#423 A hatvanas években Maurice Temerlin pszichoterapeuta és felesége egy megkérdőjelezhetően hasznos kísérletbe fogott: közvetlenül születése után magukhoz vettek egy Lucy nevű csimpánzbébit és megpróbálták emberként felnevelni. Egy olyan majomfajnál, amelyiknél a három leggyakoribb szociális tevékenység a szarral zsonglőrködés, a kúrás (lásd még a bonobokat itt: http://
A többi csimpánzzal nem jött ki jól, megrémítették és inkább az emberekkel bandázott, egészen 12 éves koráig, amikor kezelhetetlenül agresszívvá vált és szétverte a dokiék házát. Gambiába, egy csimpánzokkal foglalkozó központba vitték, ahol képtelen volt beilleszkedni a majmok csoportjába és sajnos továbbra is csak emberekkel akart kúrni – ebből mondjuk Dániában meg tudott volna élni: http://
Lucy itt depressziós lett, lefogyott, aztán valahogy megbékélt a helyzetével és elkezdett együtt lógni a többi csimpánzzal, kicsit megerősödött, végül kiengedték őket a szabadba, ahol pár év elteltével belefutott egy fasz orvvadászba, aki a felé félelem nélkül közelítő, akkor 23 éves Lucyt lelőtte :(
2014.03.10.
07:41
Írta: Horváth_Kálmán
Orvvadász lőtte le a Hajdú Pétert leköröző, porszívócsővel maszturbáló, szarevő majomlányt
8 komment
Címkék: majomszeretet
A bejegyzés trackback címe:
https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr65851120
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csekkliszt#10 2014.03.10. 11:10:33
Jesszus. Ha ez a dán hivatkozás korrekt, akkor a csimpi az összes @evés, stb után is felemelkedettebb lény volt, mint a gazdái, azaz a zemberek. Nem csoda, hogy meghujult közöttük.
I can see humans but I don't see humanity (copyright egy graffitiről)
I can see humans but I don't see humanity (copyright egy graffitiről)
mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.03.10. 11:43:21
kegyetlenül vagány poszt ez, VízfejPetivel pedig találkoztok a rögtönítélő bíróságon, ahogy őt ismerem
Blake / Mitch and Murray 2014.03.10. 14:10:16
Nem tudom,de ha egy 23 éves csimpánz jönne felém nagy lendülettel,lehet én is odacsűrnék egyet a kéziágyúval.Meg amúgy is,ezekkel a csimpánzokkal már gyerekkoromban sem voltam kibékülve.
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.03.10. 18:32:32
Tudnám, az ilyen szemetet miért reklámozzák az index agyatlan, faszfej szerkesztői!
Közbeszerzési Iroda 2014.03.10. 21:07:08
Mert az Index maga is szemét.
Horváth_Kálmán 2014.03.10. 21:52:50
@álfirkász: még mindig nem törted le az átlógó sublinet a saját blogodban, ne legyél már ilyen kurva igénytelen :(
De amúgy tényleg nem értelek, van egy csomó, a Napi Vagányságnál szarabb blog is, amik az Index címlapra kerülnek, aztán azoknak meg nem írsz, ide meg már másodjára jössz idegeskedni, félre ne érts, nekem nagyon imponál, hogy ennyire fel tudlak húzni, csak nem szeretném, ha más blogoknál a kontextustól független nácizástól-nyilasozástól vonnám el a fölös energiáidat.
De amúgy tényleg nem értelek, van egy csomó, a Napi Vagányságnál szarabb blog is, amik az Index címlapra kerülnek, aztán azoknak meg nem írsz, ide meg már másodjára jössz idegeskedni, félre ne érts, nekem nagyon imponál, hogy ennyire fel tudlak húzni, csak nem szeretném, ha más blogoknál a kontextustól független nácizástól-nyilasozástól vonnám el a fölös energiáidat.
hdnctrl 2014.03.10. 23:09:48
Robert Merle: Majomábécé. Kb erről szól, jó könyv.
Johanna7 2014.03.12. 19:36:58
@Horváth_Kálmán: Jól van Kálmánkám, így tovább. Nagyon klassz a blog. Remélem még sokáig olvashatom.