egy neutronnal is, a tríciumban pedig két neutron van az alapkészlet mellett. A deutériumot nehézhidrogénnek, a belőle összeálló vizet pedig nehézvíznek is szokták hívni, nem véletlenül: a göteborgi egyetemen pár éve végzett kísérletben előállított, pár grammnyi ultra-sűrű, a megszokottnál sokkal szorosabb kötéseket kialakító deutériumból egy 10 centis élű kocka a számítások szerint 130 tonnát nyomna, ami már megközelíti a neutroncsillag mokányságát. A sima deutérium kb. mindenütt ott van, ahol hidrogén is fellelhető (kb. minden 6000. molekulára jut egy neutrontöbbletes különc), szóval benned is van dögivel; ha legközelebb megjegyzéseket tesznek a szélcsatornában egyre rosszabbul teljesítő testalkatodra, akkor csak fogd rá a nehéz deutériumra! 

A trícium már jóval ritkább, természetes formájában kb. 20 kg lehet belőle ÖSSZESEN a Földön, a mesterségesen előállított többi izotópot világító hatása miatt (a sugárzó anyag bomlása fényjelenséggel jár) bedolgozták például a külön tápforrás nélkül is világító KIJÁRAT táblákba és a zárt búvárórákba. Utóbbiak használata utasításában azért benne van, hogyha sérülne az óra üvegburkolata és kiavászkodik a rendszerből a trícium, akkor érdemes onnan gyorsan elhúzni. 

Szóval az extrém környezeti feltételek (hő+nyomás) megvannak az első ütemben berobbantott fissziós "atom" bombától, a kialakuló plazmalevesben az atommagok végre elég közel kerülnek egymáshoz, megszólal a háttérben Barry White, majd ahogy kifőL a két izotóp java, beindul a fúzió. A deutérium (1 proton, 1 neutron, 1 elektron) és a trícium (1p, 2n, 1e) összeteszi, amije van és hélium-4 izotóppá (2 p, 2 n, 2 e) egyesülnek óriási magenergiák felszabadítása mellett. A fúzió végén marad egy kóbor neutron is; neki köszönhetően valósíthatók meg a több (összesen akár 7!) fokozatú fissziós-fúziós-fissziós reakciók, illetve erőművekben a tríciumszaporítás is.

A fentieket figyelembe véve dicséretes a szovjetek önmértékletessége: 1961-ben, a világ leghalálosabb fegyverénél, a Cár-bomba felrobbantásánál képesek voltak megállni a 3. fokozatnál és nem durvítani tovább a fegyvert. Így is 50 megatonnás lett a ruszki hidrogénbomba hatóereje (ha nem állnak le a harmadik fokozat előtt, akkor meg lett volna a 100 is!), a Hirosimára ledobott fissziós Little Boy mindössze 15 kilotonnás volt. 

A Cár robbanása 1.000 km távolságból is látható volt és 100 km-en belül súlyos égési sérüléseket okozott, a lökéshulláma háromszor megkerülte a Földet és a gombafelhője 60 km-es volt. A leadott 50 megatonna energia megegyezett a Nap által ugyanezen idő alatt kibocsátott energia 1%-val - csak összehasonlításul, 1 másodpercnyi Napból származó fúziós energiából a Föld ellenne kb. egy évig.

Az atomok fúzióját harcászati célokra felhasználni tehát nem ANNYIRA bonyolult. Észak-Korea esetében mi azért vagyunk mégis szkeptikusak, mert ez a hülye ország a 70 éves történelme során csak két dolgot tudott sikeresen fúzióra bírni: a nekromanciát és az önkényuralmat. Emiatt is az ország örökös elnöke a régóta halott Kim Ir Szen. 

#526 Nagy szavak ezek a címben, hiszen a tűz és a kerék után a WIFI az ÚR legnagyobb áldása, de valójában inkább egy hölgy volt. Legalábbis részben. A Metro-Goldwyn-Mayer egy ünnepelt és külső kúróssági jegyekkel kellemesen megáldott színésznője ugyanis a negyvenes években meglepően sokat tett azért, hogy most a mobilodon is olvashasd ezt a posztot - bár valójában nem ez volt a célja. Az USA-ba települt Hedy Lamarr (eredeti kiejtés szerint Hedwig Eva Maria Kiesler) azon kívül, hogy szépségét hadi kötvények sales-eseként is KAMATOZTATTA, segíteni szeretett volna új hazájának a fronton is, találmányaival. A nácikat is utálta, az meg a másik. A háború küszöbén álló nagyhatalom akkortájt hozta létre a Nemzeti Találmányi Tanács nevű állami brainstormingot, ahol gyújtóbombás denevérhadsereg felállítása mellett néha egész jó ötletek jöttek a lakosság részéről. Ide küldte be Hedy a találmányát, amit George Antheil mell- és gépzongora szakos feltalálóval közösen dolgoztak ki: egy új rádiótávvezérlési módszert torpedók irányításához. Akkoriban a torpedókat vagy nem irányították és kicsivel a hajó elé célozva majdnemeztek, vagy próbálták irányítani, de az ellenség a frekvencia zavarásával azt simán beszopatta. Hedy és haverja nagy ötlete a frekvenciaváltogatás volt: a gépzongora - Antheil hobbija és művészete tárgya - működési elvét felhasználva a hajón lévő adó és a torpedóban lévő vevő azonos lyukszalag segítségével szinkronban váltogatta volna a frekvenciát, és így az ellenség zavarásának coki. Minekutána a zongorának 88 billentyűje van - bár a feketék szerintünk nem számítanak - a torpedóvezérlőben is 88 frekvenciát használtak. Sajnos csak volna, mert nem vették komolyan a hölgyet. Túl jó nő volt a melóhoz. 

A legendárium szerint Antheil-el is szépsége kapcsán találkoztak: Hedy - a kor rendezőinek elvárásai miatt -  szeretett volna nagyobb melleket, Antheil pedig ehhez is értett (egyébként nem igazán). Szó szót követett és ahogy az ilyenkor lenni szokott egyszer csak már nem a a ciciről szólt a konzílium, hanem a torpedókról. Antheil komolyan vette a hölgyet, és az USA is jobban tette volna, mert így a háború során nem használták a találmányt (és 15000 kilőtt torpedóval csak 214 ellenséges hajót süllyesztettek el). Pedig Hedy műszaki érzéke mellett nem volt véletlen, hogy a haditechnikához is értett: Ausztriából idegbajos szobanáci valamint fegyvergyáros férje elől menekült az USA-ba. Az excsávó nem nézte ki a lányból, hogy érti amit a mérnökeivel dumálnak, így nem is titkolózott előtte. Hedy pedig figyelt és tanult. Később még volt pár hadászati újítása, de az egyidejű frekvenciaváltás (frequency-hopping) azért is ok a vagánykodásra, mert számtalan mai technológia használja, ahol az interferencia amúgy gondot okozna: gsm hálózat, bluetooth, WIFI, hogy csak a legismertebbekkel rajoskodjunk. Magát a torpedós cuccot csak jóval a háború után - a kubai rakétaválság idején - vezette be az USA haditengerészete. Erre mondják, hogy meghaladta a korát. Pusziljuk ezúton is! (valamint áldassék a neve a WIFI-ért neki is, meg a többieknek is akik aztán kitalálták).

#525 A milánói makaróni és a bécsi szelet - előbbi nem, utóbbi viszont jó eséllyel olasz eredetű - mellett akadnak ételek amikről mindenki tudja, hogy honnan származik, csak rosszul. Most ezekből MAZSOLÁZUNK. A cím meg tök hülyeség.

nachos 

Mexikói csinálta először, de az USA-ban. Ignacio Anaya - becenevén Nacho - a Texas állambel Eagle Passben nyitott éttermében találta ki, hogy olcsó pirított tortillával + sajttal és jalapenoval rakja pufira a vendégeit még a főfogás előtt. Okos. Mexikóba már az USA-ból került át, és eleinte úgy nézhettek rá, mint a sónyalogatós tequila hülyeségre - már ha tudtak volna arról. Egyébként az is az USA-ból indult, de nem rajoskodás volt az oka, hanem a vacakabb tequilát csak így lehetett meginni. Ami a kannás bor utáni Joker vigyor + toppantás a magyar egyetemistának, az volt a só+citrom a jenki olcsó tequlia fogyasztónak.

