2015.07.31.
13:55

Írta: Zoli Kovács Négy

Paranormális kúrósság előérzet - létezik!

11798450_10206068473845545_1475167134_n.jpg
#515 A hatodik érzék témával rajtunk kívül mások is foglalkoznak, de néhányan ezért még pénzt is kapnak. Egyre több valódi tudós folytat ilyen irányú tök menő kísérleteket. Dean Radin pszichológus pl.jó ideje azt vizsgálja, hogy hogyan reagál különböző képek látványára az emberi test. (Biztos csinál közben mást is, de ezt már 30 éve tolja, ami bármilyen melóból respekt.) Az alanyok egy monitoron véletlenszerűen megjelenő képeket néznek, miközben mérik a bőrük vezetőképességét, ami a stressz egyik mutatója. A képek javarészt érzelmileg semleges, vagy nyugodt témájúak, de vannak köztük felkavaró illetve kifejezetten csibészeltető, érzelemdúsak is. Ezen képek látványa választ vált ki az alanyokból - ideáig megvan, ezért ugye kár szórni a lóvét, de az alanyok leszarva a pszichológusok által várt eredményt, az azonnali reakció helyett 5 másodperccel hamarabb kezdtek el befeszülni. Előérzeti válasznak nevezték el a jelenséget, és az a mondás, hogy az információ visszaszivárog az időben, vagy másként: az info a jövőből árad a jelenbe. Több száz emberrel elvégezte az úr a kísérletet és feszt erre jutott. Azért ez odabasz. Az ötvenes években mindenféle Maxwell-egyenletekre hivatkozva egy másik úr (Richard Feynman) pedig azt matekozta ki, hogy az időben visszafelé dzsaló anyag az igazából az antianyag normális viselkedése, amivel mi nem igazán tudunk mit kezdeni, de ő Nobel-díjat kapott érte. Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy komoly a dolog, és nem Alexander mágus - a BPTV legszebb időit idéző műsorával - mondja a tutit, hanem súlyos tudós arcok, akik a tudományterületeken átívelő kérdésekkel foglalkoznak. Szóval olybá tűnik, hogy a fizikai világ legalábbis megengedi, ha nem is garantálja a bizonyos szintű jövőbe látást. És akkor a vakok látásáról - ami szintén kísérletekkel bizonyított, de még mindig homályos terület -  még nem is beszéltünk. (De!
Daryl Bem kísérlete még érdekesebb. A Cornell Egyetem pszichológusa csak 8 éve gyűjti az adatokat, de sokkal menőbb témában. Ő függönyöket mutat az alanyainak a monitoron, kettőt, és azt kell megtippelnie a szereplőnek, hogy melyik mögött lesz kép. A döntése után a számítógép csak az egyik függöny mögé rak egy képet, hogy melyik mögé, az random. Hosszú távon beáll a várható 50%-os találati arány. Kivéve, ha kúrósság tartalom van a képeken - ekkor az alanyok kissé jobban teljesítenek. Csak 53% a találat így is, ami csekély eltérés, de statisztikailag jelentős. A kutató úr szerint  a jövőbeli erotikus lehetőségek megérzése évmilliók alatt fejlődött ki -  made by evolution. Egyszerű az ügy: az evolúció a  fiúkhoz hasonlóan a párzás lehetőségét részesíti előnyben. Daryl szerint sem egyirányba folyik az idő, a jövő hatással van észleléseinkre, érzelmeinkre és az ember megtanulta ezt kihasználni. A jelenséget tőlünk eltérően ő elég profánul a jövő érzetének hívja,. A témáról a Journal of Personality-ben megjelent cikke felkeltette a tudós haverok figyelmét is. 
nvr_krsg.png
Úgy tűnik, a hatodik érzék tanulmányozása egyre közelebb kerül a tudományos fősodorhoz, és már mint fizikia + biokémia eredményeként tekintenek rá, belekeverve a kvantumfizikát is, egyrészt mert az évek óta rajoskodás, másrészt mert a kvantumvilágban az a sok bizbasz másképp viselkedik, mint a mi kis makrovilágunkban, ami számtalan furcsa és korábban nem sejtett következménnyel jár. 

 

1 komment

Címkék: test pszichológia paranormális érzékelés hatodik érzék kúrósság

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr447667912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása