2013.01.25.
08:14

Írta: Horváth Oszkár

KGST tapsolás

clap.jpg#14 A magyarok úgy tűnik, az egyetlen nép, akik koncert közben 1-3-ra tapsolnak, ezzel rendszeresen zavarnak össze hazánkba látogató zenekarokat, többször előfordult, hogy a frontember rögtönzött tapsórát kellett tartson a közönségnek. A probléma, azaz a "KGST tapsolás", "diktátoréljenző tapsolás" oka a színházi vastaps, a magyar hangsúlyozás és tánc, valamint hogy minden magyar közös őse egy nagyon boldog kisfiú, aki playstatiönt kapott karácsonyra. Az is elképzelhető, hogy Sas Józsinak van hozzá köze, vagy annak hogy a Radetzky marschban is TSZtrrücöm BZÜccücüm RÜÜÜcűűcü BSZrrr BSZrrr van. A nyelvben is a hangsúly mindig az első szótagon van, ezért beszélünk olyan fertelmesen néhány idegen nyelvet, továbbá összefügghet a palotással, és más magyar tánclépésekkel, néptánccal, nagyon sok olyan zenénk van, ahol nem minden második, hanem minden első negyed hangsúlyos, és ennek megfelelő a tánc is. Így hát ezt követi a taps. Vastaps is jóformán csak itt van, tehát ez a színházban buzgómócsing pókasszony picsájú hivatalnoknő gyermeki boldogsággal begyorsítós tapsolás, együtt, aztán megint zajba fullad és 4 sorral hátrébbról egy nyugdíjas művelődésszervező kezdi újra, akinek a ridiküljében titokban ott van a kutyája. Végül a bal szélen egy könyvtár-antropológia szakos nő, aki kötött fehér pulóvert vett a blézere alá, és lepkés brosst visel. Tündéri, szeretnivaló kis sajátságunk ez, de ha nyugati zenét játszó zenész volnék, sírva fakadnék előadás közben, és kizavarnék mindenkit.

(eredeti bejegyzés)

Szólj hozzá!

Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr255042244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása