#474 Sigmund Freud iszonyú király csávó volt: eleve ő volt az első az emberiség története során, aki a súlyosan neurotikus arcoknak nem akart kötőtűt implementálni a két agyféltekéjük közé, hanem inkább megkérdezte tőlük: „Na és ma hogy érzik magukat?” (Amúgy a lobotómia iszonyú paraszt módszer, eleve úgy fedezték fel a vérzivataros 1848-ban, hogy egy robbanástól acélrúd-piercingje lett a bal járomcsont-bal szem-homloklebeny-koponyacsont útvonalon keresztül egy kifejezetten energikus építőmunkásnak, majd a balesetet követően – némi AGYHÁNYÁST követően – nagyon lenyugodott, csendessé vált.)
Freud terápiás módszere nagyon leegyszerűsítve abból állt, hogy a pszichoterápiás kezelések során eleinte hipnotizálással, majd inkább szabad asszociációkkal a tudattalanban található elfojtott emlékeket megidézte és némi álomfejtéssel kombinálva ezekre építve folytatták le a terápiákat. Minden kezelés pénzbe került: úgy tartotta, hogy lényegében ugyanazt csinálja, mint a pap a gyóntatószékben, csak ő nem tudta Istennel (akinek nem szívesen kamuzik az ember gyónás közben) legitimáltatni a tevékenységét, ezért abból indult ki, hogy inkább fizessen a páciens, akkor valószínűbb, hogy nem hazudgál.
Ha jól értjük Freud személyiségmodelljét, akkor az ösztönén, az én és a felettes én állandó harcáról szól az életünk: 3-6 éves korunk között meg akarjuk hágni az ellenkező nemű szülőnket és ezért meg akarjuk ölni a velünk azonos nemű, de sokkal erősebb felmenőnket, mert riválist látunk bennük, aztán a fiúk inkább megpróbálnak hasonlítani apára, hogy az esetleges lepattanókból jusson nekik is, a lányok pedig belátják, hogy olyannak kell lenniük, mint az anyjuknak, mert akkor találnak olyan férfit, mint az apjuk. Hát, kösz :(
Freud szívesen kísérletezett saját magán kokainnal, sőt, ha úgy találta, hogy Martha nevű csaja túlságosan leeresztett, akkor húzott neki is egy csíkot, hogy „kicsit egészségesebb színe legyen” - jellemző, hogy amikor vendégségbe mentek, akkor Napoleon konyak helyett inkább egy kis zacsi kokszot vitt magával. Mértéktelen kokainhóbortjának köszönhető az a közel egymillió oldalnyi szöveg is, amit életében papírra vetett: húsznál is több könyv, rengeteg publikáció, újságcikkek – volt, hogy heteken át csak napi 2-3 órát aludt, annyira elkapta az alkotási vágy. A kokaint betegeinek is jó szívvel ajánlgatta: antidepresszánsként, migrénre, asztmára és a morfiumfüggés kezelésére is.
Freud lánya, Anna volt talán a legismertebb áldozata a papa empirikus hajlamának: a piarista koleszosokat megszégyenítően sokat maszturbáló, táplálkozási zavaros, depressziós lányt apja pszichoanalízisei teljesen megváltoztatták, végül pszichológus lett ő maga is, alapított egy új irányzatot, amelyben a maszturbálást és a szülők meztelenségét kifejezetten bátorította – végül szűz leszbikusként halt meg.
Mint a fentiekből is kiderülhetett, Freud nem volt oda a racsnizás semmilyen formájáért: a faszverést infantilis önimádatnak tartotta, aminek a felnőtt életben nincs sok helye – többek között ezért is csúszott rá 24 éves korában a cigire, hogy egy addikcióval kiválthasson egy másikat.
Az különösen szép, hogy Freud unokaöccse, Edward Bernays a nagybácsi elméleteit felhasználva szoktatta rá az államokbeli nőket a cigarettázásra: az 1920-as években a nők nem dohányozhattak nyilvánosan (elzárás járt a szabályszegőkre), erre épített a Lucky Strike az 1929-es, elképesztően sikeres kampányával (a kampánykreatív Bernays volt), amikor is a cigit a Szabadság Fáklyájaként aposztrofálva dohányzó szupermodelleket használtak egy húsvéti felvonuláson. Bernays találta fel amúgy a PR-t, egy másik sikeres kampányával pedig elérte, hogy az amerikai reggelik szerves része legyen a bacon és még a Mein Kampf-ba is kerültek tőle alapvetések – az utóbbi két tény egy zsidó férfitől azért különösen respektálandó.
Freudnak saját bevallása szerint két gyenge pontja volt: a páfrányok és a 62-es szám, ezért szállodáit mindig úgy válogatta meg, hogy 61-nél ne legyen több szoba bennük, nehogy egyszer a rossz számút kapja meg.
Érdekes történelmi tény, hogy 1913-ban Hitler, Trockij, Tito, Sztálin és Freud Bécsnek ugyanabban a negyedében laktak, sőt, sokszor össze is találkoztak a Central kávézóban - Freudnak volt festménye is az akkortájt festőként érvényesülni próbáló Hitlertől.
