2014.01.18.
07:15

Írta: Horváth_Kálmán

3 tény Steve Jobs-ról

557327_458361080870797_1746819991_n.jpg

#372 1. Az Atarinál az éjszakai műszakban tudott csak dolgozni, mert annyira büdös volt, hogy a kollégái egyszerűen kiutálták maguk közül. Amikor reggel befejezte a melót, a szinten minden ablakot ki kellett nyitnia, hogy alaposan kiszellőzzön a későbbi Apple alapító bukéja. Jobs szilárd meggyőződése volt, hogy a vegetáriánus étrend mellett felesleges fürödni, ugyanis a zöldségektől és gyümiktől nem képződik testszag. 
2. Jobs ezermester mostohaapja belenevelte a fiúba, hogy a szekrényeknek, kerítéseknek azoknak a részeit is tisztességesen meg kell csinálni, amik soha nem látszanak, mert ha nem így tesz, akkor mindig tudni fogja, hogy nem végzett tökéletes munkát. A Macintosh számítógépek (amikbe a speciális csavarok miatt a hivatalos Apple szerelőkön kívül senki nem tudott belenézni) emiatt a filozófia miatt belülről is tökéletesen elrendezettek, az integrált áramkörök geometriai formákba vannak rendezve, a ventillátort kispórolták, a vezetékeket elrejtették, egyszóval nincs az a káosz bennük, mint a PC-kben. Az Apple Macintosh számítógépek első generációjára annyira büszkék voltak, hogy az egyik oldallemezbe belegravíroztatták a készítők aláírásait. 
3. Májátültetése után a kórházi ágyban lábadozott, amikor egy lélegeztető maszkot akartak ráhúzni. Alig volt öntudatánál, de azt azért látta, hogy a maszk ergonómiai kialakítása nem megfelelő, ezért kért 5 különböző designnal ellátott maszkot, ami közül kiválasztotta volna a neki megfelelőt. Miután jobban lett, leskiccelte a tökéletes maszkot a kórháznak.

(eredeti bejegyzés)

1 komment

Címkék: Steve Jobs Apple

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr315756659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.03.27. 08:22:50

Az emberei rettegtek tőle állítólag.
süti beállítások módosítása