ketchup

Na ez viszont nem amerikai eredetileg. (Igaz, nem is önálló étel, de ez most mindegy.) Maga a név és az eredet kínai, halszószt jelent, amiből lehetne következtetni egy halételekhez készített kellemes fűszeres mártásra, de sajnos egy halakból és puhatestűekből készített fűszeres mártás volt, meg emlegetnek valami vörös rizsbort is, de a puhatestűnél már úgyis megállunk. A halakat és a puhatestűeket aztán az afrokínaiak paradicsomra cseréltek, a többi összetevőt meg kihagyták. 

croissant

Labanc rongyoskifli amit Franciaországban August Zang kezdett először árulni kipferl néven. A francia nevét az alakjáról - félhold - kapta, ami aztán jól rajta is maradt. Épp ezért a csokisat ők már nem is úgy hívják (pain au chocolat), mivel azt más alakra hajtogatják.  Rendes tőlük azért ez. A croissantok rendjébe tartozik még a spanyol határ közelében őshonos mandulás változat, az összes többi viszont kamu, úgy egyétek. 
 

pho

A világ legfinomabb vietnámi levese viszont francia. A 19. század második felében francia gyarmattá vált indokínai félszigeten alapvetően malacból és szárnyasokból főztek levest a helyiek, amíg meg nem érkeztek a kellemes gall urak és el nem kezdték csicskáztatni szerencsétleneket. Addig eszükbe sem jutott megenni a munkagépként számontartott marhákat. Maga a név sem vietnámi, a jól csengő francia pot-au-feu kifejezésből ered, ami a google translate szerint edény-a-tűzön, de pörkölt illetve leves jelentése is van. Állítólag. 

ez pedig a budaörsi Yeti 

#524 A Star Wars birodalom atyjáról - későbbi megerőszakolójáról - most olyan nagyon nem fogunk megemlékezni. Ennek több oka van: egyrészt az, hogy a klasszikus trilógia óriási sikere legalább annyira múlt az - egyébként Lucas által - ügyesen összerakott stábon és róluk a hardcore fanokon kívül nem sokan tudnak, másrészt sosem fogjuk neki megbocsátani Jar Jart meg az egész ebihal-vizigót hibrid hülyeséget. Jöjjön most akkor pár Csillagok Háborúja vagány és vagányság.

Ralph McQuarrie - az úr, aki nélkül egy sokadik béna B-űrmese lehetett volna Lucas forgatókönyvéből. Ő a felelős a trilógia látványáért, ő volt aki Lucas ötleteiből képeket csinált, aki vizuálisan felpimpelte a sztorit, hogy eladható legyen. Neki köszönhető kb. minden, ami ikonikus a filmekben, a rohamosztagosok cucca, Vader budoárja, a droidok, űrhajók... MINDEN. Mondjuk ő előtte is elég menő dolgokat rajzolt: az Apollo programhoz készített animációkat a CBS számára, később pedig a Boeingnél volt illusztrátor. A trilógiában mindenfelé szerepel teljes háttérként üvegfestménye, mely az analóg trükktechnika egyik legfaszább átverése. (ezzel a technikával készült a frigyláda végén az a temérdek faláda is, szóval tök váratlan helyeken is felbukkan) Amellett, hogy így is kinézhetne a csillagok háborúja McQuarrie nélkül, neki köszönhető, hogy egyáltalán elkészülhetett az első film. A Fox ugyanis nem volt elragadtatva Lucas közepesen gyenge forgatókönyvének párbeszédeitől és sosem kapott volna zöld utat a meló Ralph festményei nélkül, amik végül meggyőzték őket.

Aztán ott volt John Dykstra, aki korábban a Berkeley Városfejlesztési Intézetnél melózott egy várostervezést támogató csapatban. Makettvárosok segítségével akarták bemutatni az elképzeléseiket, evégett 16 mm-es kamerákkal dzsaltak végig a mini utcákon és aztán ezekkel a felvételekkel vagánykodtak. Egy idő után kompúterrel kezdték vezérelni a kamerák mozgását, hogy az bármikor megismételhető legyen patentra ugyanúgy. Na ebből a technikából lett a Dykstraflex rendszer, amivel aztán kikúrt látványos űrcsatát tudtak felvenni. Enélkül a Halálcsillagot csak egyesével támadhatták volna az x-wingek, mint rendes ellenségek Steven Seagalt.  

Ehhez a technológiához kapcsolódik egy all-time-record: egy képkockára analóg módon összebindzsizett különálló elemek darabszámában ma napig verhetetlen a Jedi visszatér végső csatajelenete az Endornál. Minden egyes elem (lézerágyúgolyók, űrhajók) külön fólián voltak. Babra meló.

Ben Brutt, akinek a fénykard (nem lézerkard!), a lézerpuskák, a tie fighter-ek hangja, meg úgy minden dzsiung hangeffekt meg az összes droid csipogás és Chewbacca monológ köszönhető. A lézerfegyverek hangjához felhasználta kalapáccsal megütött kifeszített drótkötél zaját pl, de baromi hosszú a lista, a hc fanok meg úgyis ismerik már ezeket.

John Williams, akinek atommenő zenéje nélkül nem ugyanaz az élmény. 

Francis Ford Coppola, aki Lucas mentoraként azok közt volt akik a korai forgatókönyvet elolvashatták, és a többiektől eltérően nem az volt a véleménye, hogy kakilt már szebbet, hanem hogy igenis nyomja tovább (mármint ezt az egész Starkiller kalandjai cuccot, mert akkor még ez volt a címe), jó lesz ez.

Brian De Palma, aki segített kiválogatni az akkor még szinte ismeretlen színészeket. Jól sikerült mi tagadás és szerencsére csak majdnem lett Kurt Russel Han Solo. Az meg a másik, hogy a világ legmenőbb szerelmi vallomása Han Solo és Leia hercegnő közt (Szeretlek -  Tudom) Harrison Ford ötlete volt, amit a Lucasnál sokkal lazább Kershner (a Birodalom rendezője) csajozósnak tartott és megvédte azt még Lucastól is, aki totál ki volt attól, hogy, Kershner folyamatosan változtat a dialógokon és ezt hagyja a színészeinek is. Ebből aztán falvédőre hímezni való jelenet lett.

Kevésbé vagány csóri Dave "Darth Vader's body" Prowse, aki hiába játszotta el minden idők legismertebb gonoszát - Jockey Ewing-ot és Leonciot is maga után utasítva - Darth Vader hangját már a kezdetektől sem ő adta - hanem James Earl Jones, mint az köztudott - és az egyetlen jelenetben (na jó, kettő) ahol végre sisak nélkül látszik, ott meg Sebastian Shaw helyettesítette. Gyakorlatilag a fickó a magasságát adta a trilógiához, ennek ellenére mai napig ezzel haknizik, ami valahol azért érthető. A Birodalom visszavág forgatásakor egyébként bónusz haszna is volt az utószinkronnak: a forgatáson a sisakban tökmindegy volt mit makog Prowse, így az én vagyok az apád (¡Yo Soy Tu Papa!) jelenet felvételénél "Obi-Wan ölte meg az apád" szöveget mondatták el vele. Ennek oka a fordulat titokban tartása volt, ami komoly feladat volt tekintve az első (negyedik) rész sikere miatti kiemelt figyelmet. Jogos volt az elővigyázatosság, másnapra már ki is szivárgott, a kamu csavar. (Teljesen szubjektív vélemény, de szerintünk a német nyelv létezésének legerősebb indoka is ez a jelenet német szinkronnal.) 

Q3 végi értékelésen hallottad már, hogy readresszálni kell a balanszot? Volt már olyan kollégád, aki egy meetingről kifelé tartva vigyorogva megjegyezte, hogy notifikálták a celebration dinnerre?

A multinacionális cégek szókészlete szerves részévé vált mára a nyelvnek, pedig a legtöbb rettenetesen erőltetett és eleve van a szavaknak sokkal jobb (és sok szempontból modorosabb) változata is a szocialista nagyvállalatok idejéből. 

A Napi Vagányság nyelvművelő munkaprogramjába (ugye, hogy mennyivel jobb ez, mint a project?) szeretnénk bevonni olvasóinkat is: csatlakozzatok ti is a dilihez, meetingek helyett hívjatok össze ti is értekezleteket és segítsetek gyarapítani a "multi - szoci" szótárunkat!