2014.01.27.
08:10

Írta: Horváth_Kálmán

Az I. világháború kevésbé ismert fejezetei

554126_467040823336156_884857147_n.jpg

#381 1917 karácsonya előtt pár nappal a britek összegyűltek az ottománok által megszállt Jeruzsálem alatt és arra jutottak, hogy bár jó ötletnek tűnt, hogy szenteste a városban fognak betlehemezni, de a védelmet annyira erősnek saccolták, hogy inkább lemondtak erről. Egy Meinertzhagen nevű tiszt hallotta, hogy a városban kempelő török egységek elég nyűgösek a dohány hiányától, ezért szokatlan hadicselt talált ki: lebombázta őket több kartonnyi ópiumos cigivel. A hatás minden várakozást felülmúlt: a védelmi feladatokat ellátó törökök a bakáktól kezdve a felső vezetésig annyira be voltak állva, hogy a britek szinte akadálytalanul vonulhattak be a városba.

A másik történet főszereplői (ezen az oldalon nem egyedülálló módon) a testnedvek: Ypresnél a második felvonásra készülődtek a brit, a francia és a német erők, utóbbiak pedig a klórgáz bevetésével próbálkoztak megint. Az első alkalommal nem jártak sikerrel: a keleti fronton befagyott a gáz a palackokba, mielőtt kiengedhették volna, itt viszont az első 10 percben több ezer antant-katona és a helyükre gyorsan beszaladó, kitüntetésekre hajtó túlbuzgó német halt meg szörnyű kínok között. A klór a szem-, a szájüreg és az orrüreg nyálkahártyáin kicsapódva ugyanis sósavoldatot képzett, ami picit jobban mart, mint a WU2. Egy kanadai tiszt, amikor látta, hogy mi történik a szövetséges katonákkal a zöld színű gázzal érintkezve meglepő parancsot adott katonáinak: hugyozzák tele a pólójukat, majd tekerjék az arcukra azt. A vizeletben van ugyanis egy karbamid nevű szerves vegyület, aminek van egy olyan érdekes tulajdonsága, hogy híg savakkal vagy lúgokkal kötést alakít, majd az emberi szervezetre kevésbé veszélyes ammóniára, szén-dioxidra és vízre esik szét. A terv működött és ez adta az ötletet ahhoz, hogy a későbbi klórgáz-támadások idején ammónia alapú ellengázzal védekezzenek. Terrance & Phillip vonzódása a testnedvekhez így már reméljük érthető.

(eredeti bejegyzés)

3 komment

Címkék: testnedvek I. világháború kábszi

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr865780678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.01.27. 19:04:19

Ezért gáz a függőség elgyengíti az embert.
Egyébként szuper poszt.

paráznabillegető 2014.01.27. 20:00:27

kempelő, bászki. de hát... végülis...

Hülye aki elolvassa! 2014.01.28. 10:11:25

Miért nem ezt tanítják töri órán? Nem lenne olyan uncsi ;-)
süti beállítások módosítása