2015.04.27.
15:59

Írta: Horváth_Kálmán

Isteni elem: tórium

2107-thorium-pt1.png

#485 Az isiben, kémia órákon általában a vasnál (26. elem a 120-ból) elfogy a lendület, az utána következő elemek pedig kb. annyira ismertek, mint tetszőleges magyar kormányban az oktatási ombudsman. Azok a telepi vagányok, akik a biciklitárolóban szopatják a karika fülbevalós telepi jócsajokat esetleg még eljutnak a xenonig (54.), de a 90. elemet, a tóriumot már tényleg csak azok ismerik, akiket soha nem hívnak le focizni. Pedig a tórium iszonyú vagány, eleve Thor északi istenről lett elnevezve.

unnamed.jpg

Annyi energiát hordoz magában, hogy egyetlen gésagolyónyi tóriummal életed végéig biztosíthatnád az összes elektromos kütyüd energiaellátását, 7000 tonnát egy megfelelően felépített tóriumos erőműbe szórva pedig az egész Föld energiaigényét lehetne fedezni egy évig. Tényleg nem szeretnénk számpornózni, de például 2009-ben 5 milliárd tonna szenet, 31 milliárd hordó olajat, 5 billió köbméter földgázt és 65 000 tonna uránt égettünk el, hogy ugyanezt a hatást elérhessük és minden nap nézhessük az egész bolygón a Szerencsekereket.

thoriumdeposits.jpg

Hogy a tórium helyett miért inkább a ritkább és kevésbé felhasználóbarát uránt használjuk az atomerőművekben? Mert az egységnyi urán/kioltható emberélet kvóciense harcászati szempontból kedvezőbb.

Képzeljük el, hogy Thomas, a gőzmozdony büfékocsijában a túlcukrozott kakaót szürcsölgető ovisoknak megjelenik a meglepetés Alma zenekar és belekezdenek a Nád a házam teteje dalukba; kb. ugyanekkora energia szabadult fel 1939-ben is, amikor felfedezték, hogy az atommag szétszakítható (maghasadás). Robert Oppenheimer és az atombomba kifejlesztését célzó Manhattan-terv ezt az elvet próbálta hasznosítani, amihez három különböző tömegszámú (izotópú, vagyis azonos protonszámú, de eltérő neutronszámú atommag) urán hasadóanyagot vizsgáltak:

- az uránban kis mennyiségben (0,7%) megtalálható 235-öst (erősen feldúsítva ebből lett végül a Hirosimára ledobott Little Boy)

- az urán maradék kb. 99%-át kitevő 238-ast (ez neutronelnyelés során plutóniummá alakul, Nagaszakiban ezt vetették be)

- a 233-ast, amit a tórium bindzsizésével lehet előállítani, de utóbbi neutronkibocsátását és radioaktivitását akkortájt nem találták elégségesnek ahhoz, hogy láncreakcióra képes legyen (vagyis egy neutron egynél több neutront szabadítson fel), ezért elvetették a vele való kísérletezést.

 Az ötvenes években megépítették az első maghasadáson alapuló atomerőműveket, ahol a fűtőelemeket (235-ös és 239-es urán izotópokat) beketaminozott neutronokkal lövöldözték (nehézvízen, grafiton vezették keresztül először a részecskéket, hogy kicsit lelassuljanak, egyébként az urán nem tudta volna befogni őket), amitől azok kisebb rendszámú elemekre, valamint alfarészecskékre, elektronokra és szabad neutronokra estek szét, amik tovább szelték a mokányabb elemeket, így tartva fenn a láncreakciót. Az atomreaktorok működési elve nagyon paraszt, nagyvonalakban kb. annyi, hogy a maghasadás során hő termelődik, majd gőz keletkezik, ez megteker egy turbinát, ami a forgásával elektromos áramot állít elő.

A legtöbb reaktor (a paksi is) könnyűvizes rendszerű, ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a neutronok lassítója és a hűtőközege is víz.Nem túl hatékonyak, a jobbak hatásfoka 30% körüli, viszont a plutónium fűtőanyagú sima és gyorsreaktorokból (ahol a neutronokat nem kell lelassítani) csak úgy ömlik ki a csövön a plutónium, amiből viszonylag egyszerűen lehet atomfegyvereket készíteni – Izrael pont emiatt idegeskedik az iráni atomprogram miatt. (A gyorsreaktorok tenyésztőrészeinél az elv kb. az, hogy első lépésben a dúsított U235-ös magot U238-cal veszik körbe, majd amikor megindul a maghasadás, akkor a felszabaduló neutronokat az U238 nyeli el és így 239-es plutóniummá alakul. A fűtőanyaggá átalakult plutóniumot ekkor már be lehet tenni középre, a 238-as köpenyt folyamatosan pótolva pedig biztosítható a hasadóanyag folyamatos utánpótlása.)

 A magyar ember odavan a sóért – a király legkisebb lányától kezdve a Nógrádi ropogóson át az atomerőművekig bezárólag így van ez: a Nobel-díjas Wigner Jenő újítása az volt, hogy a tóriumos reaktorokban víz helyett sóolvadékot használjanak hűtőközegként, amivel biztonságosabb működés és magasabb üzemi hőmérséklet vált elérhetővé. A világ első és egyetlen tórium alapú reaktora, a THTR-300 1985-ös üzembe helyezésétől kezdve négy évig termelte a dzsúszt, 40,5% hatásfok mellett 307 MW teljesítménnyel bírt (egy paksi blokk teljesítménye 450 MW körül van). A felhasznált tórium szinte teljesen elégett, alig maradt veszélyes, feldolgozásra váró, atomfegyverbe vagy puskába (a szegényített urán sűrűsége nagyobb, mint az ólomé, emiatt lövedékként felhasználva egyenesebb röppályát biztosít) tölthető sugárzó anyag a reaktor bezárása után.

 A tóriumos erőmű felépítésének és működtetésének költsége állami korrupció és kivitelező-függő, de nagyjából pariban van egy hasonló teljesítményű urán hajtásúval, kb. 1.1 milliárd dollár (Paks 2 négy új blokkja 12 milliárd euróért eléggé túlárazottnak tűnik), a tóriumot kb. 5.000 dollár/kg áron lehet beszerezni (szemben az uránérc 40 dollár/kg-os árával, viszont utóbbinak csak kb. 0,72% használható vízforralásra, tehát ez is kb. megegyezik, viszont tóriumból eleve SOKKAL kevesebb kell), egy éves működtetési költsége (az üzemanyagot nem számítva) pedig kb. 50 millió dollár (urán: 30 millió).  

Lehet röhögni a kabaddizó és tömegesen Damu Rolandozó indiaiakon, de azért ott csak belevágtak és 2016-ra kész is lesz az első tóriumos erőművük, ami ha egyszer működni kezd (Kína és a hagyományos fissziós erőművet nagyon beszopó Japán a partvonalról figyel), akkor akár 150 évig tudja majd biztosítani a térség energiaellátását.

 Érdemes elgondolkozni, hogy egy ilyen hosszútávú megoldás, ami remekül kiegészíthetné a megújuló energiaforrásokat nem ér-e annyit, hogy félretegyük az önző gazdasági érdekeinket és a babonás hippi szüleink által a rántott hús mellé csomagolt atomenergiával kapcsolatos előítéleteiket, és befizetni még azt a 4 kreditet, hogy picit jobbá tegyük a jövőt.

 

(Dancs Tamás - Horváth Kálmán)

166 komment · 1 trackback

Címkék: atom atombomba fizika kémia urán India tórium

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr207403188

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A jövő hajtóanyaga 2015.04.29. 14:27:59

Super fuel, vagyis szuper hajtóanyag címmel írt Richard Martin könyvet a tórium alapú atomreaktorok kálváriájáról, mellőzöttségéről és lehetséges feltámadásáról. A szerző, egy egyre növekvő táborral egyetemben a folyékony fluoridos tórium reaktorok (LF...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2015.04.27. 23:45:18

Ebből a cikkből valami csak kimaradt, különben sokkal jobban el lenne terjedve a tóriumos erőmű

................................. 2015.04.28. 07:08:00

@Nűnű: Nem. Ez így igaz, ahogy írva vagyon. Ennyit az idealizmusról.

Gyulimali 2015.04.28. 23:30:29

A válasz a cikkben van. A Tóriumos erőműnek nincs fegyvergyártásra alkamas mellékterméke.

vittore 2015.04.28. 23:40:09

Na eztet már én is majdnem értem. Tetszik a szokásostól elütő nem túl tudományoskodó stílus. Jövök még ide azt hiszem. :)

kayaibrahim 2015.04.28. 23:47:46

A cikk és a téma is jó, csak azt kérném, hogy kicsiny hazánktól ne várjuk, hogy úttörő módon elsőnek állítsa át energiaellátását tórium alapúra.

Engem sokkolt amikor először olvastam erről a témáról. Hihetetlen, hogy a fegyverkezés miatt alig foglalkoztak a tóriumos reaktorokkal. A modern demokráciák a piacgazdasággal karöltve, vígan teszik tönkre a Földet, mert azon több a haszon, kisebb a rizikó, vagy a jó ég tudja miért.
Azt sem értem miért a fúziós erőműveket erőltetik, amikor azok jóval bonyolultabbak mint az atomerőművek és belátható időn belül nem fognak üzemelni.

Kard 2015.04.29. 00:08:44

@kayaibrahim: Azért működő reaktor még nincs! Mellesleg tényleg politika az egész. Az unió gondolkodott rajta, hogy csinálnak egy próba reaktort, kikísérletezni a dolgokat csak ott a meg franciák feküdtek keresztbe mert ugyebár az oroszok mellett ők Európa atomerőmű építői. Nekik meg nem jönne jól egy új technológia amivel a teljes knowhowjukat dobhatnák a kukába.
Mellesleg érdemes elolvasni ezt:
en.wikipedia.org/wiki/Thorium-based_nuclear_power
Főleg a disadvantages szekciót.
Ettől függetlenül elég sok helyen kísérleteznek vele. Reméljük összejön nekik.

TCrown 2015.04.29. 00:10:11

Az "egyenesebb röppálya" nagy marhaság ám, de mindegy.

bandiras2 2015.04.29. 00:15:57

@kayaibrahim:
A fúziós erőmű azért bonyolult, mert ha olcsó, akkor nem lehet belőle ezerszeres extraprofitot kisajtolni.
Az ITER egy TOKAMAK alapú fúziós ksérleti reaktor, utódja a DEMO lesz, amiben álltólag majd folyamatos fúziót is képesek lesznek fenntartani. A projekt kiemelt előnye, hogy eddig csak az iter 100 milliárd dollárba került. Miért jó ez? Mert világbanki hitel nélkül SENKI sem fog ilyet építeni. 7+ milliárd ember nem számít. Ideje megérteni hogy ki az aki számít: Rotschild, Rockefeller, Westinghouse, Warburg, Vanderbilt... etc. Ezek az emberek valakik. Ők számítanak. Mindenki más, beleértve a amerikai elnökötis, SENKI.(majdnem). Putyin olyan szinten szart bele a levesükbe, hogy csak azért hogy megfingassák, képesek elővenni egy már most is működő fúziós rendszert:
index.hu/tudomany/2014/10/16/fuzios_eromuvet_gyartana_a_lockheed/
google: fúzo
Olvas, csodálkozik.
"Hát hogy a pélóba nem jutott senkinek az eszébe ezt felskálázni erőművi méretekre?"
Hát azért nem, mert innentől kezdve nem lesz központi fűtés, mert mindenki árammal fog fűteni, sütni, főzni, stb. Olcsó lesz az áram. NAGYON. És ez Putyinnak, illetve az utódjának nem lesz jó. Gasprom? trolibusz? mennyit is ígértek? 10 évet?
Tudomásul kell venni dráa barátaim, hogy a föld sorsa Putyin kezében van. Ha tovább keménykedik, akkor mind megmenekülünk az üvegház katasztrófától, és jön a fúziós korszak.
Ha iszont bukik, akkor a Lockhead majd széttárja a kezét, "sajnos nem sikerült" és minden maad a régiben.

bandiras2 2015.04.29. 00:17:28

google: fúzor angolul fusor

M_R 2015.04.29. 00:26:48

@Gyulimali:
" Tóriumos erőműnek nincs fegyvergyártásra alkamas mellékterméke."

El kell keserítselek: van.

Minden maghasadáson alapuló erőmű esetében van atomfegyver gyártására használható "melléktermék". A különbség csak annyi hogy mi az elsődleges cél: energiatermelés (pl a paksihoz hasonló típusoknál) vagy kifejezetten atomfegyver alapanyag "gyártás".

"Piszkos bomba" gyártására meg bármelyik végterméke használható...

M_R 2015.04.29. 00:36:51

@bandiras2:
A működő - vagyis valóban a "köz" számára energiát termelő - fúziós reaktor jóval túlmutat Putyin élettartamán.

Most ott tart a dolog hogy sikerült lézerekkel " begyújtani" fúziót úgy, hogy a végén a megjelenő energia-egyenleg picit pozitív.. sajnos mindössze a másodperc töredékéig működik - egyelőre.

Az általad linkelt "Fusor" azért elég más kategória mint a fúziós erőmű...a pozitív energiamérleg közelébe sem kerül (mivel a cél nem is az energiatermelés..)

bandiras2 2015.04.29. 00:48:00

@M_R: Volt rá 50+ évük hogy az 51-es körzetben ill egyéb helyeken kidolgozzák a módját. Így szükség esetén "mindössze" 10 év alatt elő lehet rántani a fiókból ha kell. A 10 év csak azért kell, hogy ne legyen nagyon gyanús. Az ITER-re elvertek 100 milliárdot. Fekete költségvetésből már rég készen van ez, csak most jött el az ideje hogy elővegyék. A villanyautó reneszánsz is épp most tört ki mióta Putyin a cár. Figyeld a mintákat. Összeáll a kép.
Nem pusztán Putyin élettartamáról van szó, az utódja ez a Medvedev, ha folytatja amit elkezdett az öreg...
Nem összeesküvés ez, pusztán több ezer milliárdos biznisz és üzleti érdek. Öltek már ezek elnököt is. Amerikai elnököt is. Nézz utána az olajdollár eredetének. Vagy a FED történetének. Hatalom és pénz. mindössze enyiről van szó.

Cnere 2015.04.29. 01:06:07

Tórium? Itt természetesen nincs korrupció, de mégis felmerül a kérdés, hogyan lehetne "meggyőzni" a döntéshozókat egy ilyen erőműről? Ja meg nincs rá pénz, kell még pár új stadion előbb.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2015.04.29. 01:07:01

@M_R: Piszkos bombához talán, de tisztességes atomfegyverhez olyasmi kell, ami nyugalmi állapotban jól viselkedik és évekig lehet biztonságosan tárolni. Ne sugározzon vadul, ne gyulladjon meg, ha levegővel érintkezik, ilyesmik.

Az se árt, ha nem kerül csillió dollárba a kivonása a használt fűtőanyagból.

Ne küldj levelet 2015.04.29. 02:05:20

fizikaiszemle.hu/archivum/fsz1111/FizSzem-201111.pdf

TÓRIUM ALAPON MÛKÖDÔ, SÓOLVADÉKOS,
FÖLD ALÁ TELEPÍTETT ATOMREAKTOR LEHETŐSÉGE
Ralph W. Moir, Teller Ede✝
Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium, California, USA

keményen drogozó kisember 2015.04.29. 02:25:10

"esetleg még eljutnak a xenonig (54.)"
Ja baszd meg, az iridiumot (77), plutóniumot (78), pláne az aranyat (79), a higanyt 80), a titánt (81) meg az ólmot (82) nem is ismeri már senki.
Ahogy az uránról (92) sem hallottak még soha.

Nagyon_Komoly 2015.04.29. 02:33:46

A cikkel az a probléma, amihez értek belőle napi szinten, abból semmi nem állja meg a helyét, a többi pedig így számomra nem bír semmilyen hitelességgel...

Azért legalább Paks tekintetében jó lett volna tényeket írni, de egyet sem sikerült. Pedig azonnal elérhető, publikus adatok... (teljesítmény, hatásfok és társai...)

keményen drogozó kisember 2015.04.29. 02:36:00

Egyébként nagyon szar stílusban írsz, ez az erőltetett lazázás kurvára gyerekes.

Egyébként elbasztam, a 81-es a tallium. Azt talán tényleg nem sokan ismerik.

keményen drogozó kisember 2015.04.29. 02:38:09

A 78-as meg platina. Bár az is eléggé ismert.
Kicsit már kiestek a vegyjelek...

baaamba 2015.04.29. 03:04:28

Szép példája ez annak, hogy milyen az, amikor valaki olyasmivel fölényeskedik, amiről fogalma sincs és nem is próbálja megérteni.
"- az urán 238-ast (ennek a maghasadása során plutónium keletkezik, Nagaszakiban ezt vetették be)" Csakhogy az előállított plutónium tömegszáma 239, akkor mégis hogyan keletkezhetett egy 238-as tömegszámú atommagból maghasadással??? Sehogy. Éppen ellenkezőleg, tenyésztőreaktorban állították elő.
"- a természetben is megtalálható 235-öst (ebből lett végül a Hirosimára ledobott Little Boy)" Megtalálható, de valójában kb. 99% a 238-as izotóp előfordulási aránya és csak kb. 0,72% a 235-ösé, ezért kell annyit vesződni már az enyhén dúsított fűtóanyag előállításával is.
"ahol a fűtőelemeket (235-ös és 239-es urán izotópokat)" Valóban előállítható 239-es urán izotóp tenyésztőreaktorban, de az béta sugárzással viszonylag gyorsan neptúniummá, majd plutóniummá (239) alakul át, vagyis a fűtőelemben már plutónium van.
"A felhasznált tórium szinte teljesen elégett, alig maradt veszélyes, feldolgozásra váró, atomfegyverbe vagy puskába (a szegényített urán sűrűsége nagyobb, mint az ólomé, emiatt lövedékként felhasználva egyenesebb röppályát biztosít) tölthető sugárzó anyag a reaktor bezárása után." A tórium reaktorban is valójában urán 233 bomlik, a 232-es tórium-ból tenyésztik. A melléktermékként keletkező urán 232 felezési ideje 73,2 év és bomlástermékei gamma sugárzóak. Az előnyökről és hátrányokról egy jó összefoglaló olvasható itt: en.wikipedia.org/wiki/Thorium_fuel_cycle
Ezzel együtt személyesen Teller Ede is úgy gondolta, hogy tórium erőművek fogják az energiaigények nagy részét kielégíteni kb. 600 évig (a fosszilis energiaforrások fogyatkoznak, illetve üvegházhatást okoznak, a gazdaságosan felhasználható urán 235 is kb. 50-100 év alatt el fog fogyni). Itt olvasható egyik cikke erről magyarul: fizikaiszemle.hu/archivum/fsz1111/TellerE_RalphWMoir.pdf . Ez is egy vélemény, csak talán egy kicsit jobban elmélyedt a témában. Tenyésztőreaktorban plutónium 239-t is elő lehet állítani urán 238-ból, amiből van bőven. De a plutónium nem csupán radioaktív, hanem erősen toxikus is, nehéz felmérni és kezelni a kockázatokat, beleértve a politikai és társadalmi tényezőket is.

Rudi Kató 2015.04.29. 06:03:16

Azok az "előítéletek több" százezer ember halálából keletkeztek amiről hivatalosan is van információ amit már nem lehetett el hazudni!!! Azért vannak az ilyen támogató cikkek a tömeggyilkos, népirtó technológia mellett mert óriási hasznot hajt a népirtóknak akik kilóra meg tudják venni az ilyen emberi selejteket mint amilyen te is vagy! A természeti források (geo és termál) gyakorlatilag kiapadhatatlanok, igaz nem gyilkolnak és nem tudnak belőle rabolni ezer milliárdokat, de békésen szolgálná az emberiséget ezért nem kell a hatalmasságoknak!

safranek 2015.04.29. 06:37:56

Sajnos még a teljesen zöldnek gondolt nap/szél/víz erőműveknek is van "mellékhatásuk" Pl a texasi nagy szélerőmű park mögötti területen érezhetően nőtt a felmelegedés és szárazabb lett a terület. A szélerőmű legfolytja az alacsonyan fújó szeleket.

röf 2015.04.29. 06:38:05

"Tóriumos erőmű" ami kiválthatja a meglévő 2. és épülő 3. generációs atomerőműveket - nem lesz.
Az elve már évtizedek óta ismert, de a megvalósítása a bonyolult műszaki tartalom (hűtőközeg pl...) miatt szinte kizárt. Érdekes cikkeket persze attól még lehet írni, az nem baj...

sedi 2015.04.29. 06:42:36

"Izrael pont emiatt idegeskedik az iráni atomprogram miatt."
Mások meg Izrael atomprogramja miatt idegeskednek.

Punxsutawney Mormota 2015.04.29. 06:43:15

Szerintem az kimaradt a cikkből, hogy tóriumból minimum 10x annyi van a Földön, mint uránból és sokkal egyszerűbb a bányászata is - tehát a fűtőelemek mindenképpen olcsóbbak lennének.
További előnye, hogy olyannyira nyugis elem az tórium, hogy akár a szobádban is tarthatsz az ágyad alatt néhány kilónyit belőle, nem leszel sugárfertőzött.

Viszont valami olyasmit olvastam, hogy pont a nyugissága miatt kellene egy mini, hagyományos reaktort építeni a tórium reaktorba, amely folyamatosan bombázza a tóriumot, hogy hasadjon, mivel a láncreakcióját nem képes saját maga fenntartani. Elnézést, ha nagy marhaságot írtam, itt már kezdenek nagyon homályosak lenni az emlékeim.

És még valami, a kimerült fűtőelemek ügye... A tórium felezési ideje sokkal rövidebb, mint az uráné vagy a plutóniumé.

Lajos Csánó 2015.04.29. 06:45:13

Amit most még nem látunk,lehet 10 év múlva valóság!Nem lenne sürgős Paks 2 !

Punxsutawney Mormota 2015.04.29. 06:49:40

@röf: Nézzük meg mire jutnak az indiaiak a saját tóriumos erőművükkel. Amit én olvastam erről, abból az jött le egyértelműen, hogy itt valami lobbi van a háttérben, amit azért sem tartok lehetetlennek, mert nézd meg, hogy itthon hogy tették gázfüggővé az országot és milyen agyatlan nyomtatványokat kell beszerezned, kitöltened és véleményeket beszerezned, ha másképpen döntesz.
A házam geotermikus fűtésű, vertikális szondáim vannak - boldog napokat töltöttem el a területileg illetékes bányakapitányságon az engedélyeztetés miatt. A kéményseprőkről meg ne is beszéljünk, akiknek az engedélye szükséges volt az építési engedélyhez, s közölték velem, hogy kémény nélkül nincs ház, majd azt, hogy ez a geotermikus dolog egy maszlag. Mindez 2010-ben történ az EU-ban :)

val 2015.04.29. 07:06:35

A blog nagyon jó. Különösen tetszik a sarló-kalapács kitűzős Einstein. LOL

sunblind 2015.04.29. 07:10:53

@bandiras2: .. dehiszen az ITER projekt még többékevésbé sehol nem tart, épp csak a fűmagot talicskázzák szét.

Patonay Péter 2015.04.29. 07:21:37

Nem sikerült lazasággal leplezni a hozzá nem értést!
Ha fél óránál többet foglalkoztál volna a témával, akkor nem született volna meg ez a cikk!

gothmog 2015.04.29. 07:21:59

@Punxsutawney Mormota: Nincsen olyan benne, hogy fűtőelem. A fűtőanyag a sóólvadékban van feloldva, azt keringetik. Ez az egyik legnagyobb nehézség is a technológiával. Csövek és szivattyúk kellenek bele, amik kibírják a radioaktív olvasztott só jelentette terhelést, -ahogy fentebb írva vagyon- akár 50-100 évig.

Patonay Péter 2015.04.29. 07:24:58

Az viszont kimaradt a cikkből, hogy valójában a háttérhatalom akadályozza a tórium erőművek széleskörű elterjedését, mert leállítaná a komprádorszivattyúk működését.

HowAreYouOneAVetésün? 2015.04.29. 07:31:29

Paks nem tűnik túlárazottnak, összehasonlítva a finn (orosz gyártó) és cseh (amerikai gyártó) tenderrel. Ennyit a libsiindex-cikk sunyin odanyomott állításáról.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.04.29. 07:43:02

Ez komolytalan.

1. Az, hogy van-e fegyvergyártásra alkalmas melléktermék, azt a reaktor konstrukció dönti el, mind az urán, mind a tórium esetében. A tórium erőmű ugyanúgy használható U-233 gyártásra, ami szintén fegyveralapanyag.
2. A sóolvadék egyáltalán nem biztonságos. Ez egy igen agresszív, maró anyag, amellett, hogy baromi forró. Pont ez okozza az egyik legnagyobb megvalósítási nehézséget.
3. Európában is komoly kutatások folytak és évtizedekig üzemeltek kísérleti erőművek, amíg az urán ára magas volt. Aztán az urán ára leesett és a kormányok már nem érezték a motivációt a kutatás finanszírozására.
4. India csak azért folytatta a tórium programját, mert embargó alatt áll és nem képes uránt importálni.

halaloszto 2015.04.29. 07:43:06

a stílus olyan amilyen, csak az igyekezetben becsúszott pár konkrét baromság.

meg kicsit egyenetlen is, kellene még csiszolni.

Vajk

apro_marosan_petergabor 2015.04.29. 07:55:33

Szokásos szdsz-es libero cikk, tele csúsztatásokkal, pontatlanságokkal, ahogy megszoktuk. Észosztás azoktól, akik nem értenek hozzá, mint a foxi-maxi tanár a piacgazdasághoz, de lelkesen tanítja, "rendszerváltás" után...
Persze benne néhány gyalogsági akna, amelly alkalmas az emberek elbizonytalanítására, s politikai céljaik támogatására, amel ytöbbnyire a zavaros, de hát abban lehet jól halászni. A régi gazdasági-történelmi térképeken eltérő jellel szépen jelőlve volt, hogy a földön hol vannak a tórium és urán lelőhelyek (ennyit, h nem hallottunk a tóriumról). Egy tórium atomerőmű ugyan annyi kockázattal bír, mint egy más típusú hasadó anyag erőmű, csak úgye ez most indiai és nem OROSZ. Egy kis hűjeség az uránmagvas lőszerekről, megvillantva elegánsan ott is a szerzők hozzáértő hozzánem értését... Párhuzamosan már fut a másik CIA cikk, hogyan akarják az oroszok magukhoz láncolni Európa államait a.erőművekkel, a felsorolásból pl. a finnek véletlenül kimaradtak...
Egykis anyázása az európai fúziós erőmű programnak, egy kis Iránozás, s a kép teljes.
A Moszad-CIA megrendelő elégedetten hátradőlhet,a suttogó ropaganda tovább indult, a szerzők is, megdolgoztak a mai betevőért.

Mészáros Laci 2015.04.29. 08:03:24

manapság inkább szerelik szét az atombombákat és fűtőanyagnak használják, szóval a fegyver mint motiváció megfordulni látszik.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 08:03:57

Amit rövid gúglizás után találtam a témáról, annak alapján ez a poszt KONTEO+tudatlanság eredménye.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 08:07:06

@apro_marosan_petergabor: mondd, az ostobaság és a takonygerinc fertőz? Úgy szaporodtok, mint az ebolás betegek egy zárt közösségben.

OftF 2015.04.29. 08:18:02

Kemény, elterjed egy link a facebookon, és lecsapnak rá a propagandisták mindenhonnan :)

OftF 2015.04.29. 08:18:56

Aki meg hozzá tudna tenni valamit, az is csak fikáz.
Én sajnos nem értek hozzá, hogy javítsak a tárgyi tévedéseken, pedig itt az lenne a helyes, ha jól sejtem.

Kelly és a szexi dög 2015.04.29. 08:19:21

@TCrown: A röppályát pont sikerült benézni, ugyanis minél könnyebb a lövedék, annál laposabb lesz...

Szóval ha még az általános iskolai fizika sem megy, a magfizikai rész, hogyan lehet megalapozott?

OftF 2015.04.29. 08:33:33

@Kelly és a szexi dög: Pont fordítva van, mint ahogy mondod. Ugyanolyan formájú, azonos sebességű tárgyra a tömegétől függetlenül ugyanakkora légellenállás hat. A nagyobb tömegű test légellenállásból származó lassulása ezért kisebb. (Newton II)

2015.04.29. 08:36:37

A cikk nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy miért nem használunk ma már elterjedtebben tóriumot. Ez a kérdés sokkal összetettebb, mint ahogy azt a cikkben bemutatják. Jobban utána kellett volna nézni a dolgoknak.
Íme egy egyszerű kiindulási pont:
theness.com/neurologicablog/index.php/the-thorium-conspiracy/

fda 2015.04.29. 08:38:49

@Lajos Csánó: "nem lenne sürgős Paks2"
Tudod-e, hogy a jelenlegi blokkok meddig működhetnek?

Te arra a határidőre elkészülve mikor állnál neki az új blokkoknak? Csak azért kérdem tőled mert látom képben vagy azzal, hogy mennyi idő egy atomerőművet felépíteni.

(Ha meg valami csúszás lesz az építkezéssel, akkor legfeljebb bemondják este az M1-en, hogy bocsi most úgy néz ki, 1-2 évre nem lesz elég áramja az országnak...)

OftF 2015.04.29. 08:43:45

@Kelly és a szexi dög: Mondjuk úgy, hogy kihagytad, hogy "ha feltételezzük, hogy a két lövedék indításakor ugyanakkora mozgási energiával rendelkezik", ebben az esetben lenne igazad. :)
Az ilyesmit nem szabad kihagyni, ha már mindenképp mások fizikatudását akarod becsmérelni.

belekotty 2015.04.29. 08:48:59

Mindig ez a tórium mánia.
A tóriumos reaktorban van több mellékreakció.

Th232 + n -> Th231 + 2n
illetve
Th232 + n -> Pa233
Pa233 + n -> Pa232 + 2n

Ezekből U232 keletkezik, ami gyorsan bomlik. 76 év a felezési ideje.

Ennek leányelemei között olyan "barátságos" elemek vannak, mint a Bi112, Tl208, amelyek vad gammasugárzók. Míg egy kiégett urános fűtőanyag rúd mellett egy óra amíg megkapod a halálos sugáradagot egy méterre, addig ez egy tóriumos mellett csak percek.
Csernobil tóriummal előadva kietlen pusztasággá változtatta volna Ukrajnát.
A sóolvadékos reaktor ráadásul alulmoderált, ami fokozza a problémát, nem is akarok belemenni miért zsákutca a sóolvadékos reaktor.

Olvassátok ezt el! Ne a népet hülyítsétek ezzel a tóriummal! Itt le vannak írva a kifogások.

atombuzi.blog.hu/2014/03/25/mire_jo_a_torium

Lordmotor 2015.04.29. 08:49:36

A 12 milliárd euróból akkor mekora kapacitású thorium erőműre futná? :D
Mármint ha korrekt módon árazzák...

belekotty 2015.04.29. 08:51:05

@Alpha Decay: Végre valaki felveti a fejlesztési és gazdasági kifogásokat is.

belekotty 2015.04.29. 08:53:36

@Punxsutawney Mormota: "Szerintem az kimaradt a cikkből, hogy tóriumból minimum 10x annyi van a Földön"
Csak négyszer annyi.

Göntér László 2015.04.29. 08:54:12

Békés időkben a technológiai fejlődés lassú. Háborús időkben ez a lassú fejlődés felgyorsul, mert a fejlesztéshez szükséges források ilyenkor könnyebben előteremthetők. Érthető, hogy emiatt a katonai szempontok előnyben részesülnek. A befektetett forrásokat pedig előb - utóbb viszza kell pótolni, ezért egy ideig új fejlesztésekre nem is lehet gondolni. Sokak számára ismert a jin és a jang, a háború és béke váltakozásának és ciklikusságának a kérdése.

belekotty 2015.04.29. 08:55:49

A cikk meg hemzseg a hülyeségektől, szót sem érdemes rá vesztegetni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 08:56:12

@Nűnű: Ebben benne van.
www.youtube.com/watch?v=xBmk7t5K35A

Az írás kb. ebből készült.
www.youtube.com/watch?v=uK367T7h6ZY

A fickótól vannak 2-3 órás előadások is, abból elég sokat meg lehet tudni. Nincs itt semmi konteó meg bujtatott hátrány. Egyszűen az atomenergia ellenesség miatt nincs ez, és amikor lehetett volna, akkor meg rossz lóra tettek a döntéshozól és a politiika gáncsolta el. Volt már működőképes LFT reaktor és több, mint 20 ezer órát üzemelt.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2015.04.29. 08:56:43

Jó lenne ha az überlaza stílus mellé - nekem nem jön be de biztos van akinek - átnézetnétek ezt itt egy fizikussal mert irdatlan marhaságok vannak benne, kezdve az urán 238 maghasadásából származó plutóniumtól a gyorsneutronos reaktorok csövén kiömlő dúsított uránig (WTF).

Azt értjük hogy rúgni kellett egyet a bővítési megállapodásán de például tényleg biztos vagytok a 65000 tonna urániumban ??

Arcade Macho 2015.04.29. 08:57:41

ez a duma, hogy a torium jobb az urannal de a gaz alnok joltuggyukkik elszabotaljak ezt is emlekeztet a fogyasztascsokkentore az autokban

Laci1982 2015.04.29. 08:58:58

most akkor ez olyan análgolyó, ami feltölti az iphone-omat?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 08:59:35

@kayaibrahim: A fúziós erőmű az én szememben egy vicc és levegőben lógó ígéret a fissziós erőművekhez képest. Soha senki nem bizonyította be, hogy technikailag lehetséges azt meg végképp, hogy ha technikailag igen, akkor kellően olcsó és versenyképes...

Volt erről egy példa, amikor egy fizikus kezdte el mondani, hogy melyik a reálisabb.

Az, hogy egy szupermágnesekkel és szuperszámítógépekel vezérelt irgalmatlan méretű cucc (a TOKAMAK összes hátrányát és félelmetesen komplikált hátterét felsorolta) fog áramot adni vagy egy olyan technológia, amiről már tudjuk, hogy működik és nem képes megszaladni és gyak. tetszőleges méretben meg lehet építeni. A TOKAMAKnak ugyanis vagy egy alsó határa, ami alatt nem is lehet próbálkozni...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 09:02:22

@M_R: Mondd, hogy akkor a Th reaktorban kapott bomlási termékekből melyik fegyver alapanyag és mekkora a tömege és hogyan működik a fegyver. Mert a történelem során csak U235 alapú (elenyésző számú) és Pu alapú fegyverek készültek tudtommal. Eléletben eljátszottak Kobalt bombábal vagy fejtegetés volt arról, hogy asszem Kalifornummal talán a kritikus tömeg nagyon kicsi, de soha senki nem csinált ezekből fegyvert, ezek technológiája nem létezik...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 09:03:18

@bandiras2: A kotentó és NWO oldalk számára hagyd meg kérlek az ilyen magasröptű hülyeségeket, ha kérhetném...

Rive 2015.04.29. 09:03:49

Tele van az egész bejegyzés súlyos tárgyi tévedésekkel, megalapozatlan feltevésekkel. Majd' mondatonként kellene javítani. Nemár'...

Thóriumról, röviden: jelenleg szimplán azért nem használják, mert az urán üzemanyag olcsó, viszont a thóriumos reaktorok fejlesztési költsége magas -> nincs belátható megtérülési ideje a thóriumos reaktoroknak, fejlesztésük szimpla stratégiai okból megy.

A fejlesztések egyik iránya klasszikus atomreaktorokban használható thóriumos üzemanyag előállítása. Elviekben effélét a Paksra tervezett új reaktorok is képesek lehetnek fogadni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 09:06:05

@belekotty: És akkor mi van? Nem az a tervezési alap, hogy mennyi idő alatt halsz meg, ha ezeket magad mellé teszed. Azt valahogy meg rohadtul elfelejted köpködés közben, hogy mindössze 300 év után az elhasznált üzemanyagban az természetes urán aktivitását kapod meg. Ez azt jelenti, hogy ennél kicist korábban is már teljesen veszélytelen.

Szóval te kiemelsz egy részt a bomlási sorból és melléraksz egy teljesen lényegtelen infót. A Th reaktor ugyanis fizikailag nem tud megszaladni...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 09:09:05

@baaamba: Öööö Th-ból gyakorlatilag annyi van, hogy soha nem fogy el a jelenlegi civilizációs léptéket tekintve. Egyetlen koszos ritkaföldfémet termelő bányában melléktermékként jön néhány ezer tonna Th ki a szeparáció során. Tehát jelenleg is úgy termelnek annyi Th-t, hogy a világ teljes energiaigényét fedezné (nem csak elektromos, hanem mindent, ha a fűtés is azzal menne), mikor nem is akaruk. Egyszerűen olyan tömény az energia tartalma, hogy kis túlással kimész a tengerparta egy vödörrel és abból megéri a th-t szeparálni...

Deep Throat 2015.04.29. 09:09:14

Az egész világ hülye, hiszen atom- és fosszilis erőműveket építenek tóriumos helyett.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 09:15:53

@Deep Throat: Lényegében igen. Annyi kitétel azért még van, hogy kereskedelmi léptékben működő és üzemelőt ki kell fejleszteni és mivel ilyen még nem volt, az első mindenhol drága lesz a körülményes engedélyeztetés miatt. Mivel a piac meg a profitot üldözi. Előbb-utóbb el fog terjedni, mert áram kell. Sok, olcsó, stabil, tervezhető és tiszta. Más technológia meg nemigen tudja ezt, legfeljebb az újgenerációs U235/238 alapú technológia, de a vicc szél- és naperőművek nem...

bandiras2 2015.04.29. 09:21:32

@molnibalage: Köhmm:
en.wikipedia.org/wiki/Uranium-233
A technológiát kifejlesztették fegyver célú hasznosításra, de nem fejlesztették tovább, és beszüntették a további kutatásokat, mert a plutoniummal egyszerűbb volt dolgozni, nagyobb a fajlagos hatóereje, meg az ipar is ráállt, a plutonium minden átkristályosodási nyűgje ellenére.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.29. 09:22:01

micsoda jopofa duma:-)
igaz, h csak az elejet ertettem, de a stilus lenyugozott:-)

alien 2015.04.29. 09:29:35

nem értem az ömlik ki a csövön dúsított urán, hát a fűtőelemben nem olyan van? ha meg olyan van és hasad akkor hogy lesz dúsított a végeredmény?

bandiras2 2015.04.29. 09:38:06

@alien: A Thorium neutrn besugárzás hatására átalakul U233 illetve néhány egyéb radioaktív elemmé. Relatíve kismennyiségű hagyományos Urán fűtőelemmel be lehet indítani egy Thorium reaktort, és a kiégési ideje alatt folyamatosan alakul át a Thorium készlet Uránná, majd ég ki szinte teljes egészében.
Pozitívum: mindössze 300 év alatt lecsökken a radioaktivitása a hulladékoknak
Negatívum: Ezalatt viszont sokkal radioaktívabb mint a hagyományos fűtőelem hulladék.
Pozitívum: nagy mennyiségben rendelkezésre áll
Negatívum: Komplikált, nem megfelelően kidolgozott technológia.

WhiteFalcon 2015.04.29. 09:45:48

@Kard: "...Mellesleg érdemes elolvasni ezt:
en.wikipedia.org/wiki/Thorium-based_nuclear_power
Főleg a disadvantages szekciót. ..."

Itt, az utolsó pontnál, szerény angoltudásommal én azt vélem értelmezni, hogy a tóriumból U-232 lesz, ami viszont már alkalmas fegyver gyártására. Ezt az apró szösszenetet a poszt viszont mintha elbagatellizálná.

igazi hős 2015.04.29. 09:49:40

"5 billió köbméter természetes gázt" Minden hülye google translate-tel fordít? Töltött káposzta után nekem vannak természetes gázaim, de otthon a cirkóban nem ezzel, hanem földgázzal fűtök.

"65 000 tonna urániumot égettünk el" Szerintem egy gramm uránt (és nem urániumot) sem égettünk el.

"de azért ott csak belevágtak és 2016-ra kész is lesz az első tóriumos erőművük" Maradjunk annyiban, hogy elkezdték. 2 (3-4-5) év múlva meglátjuk, hogy hova jutottak. Van ott még technikai "kihívás" bőven...

bandiras2 2015.04.29. 09:49:55

@WhiteFalcon: Az U232 teszi alkalmatlanná. Piszkos bombának nagyon jó persze, mert baromira gamma sugárzó. Az ötlet az, hogy szándékosan hagynák feldúsulni az U232-t a kereskedelmi célra szánt fűtőelemekben, így téve alkalmatlanná egy esetleges lopás esetén fegyvergyártásra, mert az U233 ha nincs mellette más U izotóp, kémiailag szeparálható, és alkalmas atombomba gyártásra.

Plumper_ 2015.04.29. 09:53:17

@apro_marosan_petergabor: te olvasgasd hitler írásait, az való neked. vagy tudod mit? menj utána, kövesd őt. headshot.

bandiras2 2015.04.29. 09:53:37

@igazi hős: "65 000 tonna urániumot égettünk el" Szerintem egy gramm uránt (és nem urániumot) sem égettünk el.
Képletesen szólva...
Egyébként valóságosan is. A fűtőelemek oxid formában tartalmazzák az uránt.
Fémuránt termékként csak a lemerített U238 lövedékekben alkalmaznak, de az rendeltetés szerű működés esetén szintén porig ég. Megfelelően vastag páncélt áttörve a jármű küzdőterébe jutva permet formában érkezik, és ilyen körülmények között úgy viselkedik mint a foszfor, felgyújtva mindent. Kisebb járműveken úgy megy át mint húgy a hóemberen. Láthattuk Irakban.

2015.04.29. 10:04:25

Hű, mennyi hülyeség van összekeverve ebben a cikkben is.

1. A tóriumos erőmű is fissziós, Fukusimában ezzel sem jártak volna sokkal jobban a Japánok.
2. Az uránalapú erőművek dúsított uránnal működnek, a végtermék már alkalmatlan atomfegyverek gyártására. (Irán esetében sem attól félnek, hogy az atomerőmű hulladékából gyártanak fegyvert, hanem attól, hogy a dúsított urán nem az erőműbe kerül, hanem rakétákba.)
3. Ha az uránalapú erőművek a fegyverkezés miatt vannak, akkor hogyan magyarázod, hogy Japánban, ahol ész is, pénz is lenne rá, mégsem tóriumos erőművek vannak, míg India, ami fejleszt atomfegyvereket, nekiáll tóriumos erőművet építeni?

Tóriumos erőművet egyelőre nem lehet gazdaságosan üzemeltetni. Mert drága előállítani az üzemanyag kazettákat, víz helyett só vagy fluor kell hűtő- és neutronlassító közegnek, a tórium ciklus elején atomfegyver gyártására alkalmas U233 és U232 keletkezik, hatalmas mennyiségű, nehezen árnyékolható gamma sugárzás kíséretében. (Az U233 és a gamma sugárzás mennyisége csökkenthető, ha az üzemanyag előkészítésekor kivonják a protaktínium 233-at, de ez szintén csak a gazdaságosság rovására tehető meg.)

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy India éppen az atofegyverei miatt épít tóriumos erőművet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 10:06:45

@bandiras2: A komplikált szó használata erősen relatív...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 10:09:49

@WhiteFalcon: Magfizikailag talán, de a 60 éves felezési idő egyértelműen mutatja, hogy technikilag nem. A Pu alapú robbanófej sokkal nagyobb felezési idejével(24 ezer év) és bomlási hőjével szépen tönkreteszi magát évtizedes távlatban. Nagyon radioaktív a cucc ahhoz, hogy te ezzel fegyvert csináj..

2015.04.29. 10:19:04

@molnibalage: "vagy egy olyan technológia, amiről már tudjuk, hogy működik"

Volt időszak, amikor amikor a fissziós erőművek is csak "a mesében" léteztek. Aztán beletoltak jónéhány évet, pármilliárd birodalmi márkát, dollárt, rubelt, frankot, fontot, és most egész nap jön az olcsó áram a konnektorból.
És lesz majd időszak, amikor a történelemkönyveket olvasva röhögnek rajtunk, akik a drága és erősen szennyező fissziós erőműveket használtuk, az olcsó és tiszta fúziós helyett.

Persze szerinted hülyeség a tudomány, a fejlődés, jó lett volna nekünk a fán banánt majszolni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 10:23:37

@Ylim: Öööö LFR erőműben hol van "kazetta"...?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 10:26:58

@Ylim: Ha így lenne, akkor nem foglalnék állás egy fejlettebb fissziós erőmű mellett.

A probléma az te nagyszájú idióta, hogy iszonyato pénzt szórnak el arra, ami esetleg talán működik ahelyett, amiről tudjuk, hogy működik úgy, hogy nagyon sürgősen szükség lenne ezekre... Ha már megoldottuk a nagyobb problémát, akkor felőle kísérletezzenek a fúzióval is. Így viszont a vége az is lehet, hogy több tízmillárd USD-t elszórnak rá a és a végerdmény csak az lesz, hogy szép új elméleti ismeretekkel és 0 használható technológiával gyarapodunk villamosáram termeleés szempontjából. A fúziós technológia alapkutatásra költött pénzből számtalan már kereskedlemi léptákű LFT reaktor lehetnek készíthető és tesztelhető...

Gazz 2015.04.29. 10:34:24

@bandiras2: A lockheed féle fúziós erőmű nem műkődik, mert még meg sem építették.
A fejlesztések folynak, de olcsó hangulatkeltés tőled erről úgy beszélni, mintha ez egy már működő cucc lenne.
Ha az lenne, már az összes USA anyahajó ilyennel menne. A csapatszállító gépekről nem is beszélve.
Ezt a "Putyin a világ ura" hülyeséget meg be tudom a tájékozatlanságod egy újabb elemének.

2015.04.29. 10:41:58

@molnibalage: A fissziós erőművek kifejlesztésére is iszonyat pénzt "elszórtak", pedig akkor már voltak jól működő szén-, gáz-, olaj-, vízerőművek. Most mégis örülsz nekik.
Sőt, képzeld, a régi jól bevált erőműveket az "atomkorban" is továbbfejlesztették.
Most mi akadálya van annak, hogy a fissziós erőművek mellett új, ígéretes technológiákra is költsenek? Ráadásul még a tóriumos technológiába is bőven kell tolni a milliárdokat, mire gazdaságos lesz, ha egyáltalán az lesz valamikor. Vagyis lehet, hogy a tóriumos technológiába tolt pénzt is csak kidobják az ablakon.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 10:46:09

@Ylim: Mert tudták, hogy technológiailag lehetséges a fisszió... Az ismert és működő alaptechnológiát kalapálták tovább. Melyik részét nem érted annak, hogy jelenleg több tízmillárd dollár megy arra, hogy azt megnézzék, hogy egyáltalán technikailag lehetséges-e a dolog. Tekintve, hogy lassan 40+ éves a gondolat és sehol nem vagyunk ebből te mire következtetsz?

Arra, hogy működni fog?
Arra, hogy olcsó lesz, ha egyáltalán működik?

A th technológiáról tudjuk, hogy működik, mert cirka 40 éve is működött és akkor is atomstabil volt. A linkelt videóban erről is vn szó. Megnézted egyáltalán?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 10:51:00

@Ylim: Látom nem érted. A fissziós technológia továbbfejlesztésére költöttek sokat mikor tudták, hogy az alaptechnológia működik. Hol van bizonyítva, hogy a fúziós alaptechnológia működik? Sehol. És erre költenek ilyen horribilis pénzt. Vicc.

2015.04.29. 10:54:04

@molnibalage: "LFR erőműben hol van "kazetta"...?"

Igazad van, gyorsabban járt az agyam, mint a kezem.
Kb. azt akartam leírni, hogy a tóriumos erőmű reaktora egységnyi idő alatt sokkal többe kerül, mint az uránalapú a kazettákkal együtt.

Így már megfelel?

Bubo Cupropenis 2015.04.29. 10:57:04

Azok a telepi vagányok, akik a biciklitárolóban szopatják a karika fülbevalós telepi jócsajokat esetleg még eljutnak a xenonig... :D Zseniális

Jon Bovi 2015.04.29. 11:05:27

Hű b+ úgy szétkaptak titeket, mint foxi a lábtörlőt.
Nem csoda, hisz a libsik szeretnek olyan témában okoskodni, amihez közük sincs. (Amíg az orrukra nem koppintanak.)

Ennyit akartam. Pá!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:17:31

"- az urán 238-ast (ennek a maghasadása során plutónium keletkezik, Nagaszakiban ezt vetették be)"

Húúú! Ez ám a hozzáértés!

gigabursch 2015.04.29. 11:18:07

@szabadnapos:
Nem láttál még megáradt patak által görgetett autót?
De hisz azt a víz hajtja...
:-)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:18:20

"ahol a fűtőelemeket (235-ös és 239-es urán izotópokat)"

Jaj! :-((

bandiras2 2015.04.29. 11:18:51

@Gazz: Nem értetted meg amit írtam. Az a jó ha drága, mert abban van a haszon. Ha az öszes US hajó Lockhead fúzióval működne már 30-40 éve, akkor nem csak az US navynak lenne fúziós generátora, hanem mindenkinek, és már régen be lehetett volna zárni a szénbányák 90%-át, és a benzinbiznisz is döglődne a mindenhol rendelkezésre álló olcsó töltőhálózat miatt. Miért gond ez? olajdollár. az olajválság idején Amerika bácsi megegyezést kötött a szaúdiakkal, hogy védelmet biztosít nekik bárkivel szemben ha elérik hogy az OPEC csak dollárt fogadjon el. Miért jó ez? eddig ha mondjuk Belgium akart egy rakomány olajat, elvittek egy táska belga frankot, és egy hét múlva beállt a hajó egy belga kikötőbe. Most viszont elhajtja a sejk, hogy hozzon dollárt. el kell menni Washingtonba, ahol jóféle átváltási díjjal visszakap egy kicsit kisebb halom dollárt, amiből már vehet olajat. Mennyi az OPEC forgalma? Számolj. Hussein elkövette a hibát, hogy bárkinek adott volna olajat bármilyen pénzért. Senkit nem érdekelt hogy mennyi kurdot vagy kuvaitit irtott ki, amíg az olajdollár uralma szent és sérthetetlen. Ellentétben azzal amit a média sulykol, az Irak elleni háborúk egyetlen és kizárólagos oka az hogy szabadon árulta volna az olajat bárkinek és bármiért. Minden más csak ürügy és terelés. Az Irán elleni szankciók is emiatt vannak. Anno volt egy CIA jelentés Bush elnöksége és az iraki háború alatt ami nyilvánosságra került, miszerint Irán még minimum 15 évre van atombomba kifejlesztésétől. két hét múlva Irán kijelentette a helyzet gondos mérlegelése után a következőt: "Nem fogadunk el dollárt olajért." Persze elfogadnak bármit, de akkor a helyzet alkalmatlan volt arra hogy Iránt is betámadják, és a közel keleten azóta ily olyan a helyzet, hogy Irán elleni támadás kérdéses eredményekkel járna, marad az embargó.

