#451 A tengeri rózsák és a bohóchalak szimbiózisa csak a testük random pontjain összetapadt Rippel fivérekéhez mérhető. A tengeri rózsák közepesen gusztustalan csápjai között a nagyobb testű ragadozóktól könnyen menedéket találhatnak a bohóchalak, akik a szállásért és a kajáért (a virágállat által félig elcsócsált planktonokat és haltetemeket eszik A menüben) cserébe természetben fizetnek: mozgásukkal a csápok körül felkavarják a vizet, ezáltal azok több oxigént tudnak felvenni, ráadásul jól tele is szarják a rózsákat, hogy a rosszul megemésztett maradványokból felszabaduló nitrogént újabb csápok növesztésére használhassák fel. A tengeri rózsa felépítése egyébként olyan, mintha a betoncipész Lucky Luciano találta volna ki: azért, hogy a mélytengeri áramlatok ne sodorhassák el, egy cementszerű anyagot választ ki, amivel rögzíti magát a korallokhoz, aztán addig vár, amíg valami kisebb hal a közelébe úszik, ekkor a csápokon lévő csalánozósejtek dzsuvájával beginázza és elfogyasztja azt. Hogy a tengeri rózsa a saját váladékától ne álljon be, ezért egy fehérje alapú védőréteggel bukkakézza magát és az evolúciónak köszönhetően a bohóchalak körül is folyamatosan van egy ilyen takonyszerű anyag.
Ha kedvet kaptál hozzá, hogy ezután megnézd a gyerekkel a Némó nyomában-t, akkor jó ha tudod, hogy a valóságban a bohóchalak mind hímnek születnek, aztán amelyiknek a legnagyobb lesz a picsája a sok tévézéstől, abból lesz a nőstény és a sorban utána következő második legdagadtabbal fog kefélni. A filmművészet nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy miután Némó mamája elpusztult, utána az apjának kellett volna nősténnyé változnia, akit a kis halfiúnak kellett volna megkúrnia a természet törvényeinek engedelmeskedve. Jó szórakozást!
