2013.09.14.
09:29

Írta: Horváth_Kálmán

Nikola Tesla

nikola-tesla-and-his-wardenclyffe-tower-and-laboratory4.jpg

#246 Nikola Tesla kényszerűségből lett feltaláló: gyerekkorában hirtelen bevillanó, zavaró képek lepték el az agyát, amiktől csak úgy tudott szabadulni, hogy erős koncentrációval egy nem létező másik tárgy képét hozta létre agyában, hogy kiszorítsa a többit, aztán ezt a módszert élete végéig alkalmazta. Naponta 2 óránál több alvásra nem volt szüksége, gyűlölte a hárommal nem osztható számokat (hotelszobák foglalásánál erre külön figyelni kellett), az ékszereket és a hajszálakat, valamint betegesen irtózott a kerek dolgoktól – talán emiatt nem kereste különösebben a nők társaságát sem. New Yorkban egyik kísérlete során akkora földrengést idézett elő, hogy kis híján a labornak otthont adó 5th Avenue is romba dőlt. Ezután költözött laborjával inkább Long Island-re, ahol felépítette a Wardenclyffe tornyot, amely bár alakra kerek volt, de képes volt arra, hogy a föld elektromágneses mezejét felhasználva egyrészt végtelen mennyiségű energiát állítson elő, másrészt ugyanezzel a technológiával információátvitel is megoldható lett volna. Wi-fi bazmeg a föld alatt, 1901-ben. Az volt a mondás, hogyha fel tud még húzni 4 hasonló tornyot a világ különböző részein (New York mellett Amszterdam, Kína valamint a két pólus volt a tervben), akkor azzal el lehetett volna látni az egész földet ingyen energiával, de Tesla a torony egyik tesztelése során maga is megijedt a felhalmozott energiamennyiségtől és látott valamit, amiről soha, senkinek nem akart utána beszélni, szóval hagyta az egészet a picsába, keresett magának egy kockafejű, kopasz nőt, majd 1943-ban meghalt. Halála után az FBI teljesen érthető módon lefoglalta az összes személyes jegyzetét, nehogy valaki lézeratombombát építsen belőlük. Hogy ne csak jót írjunk: Teslanak köszönhető az a köcsögség, hogy a fizikusok fehér cérnakesztyűben fognak kezet díjátadáskor, annyira tisztaságmániás volt ugyanis, hogy nem szívesen érintkezett más emberekkel.

Szólj hozzá!

Címkék: Nikola Tesla

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr655512925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása