2014.02.17.
08:49

Írta: Horváth_Kálmán

Hangszerpusztítás, nedves bugyik, headbang: Liszt Ferenc

12255_492379574135614_730465582_n.jpg

#402 Liszt Ferenc a reformkor Fekete Pákója volt: imádta a pinát és a népzenei alapokon nyugvó műdalokat, valamint komoly gondjai voltak az ékezetes magánhangzókkal, meg úgy általában az egész magyar nyelvvel. Zongoraműveit leginkább magának írta, anatómiailag szabályos testfelépítéssel például a Magyar Rapszódiák szinte eljátszhatatlanok, olyan átfogások vannak benne Liszt születési rendellenességének köszönhetően: bár keze normális méretű volt, ujjai közül hiányzottak a "hártyák", emiatt sokkal nagyobb terpesztésre volt velük képes. A 2. Magyar Rapszódia amúgy komoly karriert futott be a mainstream kultúrában is: Koós János mellett többek között egy Oscar-t érő epizódban szétabuzálta Tom&Jerrry, játszotta Tapsi Hapsi, sőt, egyszer Donald és Dodó Kacsa (Daffy Duck) közt zajló zongorapárbajnak is ez volt a fő motívuma, de használták a művet egy 1929-es Miki egér epizódban és egy 2010-es Simpson részben is. Jimi Hendrixhez hasonlatosan bele volt buzulva hangszerébe, rengeteget, napi 10-12 órákat gyakorolt és nyomta az arpeggiókat, sokszor hétvégéken is, tökéletesítendő tudását. Intenzív játékstílusát a hagyományos zongorák nem nagyon bírták: a billentyűk által mozgatott kis kalapácsok sokszor beakadtak vagy a fémhúrok szakadtak szét, amíg meg nem jelentek az Érard mechanikás hangszerek, amelyeknél egy hang többszöri gyors eljátszásához nem kellett teljesen felengedni a billentyűt - ezeknél a zongoráknál a mechanika már okés volt, itt a fatőkés-fakeretes rendszert baszta szét teljesen Liszt játéka. Szerencséjére karrierjével nagyjából egy időben indult a Bösendorfer zongoragyár, akik képesek voltak masszívabb konstrukciókat építeni erősebb húrokkal: ezeknek a hangszereknek sokkal teltebb, hosszabban kitartható hangzása és erősebb basszustartománya volt, ami ideális volt Liszt játékához és aki haláláig a márka endorsere maradt. Lisztnek köszönhető a kicsit modoros "zongoraest" kifejezés is: őelőtte senki nem mert volna koncertet adni egyetlen billentyűs hangszerrel a színpadon, pláne úgy nem, hogy kottafüzet nélkül, fejből nyomja végig a másfél órás programot. A komolyzene első igazi rocksztárja volt, legyen ez bármekkora képzavar is: 1841-es koncertsorozatán Lisztománia néven jelenséget is neveztek el arról, ahogy az eufóriába kerülő női hallgatóság benedvesedett bugyijával valósággal lefolyt a színházi plüssről a zongoráját csépelő, haját metálosan rázó Lisztet nézve és hallgatva.

(eredeti bejegyzés)

1 komment

Címkék: pina zongora anatómia komolyzene Liszt Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr955814195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása