#195 Hirohito császárra a mai napig nemzeti hősként emlékeznek a japánok, pedig rengeteg szemét húzása volt, a legdurvább talán az, amikor 1944 júniusában rádióbeszédében felszólította a civil lakosságot, hogy kövessenek el tömeges öngyilkosságot amikor az amerikai tengerészgyalogosok feltűnnek. Ígérete szerint (a császár picit olyan a japánoknak, mint a katolikusoknak a pápa: a tévedhetetlenség dogmája lengi körbe) aki ilyenkor önkezével vet véget életének, az a túlvilágon ugyanarra a kivételezett térdzoknis lányokkal tömött, használt bugyi illatú helyre kerül, mint a csatákban elhullt katonák. Minderre azért volt szükség, mert félő volt, hogy a démonizált amerikaiak a híresztelésekkel ellentétben normális emberként fognak viselkedni, ami a háborús propagandát kinyírta volna.
Szintén Hirohito-hoz köthető a fasz japán fordító esete is, akinek az 1945-ös potsdami konferenciát követően egy félrefordítás miatt közvetve köszönhetjük a két atombomba kipróbálását. Sztálin, Truman és a Churchillt váltó Attlee hármasa megállapodott abban, hogy Japántól azonnali fegyverletételt követelnek, olyan formában, hogy Hirohito azért megtarthatja hatalmát. A japánok a rádióból értesültek a konferencián elhangzottakról, nagyjából azokat elfogadhatónak is találták, de úgy döntöttek, hogy megvárják a hivatalos felkérést és majd csak arra fognak rábólintani. A tanácskozásukról kifelé jövet a kíváncsi újságíróknak csak a "Mokusatsu" szót mondták, aminek sajnálatos módon két jelentése van: az első (ahogy a kormányzat szándékozott használni) az, hogy "Nem kommentáljuk/Csendben maradunk", a második (ahogy a fasz japán fordító végül a világsajtó számára továbbadta) pedig a "Figyelmen kívül hagyjuk", ami az egyre idegesebb szövetségeseknek azt jelezte (a General Motors heves bólogatásával a háttérből), hogy talán mégiscsak a földdel kellene egyenlővé tenni Japán legnagyobb ipari városát, aztán 10 nap múlva le is dobták az első atombombát.