Putyin pedig nem a világ ura, hanem egy helyi vezető, aki szembe megy a világ valódi uraival. Mondjuk Oroszországon belül teljhatalommal bír. (bírtam mikor azt taglalta a média hogy mennyi a magánvagyona. Röhej: Oroszországban minden, az övé, és minden orosz állampolgár az ő alattvalója. Ezek után vicc arról beszélni hogy reggel éppen mennyit vett magához a trezorból zsebpénznek)
Bezzeg Jelcin alatt minden a legnagyobb rendben volt! Olyan nagyszerű szerződéseket kötöttek az Orosz energiaszektorral a nyugati cégek hogy ihaj! Megtörtént hogy az oroszok saját költségen kitermelték, majd az angolok elvitték az olajat, és ezek után még az oroszok tartoztak pénzzel az angoloknak! De jó is volt! Virágzottak az oligarchák, éhezett a nép! Majd jött ez a csúnya Putyin bácsi, és azzal kezdte hogy sittre vágta Hodorovszkijt, aki éppen eladta volna az Oroszország energiaiparának 80+% kitevő részvényeit a Washingtoni haveroknak. A haverja Izraelbe szökött, ő meg ment Szibériába.
The Rise of Putin and The Fall of The Russian-Jewish Oligarchs BBC documentary
www.youtube.com/watch?v=Q2Cl8lSv9Is
www.youtube.com/watch?v=x2nNtynZAiI

Az elmúlt években elég sokszor keresztbe tett az uraknak, akik nem nézték jó szemmel hogy nem folytathatják a RENDKÍVÜL jövedelmező bizniszt úgy mint Jelcin idején, szóval kavartak már neki szart Grúziában, de abból pont megerősödve került ki. LOL. Szóval kevertek neki most szart Ukrajnában, de az sem úgy alakul ahogy eltervezték. Az US NAVY oldalán már kint volt a tender hogy átalakítsák a krími flottabázist az amerikai igényeknek megfelelően.

www.fbo.gov/index?s=opportunity&mode=form&id=2bb691b61c59be3a68180bd8c614a0cb&tab=core&_cview=1

Történelmi távlatba helyezve:
www.youtube.com/watch?v=xdXQHEXOwCE

@molnibalage 2015.04.29. 09:03:18
bandiras2: A kotentó és NWO oldalk számára hagyd meg kérlek az ilyen magasröptű hülyeségeket, ha kérhetném...

A Reichstag is véletlenül égett le, nem volt köze hozzá Hitler haverjainak.
Az Auróra cirkáló lövege is véletlenül sült el.
Kennedy is csak úgy lelövődött, nem volt köze ahhoz hogy pénzt mert nyomtatni miközben az a FED monopóliuma (a FED pedig Rotschild magántulajdon, nézz utána hogy hova is tartozik az 1 éves USA GDP-t kitevő államadósság)
Sorolhatnám, de ez nem az a hely.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:19:12

"neutronokkal lövöldözték (nehézvízen, grafiton vezették keresztül először a részecskéket, hogy kicsit lelassuljanak, egyébként az urán nem tudta volna befogni őket), amitől azok kisebb rendszámú elemekre, valamint alfarészecskékre, elektronokra és szabad neutronokra estek szét,"

- ez bazzz kész... :-((

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:20:34

"A plutónium fűtőanyagú sima és gyorsreaktorokhoz (ahol a neutronokat nem kell lelassítani) "
- ezt nem hiszem el. Ezzel az erővel én is írhatnék értekezést a portugál nyelvtanról.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:21:59

" viszont utóbbinak csak kb. 0,72% használható vízforralásra, tehát ez is kb. megegyezik, viszont tóriumból eleve SOKKAL kevesebb kell),"
Hülye vagy öcsi, tenyésztés nélkül a tóriumból semmi sem használható, urából pedig ugyanúgy 100% használható ha tenyésztik.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:23:14

@Gyulimali: "A Tóriumos erőműnek nincs fegyvergyártásra alkamas mellékterméke. "
De van. U233-ból kiváló bombát lehet készíteni. Csak a kezelő katonák megpusztulnak az U232 bomlása miatt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:25:32

@Ne küldj levelet: "TÓRIUM ALAPON MÛKÖDÔ, SÓOLVADÉKOS,
FÖLD ALÁ TELEPÍTETT ATOMREAKTOR LEHETŐSÉGE"
- Aha. És a termodinamika 2. főtétele? A hűtés hogy lesz?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:26:57

@keményen drogozó kisember: "81-es a tallium"
Majd megismerik a tóriumos erőművekből kikerülő U232 bomlása miatt keletkező Tl208-at, amitől megpusztulnak.

halaszlo 2015.04.29. 11:30:49

@keményen drogozó kisember:
Nekem spec. tetszett. Meg ez a tetkós, bördzsekis Eistein is.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:30:56

@molnibalage: " Kalifornummal talán a kritikus tömeg nagyon kicsi,"
- Városi legenda. Ismerve a hatáskeresztmetszeteket, nem olyan kicsi, ráadásul izzik, nem lehet bombát csinálni belőle.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:33:12

@molnibalage: És miért nem tud megszaladni a Th alapú reaktor? Hülyeséget beszélsz! Nem szerencsés ha egy reaktorfizikust állsz neki fikázni ebben a témában!
Mennyinek is kell lennie a dollárnak U233 esetén? Ugye nem tudod?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:34:23

@WhiteFalcon: " hogy a tóriumból U-232 lesz, ami viszont már alkalmas fegyver gyártására"
Az U232 nem hasad.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 11:36:05

@molnibalage: Neked is szólok. Az U232 nem hasad. Ha ennyire nem értesz hozzá, akkor pont belekottyot, aki reaktorfizikus, nem kéne basztatnod.

komplikato 2015.04.29. 11:38:31

@molnibalage: OFF: Tévedés jogát fenntartva, a Lockheed Martin által belengetett ígéret egy kicsi és olcsó fúziós "erőmű" volt, amit kisebb lakóközösségek vagy ipari telep ellátására jó. Na már most akkoriban volt egy pár okoskodós cikk pont arról, hogy akkor nem is Tokomak megoldást kell elképzelni. Sajnos én alul művelt vagyok a témában, de rémlik egyik cikk felhozott valami "buborékos" módszert aminek a működési hőmérséklete és elve alapján sokkal kisebb helyen elfér.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 11:40:54

@Ylim: És ezt hogyan számoltad ki? Annak fényében meg főleg, hogy a th gyakorlatialg szinte ingyen van hiszen tárolandó melléktermékként folyamatosan nő a készlet és az uránnal ellentében szint 100%-a elhasad, amikor ott a fűtőelem kazetta tömegének töredéke U235 és annak a fele sem hasad el?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 11:42:57

@bandiras2: Tpikus NWO/konteós duma. Semmilyen mértékben nem tudlak komolyan venni. Neked az egész világ egy összeesküvés..

apro_marosan_petergabor 2015.04.29. 11:44:07

@pythonozok:
Ezek voltak az érvek, ez kevéske...:((

apro_marosan_petergabor 2015.04.29. 11:44:51

@Punxsutawney Mormota:
Te barom?
Én: apro_marosan_petergabor, szevasz.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 11:45:04

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Szerinted miért írtam, hogy talán? Eddig soha nem olvastam arról, hogy az U232 lehetséges fegyver alapanyag lenne. A komment arról szólt, hogy a cucc felezési ideje már önmgában elárulja azt, hogy technikaialg ebből akkor sem lehetne fegyvert építeni, ha jó lenne a sokszorozási tényező és hatáskeresztmetszttől kezdve minden más paramétere.

Szövegértelmezés rulez...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 11:47:14

@komplikato: Egy bejelentések kívül semmit sem tudni róla. A semmiről meg nem lehet beszélni, de energetikát alapozni emg végképp... A th technológia működik, stabil, au U235 alapn működő PWR reaktorokhoz képest meg faék egyszerűségű és kis méretben is jól építhető, folyamatos üzeműés a hasadvány termékek 250-300 év után természetes urán aktivitásávl bírnak, ami azt jelenti, hogy teljesen veszélytelenek.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 11:47:30

@apro_marosan_petergabor: szerintem a biológiai apád lehetett. Csak benne egy picivel több gerinc volt, mint benned.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.04.29. 11:54:02

@molnibalage: Ezen elven haladva, még mind kő eszközökkel kellene szenvedni.

Mert minek egy új még nem bizonyított dolgot kipróbálni, hiszen itt van helyette a jól bevált és kipróbált kőbalta. Az tuti működik nem úgy az a fémből készül valami ugye.

Nem vagyok a téma szakértője, de csak azért használni valamit mert már régen kipróbált és működik, és csak azért elvetni valami újat, valami mást csípőből, mert még nem próbáltuk ki ordas baromság. Ha ilyen idióta gondolkodású emberekből állna a föld lakossága, akkor soha nem lett volna semmi, és még mindig a bogyót gyűjtögetnénk a fák alatt.

A fejlődés nem más mint, hogy kipróbálunk új dolgokat, és ha bejön, akkor régi jó beváltat kidobjuk a kukába. Mert kiderül róla, hogy a régi egy kalap fos és az új sokkal jobb, ez az élet rendje ezért nem gyűjtögetünk bogyókat a fák alatt.

Bár van az a része az emberiségnek akik ott maradtak volna ha nincsenek mások, mert ugye a régi jól bevált dolgok....

bandiras2 2015.04.29. 11:55:53

@molnibalage: Olvastad-néztd egyáltalán a linkeket?
You know.. Facts...
Nehogy úgy járjunk mint rogánbotrnáy nevű barátunk a ki a következőket kommentálta nekem vissza mikor megdobáltam alaposan linkekkel és tényekkel egy másik fórumon:

"gondolod te kis -censored- hogy majd nekiállok a te 40-es IQ-val összehordott faszságaidat olvasni? Majd szólj ha felkerülsz a világirodalom remekei közé, aztán majd foglak olvasni."

Bicikliző medve 2015.04.29. 12:19:54

@TCrown: cáfold, kérlek, mert ez így nagyon kevés volt.

É2I 2015.04.29. 12:41:13

Látom szerettetek volna valami leereszkedő népi nyelven megírni a bejegyzés. Szerintem csak prosztó lett. Itt-ott tárgyi tévedésekkel.
Jobb lenne, ha nem okoskodnátok és tárgyilagosan fejtenétek ki a mondandótokat. A "telepi vagányok(at), akik a biciklitárolóban szopatják a karika fülbevalós telepi jócsajokat" meg úgy sem érdeklik az ilyen bejegyzések, kár elb.szni ilyen állvagánysággal.

bandiras2 2015.04.29. 12:43:57

@molnibalage:
www.youtube.com/watch?v=DW-AWh-d3r0
en.wikipedia.org/wiki/Executive_Order_11110
Mellesleg nem támogatta Izrael atomprogramját, és sok egyéb bűne is volt, de a legfőbb bűne az volt hogy pénzt nyomtatott.
Az utódja, rögtön a beiktatása után, megszüntette a pénznyomtatást, és támogatta Izraelt minden lehetséges módon. Hosszú és egésséges életet élt.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2015.04.29. 13:07:03

Ne basztassátok egymást, aki szereti az atomot az rossz ember nem lehet. :-)

igazi hős 2015.04.29. 13:14:00

Az is jellemző ránk, hogy a kommentek a poszt minősége alapján megérdemelt sírva röhögés helyett intenzív anyázásba torkoltak. Pedig a poszter mindent megtett a jó hangulat érdekében.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 13:20:51

@Nikosi: Látom te sem értetted meg. A jelen viszonyok között ekkora pénzmagot nem arra kell ölni, ami nagyontalán esetleg megoldja a problémát, de semmi garancia nincs rá. Ellenben tudjuk, hogy th erőmvek CO2 és más gusztustalan gáztól semlegesen csinálnak áramot és működik. Biztonsági szintje fényévekkel jobb, mint a mai PWR erőműveké, mert kisnyomáson megy és inherens biztonsága van, nem tud megszaladni úgy, mint egy forralóvizes vagy régebbi PWR reaktor.

Bagórágó 2015.04.29. 13:20:53

Azoknak, akik a megújuló energiák mellett kardoskodnak érdemes azon elgondolkodni, hogy pl.: egy szél-, vízerőmű esetében a rendszerből kivett energia nem okoz-e valami egyéb természeti kárt/katasztrófát.

Ha alapvetőnek vesszük azt, hogy egy adott időintervallumon belül bizonyos mennyiségű energia helyett kevesebb marad a rendszerben (ergo a folyó, a szél lelassul) az okozhat némi problémát a természetben.

Nyilván nem azt akarom ezzel mondani, hogy károsabb, mint a hagyományos erőművek, csupán annyit, hogy kevés olyan szabadon felhasználható energiát tudunk előállítani, ami nem rombolná a környezetet, úgyhogy senkinek ne legyenek illúziói.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 13:23:05

@bandiras2: Mindig is imádtam azokat a balfaszokat akik természettudományos vitában elkezdtek politkai konteókkal jönni. Jah, hogy azokhoz nem kell agy...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 13:24:41

@pefcs: A szél/napnál a rombolás szó erős. Inkább csak azt mondanám, hogy büntetlenül nem lehet belenyúlni a széljárásokba és az sem, hogy töb száz km2-en a földfelszín abledójával játszadozol. A szélerőművek lokális éghajlat változást generáló hatása már ismert, csak tessék elmenni Kaliforniába és megkérdezni a borászokat és meteorológusokat...

bandiras2 2015.04.29. 13:26:46

feljott a kerdes hogy miert nincsen fuzio. a valasz nem elvaszthato a nagypolitikatol es a hatterhatalomtol. amerikai elnok 4-8 evre valasztanak. a penz urai nem valtoznak.

phaszfej 2015.04.29. 13:28:41

Köcsög tudósok. Fingjuk sincs, hogy mi az elekromos áram, azaz a delej.

Bagórágó 2015.04.29. 13:48:32

@molnibalage: Igen, ez egy igencsak jelentős kérdés. Tegyük fel, hogy a jövőben teljesen le szeretnénk cserélni a fosszilis energiaforrásokat megújuló energiára. Tegyük fel, hogy ez technikailag megoldható lesz és van kellő mennyiségű energia. (valószínűleg nincsen, de tegyük fel) Ezt, az összességében jelentős energiát vesszük el a természettől. A kérdés az, hogy okozhat-e ez akár ökológiai katasztrófát.

Gondolom a kevésbé vérmes természetvédők ezért kardoskodnak a nukleáris és megújuló energia vegyes használata mellett.

Azt, hogy jelenleg az energia hosszútávú, alacsony veszteségű tárolása még mindig megoldatlan, ne említsük, mert az meg egy másik téma.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 13:50:14

Az eredeti írás színvonala meg tényleg elég gyatra sajnos. Egyszerűen csak linkelni kellett volna videót. Peresze aki nem tud angoul, annak az nem segít, de legelább egy minimális szűrő...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 13:51:35

@pefcs: A második mondat megválaszolható. Nem, ez fizikai képtelenség. Egyszerűen olyan híg, drága, szabályozhatatlan, hogy mai fogyasztási igények mellett sem megy, mikor a világ kb. 1/3-at vag 1/4-e nyomorog és áramigénye kvábi szinte 0...

Rive 2015.04.29. 13:58:01

@pefcs: "Tegyük fel, hogy a jövőben teljesen le szeretnénk cserélni a fosszilis energiaforrásokat megújuló energiára."
A 'teljes' lecserélés csak nagyon nehezen megoldható, de ~ 90% CO2-nemtességre azért lenne mód (elfogadható mértékű beruházás mellett).
(Nem véletlen írtam megújuló helyett CO2-mentest.)

Az ehhez szükséges energia kivétele nem okozna semmilyen problémát.

rooklin 2015.04.29. 14:19:47

@Kelly és a szexi dög: Akkor nyilván ezért használ az egész világ fából készült lövedéket ólom helyett.

A lövedék tömege és sebessége, azaz a belőlük származó mozgási energia és impulzus a lényeg. Alacsonyabb sűrűségű anyagból nagyobb méretű lövedék kellene azonos impulzushoz és mozgási energiához, amit aztán a légellenállás sokkal gyorsabban enne meg és hamarabb kókadna a röppálya.

És akkor még nem is beszéltünk a lövedék forgásából eredő jelenségekről, és hogy mennyivel jobban stabilizálható egy nehezebb lövedék.

Általános iskolai fizika... aha. Az ehhez a témához kicsit kevés lenne.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 14:31:15

@rooklin: rohadt rég volt, de felszínesen mi foglalkoztunk vele. Szerintem általánosban, de nem kizárt, hogy középiskolai anyag volt.
Viszont el is bizonytalanított a dolog... azonos körülmények közt, azonos formájú, azonos energiával kilőtt "lövedékek" közül én is arra tippelnék, hogy a kisebb tömegű - jelen esetben ez a kisebb sűrűséget is jelenti - repülne messzebb.

De mondom, nagyon rég volt és utáltam is a fizikát.

Bagórágó 2015.04.29. 14:37:18

@Rive: Igen, ez lehetne is egy modell a jövő energiaellátására nézve.

Persze nem az, de ez már nyilván üzleti érdek, amiről meg felesleges szájat tépni.

@molnibalage: Valahogy én is így sejtettem.

inebhedj - szerintem 2015.04.29. 15:23:21

@keményen drogozó kisember:

tallium: lehet mégis, asszem patkányméreg alapanyag...

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 15:59:12

@molnibalage: Figyú már! Ha egy anyag atombomba készítésének alkalmasságáról beszélünk akkor az első szempont hogy hasad-e. Nem, nem hasad. Erről fogalmad sem volt, ez kiderült.

rooklin 2015.04.29. 16:02:18

@pythonozok: Teljesen igazad van, messzebb repül, de a kilövés pillanatától kezdve jobban fogy a mozgási energiája, mivel gyorsabb, és így nagyobb légellenállás lassítja. Így hiába van száz méter után magasabban, mégis kisebbet üt. A torkolati energia tehát egy dolog, de a becsapódási a lényeg, ami ilyen röppályás témánál igencsak megcsappan.

Szóval nem véletlenül sűrű anyagból készülnek a lövedékek.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 16:04:57

@molnibalage: Ez ugye nem igaz, mert az U233-at nem tudod teljesen kiégetni és 159 ezer év a felezési ideje.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 16:08:40

@rooklin: O.Ok, de a vita arról szólt, hogy melyiknek laposabb a róppályálya. :)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 16:10:03

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: szóval az ég biztosan nem felelne meg... :D

(gyk: "... máma már nem hasad tovább,
aludj el szépen, kis Balázs!" :DDDD)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 16:11:08

@pythonozok: hűbassz.... ezt nagyon el... nem ég, hanem kabát... :))
Rég volt, na...

rooklin 2015.04.29. 16:36:02

@pythonozok: Azonos mi mellett? :) Torkolati sebesség, energia, becsapódási energia, impulzus, méret, tömeg, satöbbi satöbbi. A végén azért csak azt látjuk hogy a lényeges, praktikus tényezőkre optimalizálva nem az alumínium repül a legjobban, hanem sűrű anyagok.

Ha a könnyebb anyagok laposabban repülnének a többi lényeges tulajdonság teljesítése mellett, akkor azokat használnánk. De nem azokat használjuk. Következtetés: nem repülnek egyenesebben.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.29. 17:01:25

@rooklin: azonos indítási/kilövési paraméterek mellett, ha így érthetőbb.
Logikusan végiggondolva nekem az jön ki, hogy ha minden egyéb paraméter azonos, csak a lövedék tömege(=ebben az esetben ez a sűrűségét is jelenti) tér el, akkor a nagyobb tömegűnek rövidebb lesz a röppályája. És nem, nem ezért kell nagyobb tömegű lőszer, hanem azért, mert nem csak a lőtáv számít, hanem a becsapódáskor átadott energia is, ami viszont függ a tömegtől is. (úgy tudom, részben emiatt használnak az A10-es lőszeréhez szegényített uránt)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 18:36:42

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: És milyen arányból beszélnük...? Te is tudod, hogy az akititás mellé anyagmennyiség is kell a dózisteljesíményhez...

Az U232-nél meg azért írtam a talán, mert nem tudtam fejből. Most is éppen a témában olvasok egy könyvet és ott sem merült fel. Mivel nem tudtam fejből, azért írtam talánt. Te meg ezen lovagolsz még mindig? Soha nem állítottam, hogy tudom fejből...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.04.29. 18:37:30

@molnibalage: Lényege az volt az U232-es kommentnek, hogy ha még alkalmas is lenne elvi szinten - de nem az - akkor sem lenne használható technikailag.

tavolirokon2 2015.04.29. 18:59:17

Meh, az elonyok nagy resze nem is a kiindulo futoanyag fuggvenye, hanem egyszeruen a breeder reaktor tulajdonsaga.
Ugyhogy tamogatom, fejlesszunk breedereket, kukaba az otven eves csotorganyokkal.

Ha en gazdag lennek, hobbibol travelling wave reaktort epitenek.

Jah, aki szerint ehelyett inkabb napelemeket kellene telepiteni, azoktol csak azt kerdeznem, hogy miert pont ehelyett? Nincs ennel karosabb emberi tevekenyseg, ami helyett lehetne napelemeket telepiteni?

Kelly és a szexi dög 2015.04.29. 19:44:11

@rooklin: laposabb lesz a röppálya ha alacsonyabb a lövedék sűrűsége - az, hogy ólommaggal gyártják a lövedékek többségét az ésszerű használhatóság miatt van.
Nagyobb tömegű lövedéket tényleg érdemes használni a légellenállás és oldalszél miatt - de a röppálya íveltebb lesz.

Az ilyen uránnal spékelt lövedéket a páncéltörő képessége miatt használják - olcsóbb lenne ólommal tölteni vagy tömör rezet használni, a röppályát itt meg már úgyis a számítógép kalkulálja, ezért majdnem tökmindegy, hogy milyen alakú, úgyis célba ér a lövedék.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.29. 19:48:20

@molnibalage: Minimális mennyiség is óriási sugárzást ad, mert a sor bomlása gyors.

izotóp felezési bomlás energia

idő

U232 68,9 év alfa 5,414 MeV

Th228 1,9116 év alfa 5,520 MeV

Ra224 3,6 nap alfa 5,7 MeV

Rn220 55 másodperc alfa 6,4 MeV

Po216 0,14 másodperc alfa 6,9 MeV

Pb212 10 óra béta 0,56 MeV

Bi212 1 óra alfa 6 MeV

Tl208 3 perc béta 5 MeV

Pb208 stabil

TCrown 2015.04.29. 22:32:27

@Kelly és a szexi dög: Köszönöm. Már komolyan azt hittem, hogy itt mindenki elhiszi, hogy a tekegolyónak laposabb a röppályája mint a kézilabdáé...

rekspeiler 2015.04.30. 15:08:51

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Ez pontosan hogy kell érteni? pl: Po216 0,14 másodperc alfa 6,9 MeV-nál? 0,14 másodperces bomlása alatt adja le ezt a 6,9 MeV-ot?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.30. 16:30:03

@rekspeiler: A kibocsátott alfa energiája ennyi. A bomlás felezési idejének és az energiájának nincs összefüggése.

Lajos Csánó 2015.05.01. 07:40:26

@fda: A mai technológia mellett szerinted 10 év nem elég felépíteni egy erőművet?A Paks 2030-g működik,és akkor kezdik egyenként leállítani a blokkokat!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.05.01. 18:45:30

@Lajos Csánó:
A technika lehetővé teszi, de gyakorlatban ritkán sikerül csúszás nélkül. A finnek most építenek egy erőművet, ami kb. 2 milliárd euróval túl az eredeti költségvetésen és kb. 4-6 évvel van lemaradva a tervtől...

Lajos Csánó 2015.05.03. 08:16:06

@Lord_Valdez: Akkor nálunk mennyivel lesz drágább?!Még mindig ez lesz a legolcsóbb?!

atombuzi · http://atombuzi.blog.hu 2015.05.03. 14:32:40

@molnibalage: " Te is tudod, hogy az akititás mellé anyagmennyiség is kell a dózisteljesíményhez..."

Az urános erőművek alapvetően Pu239-et és Pu240-et tartalmaznak. A Pu239 felezési ideje 24 ezer év, amiből U235 keletkezik, aminek felezési ideje 700 millió év.
Vagyis számottevően az ebből származó sugárzás nem sok.
Vagyis 24 ezer év alatt a Pu239 fele bomlik el, egy alfát kisugározva.
Ezzel szemben az U232 76 év alatt feleződik és mivel a leányelemek gyakorlatilag azonnal elbomlanak, az egész sor mind sugároz, ami nyolc bomlás. Vagyis ugyanannyi U232 2500 szeresét sugározza. A tórium hatáskeresztmetszete 400 keV körül neutronokra a befogásra és a n,2n reakcióra is elég nagy, úgy hogy elég sok U232 keletkezik.
Tehát egy tórium alapú kiégett fűtőelem sokszorosan több sugárzást fog kibocsátani, mint egy urán alapú. Még ugyan számolni kell a Pu240 és az amerícium sugárzásával is, de ez utóbbiból elég kevés van egy normálisan kiégettet urán fűtőelemben. MOX fűtőelemben persze sokkal több.

Rive 2015.05.04. 09:04:35

@atombuzi: "Tehát egy tórium alapú kiégett fűtőelem sokszorosan több sugárzást fog kibocsátani, mint egy urán alapú"

Igazából ezen rugózni elég lúzer dolog (pro és kontra is). Amíg aktív kezelésben van a használt üzemanyag, addig mindkét esetben 'nagyon' sugároz: amikortól végtározóban van, akkor meg már mindkét esetben mindegy, hogy mennyire.

Teljes üzemanyagciklusok költség/haszon mutatóit lenne értelme összehasonlítani, de pill. ugye még uránra sincs teljes üzemanyagciklusunk. Mer' annyira olcsó.

És, pont mivel az urán most olcsó, tulajdonképpen fel sem merül az a 'probléma', amit a tórium elvileg (?) megoldana.

Ennyi.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.05.04. 11:38:10

@Rive: De. A Th alap megoldja a legsúlyosabb biztonsági kérdéseket alapból. Nem kell iszonyat erős reaktorcsarnok, hogy a gőzt megfogja, ha baj van, mert nincs ami elgőzölögjön, mert nem vízhűtésű. A két legkomolyabb baleset oka mindkét esetben hűtővíz körüli mizéria volt a reaktor viselkedésével kombinálva.

A linkelt videóban a biztonságról és rugalmasságról alapvető képet ad, hogy a kísérleti rektort fogták és hétvégére leállították. Mikor tud ilyen durva tranzienseket egy PWR reaktor bármilyen méretben? Egyáltalán a Th másik előnye, hogy nagyon jól skálázható ez a típus.

A reaktor viselkegése és alapvető felépítése teljesen más, ettől az üzemanyag ciklusa és a melléktermékek is.

atombuzi · http://atombuzi.blog.hu 2015.05.07. 15:14:25

@Rive: Ebben alapvetően tévedsz. Nem ismered a Th alapú üzemanyag ciklust. A Pa233-nak nagy a hatáskeresztmetszete az n,2n reakcióra egy alulmoderált rendszerben. Pont ezért pihentetni kell a rudakat. Eléggé korán és sokáig. Ebből ki kell vonnod az U233-at hogy újabb üzemanyagot csinálhass. Urános erőművet építhetsz reprocesszálás nélkül, tóriumosat nem. Egyedül a sóolvadékos esetében ez nem igaz, de ott meg egy műszaki leállás esetén bányászhatod a vadul sugárzó sót a zónából ha beállt.

Szatmáry prof is elemzi a tóriumos problémát itt.
epa.oszk.hu/00300/00342/00056/szz9407.html
Ha valaki akkor ő eléggé hiteles.

@molnibalage:
Nyilván kisebbek a problémák, mert a remanenshő sokkal kisebb. Cserébe sokkal nagyobb a gamma sugárzás. A videó viszont nem érint egy alapvető problémát a sóolvadékosok esetében, az elemi fluor okozta korróziót. Megnézem én azokat a hőcserélőket, hogy bírnak ki 30-40 éveket a sugárzás miatt óhatatlanul keletkező elemi fluor mellett több száz fokon.

atombuzi · http://atombuzi.blog.hu 2015.05.07. 15:17:49

@Rive: Amikor majd eljutsz oda, hogy reprocesszálás nélkül, akkor azt ne feledd el hogy Szatmáry prof a gyorsítós megoldást (is) kritizálja, amely megy anélkül, csakhogy annak meg az energia mérlege egy katasztrófa.

Rive 2015.05.07. 15:32:09

@atombuzi: nem tévedésről van szó, hanem eltérő megközelítésről. Abban a pillanatban, ahogy az egyszer már felaktivált üzemanyag kikerül a reaktorból már mindegy, hogy milyen alapú, a kezelésének módja (költségei) pusztán a sugárzás kalibere által meghatározottak.

Amit írsz, az meg már a teljes üzemanyagciklus költség/haszon mutatóiról szól, amit hiányoltam.
Eeeegen, lényegében arról van szó, hogy az 'isteni' tórium tulajdonképpen elég problémás. Vagy olyan (elvi szinten is problémás) reaktoban 'égeted' ami még nem is létezik megbízható kivitelben, vagy extra lépés a reprocesszálás (ami most uránnál kvázi nem létezik -> olcsóbb).

Érdemes ezzel szembenézni - amíg van elérhető urán (bányászható vagy akár reprocesszálható), addig olcsóbb lesz, mint az új tórium.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.05.08. 16:08:21

@Rive: " egyszer már felaktivált üzemanyag kikerül a reaktorból már mindegy, hogy milyen alapú, a kezelésének módja (költségei) pusztán a sugárzás kalibere által meghatározottak. "
Pont ezt mondja. Más ha egy urán alapú cucc alapvetően százezer felezésű alfa sugárzó fél év pihentetés után, vagy egy vad gammasugárzó. U232->Bi112,Tl208 Az előbbit normál vegyi módszerekkel újra fel lehet dolgozni, ez utóbbit meg csak manipulátorokkal, ráadásul pont a reprocesszált hasadóanyag fog sugározni mint állat. U232 az U233-ban a belőle keletkező bomlási sor miatt. Ha a Pu239 ad egy alfát, akkor mi van? Semmi, U235 lesz belőle.
Hasonló probléma jön ha az ameríciumot visszarakod, meg a kűriumot, mert akkor kalifornium 252 keletkezik ami meg erős neutronsugárzó és szintén kezelhetetlen kiégett üzemanyagot kapsz.
süti beállítások módosítása