2013.03.14.
10:39

Írta: Horváth_Kálmán

Bigriszpektes, fogyatékkal élő zenészek

409324_324657057574534_1150515129_n.jpg

#62 A Napi Vagányság testi fogyatékos hősei: Tony Iommi a Black Sabbath gitárosaként feltalálta a kvintfogást és a metálzenét. Tette ezt úgy, hogy 17 éves korában elvesztette a gitárnyakat fogó jobb kezének középső és gyűrűs ujjának egy-egy percét, amit fémprotézissel volt kénytelen pótolni (az újonnan létrehozott műfaj mégsem innen kapta a nevét, hanem a Steppenwolf zenekar Born To Be Wild dalában szereplő „heavy metal thunder” sor miatt).

Django Reinhardt úgy lett a két világháború között a világ egyik legjobb gitárosa, hogy kisujját és gyűrűsujját nem is tudta mozgatni egy égési sérülés miatt, a szólói viszont egy általa kifejlesztett speciális technikának köszönhetően még 5 ujjal is alig játszhatók le.

Jeff Healey nyolc hónapos korában vakult meg, ezért soha nem látott Marshall ládákra fél lábbal hereirtó bőrgatyában kisterpeszben felálló szólógitárosokat, valószínűleg ezért fejlesztette ki saját, teljes mértékben rock’n’roll inkompatibilis technikáját és játszott az ölébe fektetett gitáron úgy, mintha citerázna.

Rick Allen-nek, a Def Leppard dobosának egy autóbaleset során a be nem kötött biztonsági öv tépte le a karját, miközben Rick többi része az ablakon keresztül távozott a kocsiból. Pár hét lábadozás után nekiállt farigcsálni egy egykezes dobszerkót, ahol lábaival nem csak a lábdobot és a cint ütheti, de a pergőt is, jobb kezével pedig a tomokat csapkodhatja.

Deák Bill-nek, a Kőbányai Körzőnek egy sportsérülést követően kellett amputálni bal lábát. Anyja orvosi tanácsra kitette a szerencsétlenül járt kiskölköt a napra, hogy a levedző lábcsonk hamarabb megszáradjon, a szomszéd sráccal azonban volt egy korábbi konfliktusuk, amit a rohadt állatja az átmenetileg mozgásképtelenné vált Gyulával mindenképp rendezni akart, ezért „This is Kőbánya!” felkiáltással csúzlijával elkezdte sorozni a székén kempelő Billyt és ki is lőtte az egyik szemét. Bill kapitány manapság mindössze 2 színpadi mozdulatot variál, Mark Knopflerrel vetekszik a színpad be nem népesítésében, hangja viszont benépesít mindent, annyira karizmatikus, hogy Dunamenti Köztársaság pólóban rohannánk utána (előtte) bármilyen csatában, akár Koppánynak kampányol, akár Istvánnak.

(eredeti bejegyzés)

Szólj hozzá!

Címkék: Django Reinhardt Tony Iommi Black Sabbath Jeff Healey Def Leppard Rick Allen Deák Bill

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr15134192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása