2014.03.09.
08:21

Írta: Horváth_Kálmán

Aki nem fogadta el, hogy véget ért a háború

858155_526450957395142_296073832_o.jpg

#422 A Kincs, ami nincsben szereplő őrült japán veteránt, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy véget ért a II. világháború egy valós személyről, Onoda Hiro-ról mintázták. Hiro már gyerekként is akkora fasz volt, hogy az óvodába is késsel járt, aztán az anyja inkább elvitte egy sintó szentélybe és magára hagyta egy karddal, hogy vágja fel a saját hasfalát és kezdjen el legózni a beleivel.1944 decemberében a Fülöp-szigetekre vezérelték 250 társával együtt, aztán az amerikai offenzíva elől 3-4 fős csoportokban behúzódtak az erdőkbe és gerillamódszerekkel vadászgattak a jenkikre. Az atombombákról és a Japánok kapitulációjáról (mi is írtunk erről itt) csak Onodáék nem hallottak, szóval vidáman szedegették le a feléjük vetődő, kollaboránsnak gondolt szerencsétleneket. Néha eljutott hozzájuk egy-egy újságcikk, amiben az új, a korábbinál nyugatbarátabb kormányzat felállításáról esett szó, de ezt csak propagandának gondolták, mint ahogy a háború végét hirdető kósza híreket is. Majdnem 30 évig folytatták a harcot a semmi ellen, amikor 72-ben meghalt utolsó társa is (a rendőrök lelőtték, miközben rizst próbált lopni), aztán egy hozzá valahogy elvetődő egyetemistával összehaverkodott és megüzente a civilizációnak, hogy addig nem teszi le a fegyvert, amíg erre valamelyik felettese nem utasítja, szóval előkerítették egykori őrnagyát, akinek végül átadta fegyvereit és visszatért a civilizációba. 

(eredeti bejegyzés)

19 komment

Címkék: japánok II. világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr455839479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

William Kidd 2014.03.09. 22:05:26

Eleg paraszt stilusban irodott ez a bejegyzes, primitiv blog.

laci_52 2014.03.09. 22:37:33

@William Kidd: Egyetértek! Ez az ember nem volt őrült és sokak számára hazafiság példaképe kellene, hogy legyen. Mit tett ő? A hazáját szolgálta feltétlen hűséggel.

Le a kalappal előtte!

Bogyó 2 2014.03.09. 23:04:36

"Feltétlen hűséggel"?

Az agyatlan, az önálló gondolkodásra képtelen biorobot, aki nem hajlandó tisztában lenni a realitásokkal?
Aki a hazáját szolgálja ésszel teszi!
Ugyan miféle érdeke volt abban Japánnak, hogy ő dzsungelharcost játsszon 1972-ben, amikor már japánok százezrei amerikai rockzenekarok koncertjeire jártak Tokióban, meg nyomogatták a 10 jeneseket a játéktermekben a gépekbe. Mi szükség volt erre?
Pont ez az a fajta mentalitás, amitől a kicsi Európa oly sokszor előrébb tartott, s egy gondolkodó görög harcos felért 10 perzsával.
Mert az egyén is valaki volt, nemcsak egy porszem a gépezetben.

belekotty 2014.03.10. 13:54:43

Tök mindegy mit gondol a szerző a katonáról.
Neki senki sem adott parancsot a fegyver letételére.
A poszt igen bunkó.

belekotty 2014.03.10. 13:58:32

Gondolom a szerző szerint azok is faszok voltak, akik a fegyver letétel helyett az öngyilkosságot választották.
Mint sok magyar honvéd tiszt 1849-ben.
Primitív bunkó a szerző.

belekotty 2014.03.10. 13:59:58

@Bogyó 2: "Pont ez az a fajta mentalitás, amitől a kicsi Európa oly sokszor előrébb tartott, s egy gondolkodó görög harcos felért 10 perzsával."
- A képzett és a meg nem alkuvó harcos nem ugyanaz. Voltál te katona? Űztél fullkontakt küzdősportokat?

Horváth_Kálmán 2014.03.10. 15:02:14

@belekotty: De ha senki nem ad parancsot arra, hogy letedd a fegyvert, akkor oké, hogy békeidőben feléd tévedő szerencsétlen civileket ölsz le? Mert ez a fasz azt csinálta. Az öngyilkos magyar honvédtisztek hogy jönnek ide?
Most azon lehetne rugózni, hogy melyikünk a nagyobb bunkó, mondjuk én tudom, hogy a fegyverletételt egybe kell írni.

Törökátok 2014.03.10. 16:26:52

vezérelték-> vezényelték.

Közbeszerzési Iroda 2014.03.10. 16:47:33

@belekotty:
"Voltál te katona? Űztél fullkontakt küzdősportokat?"

Én pl. egyik sem voltam, de aki bolond, az bolond, azt vágom.
Vagy szerinted az összes többi japcsi motherfucker áruló volt, mert megadta magát?
Noooormááááális?
Tudni kell abbahagyni a gyilkolást, vazze.
Ja, gyilkos-e vagy?

Közbeszerzési Iroda 2014.03.10. 16:54:49

@belekotty:
"a fegyver letétel helyett az öngyilkosságot választották. Mint sok magyar honvéd tiszt 1849-ben."

Nem volt tömeges öngyilkosság 1849-ben, csak egyedi esetek.
Az öngyilkosság menekülés a gondok elől, barátom, mondhatni gyávaság.
Kivéve, ha parancsra teszik, mert akkor Darwin-díj jár érte... :)

csonnem 2014.03.10. 17:00:28

hogy a tokombe kerultem ide

s miert?

kell figyeljek tobbet nehogy idejussak

Közbeszerzési Iroda 2014.03.10. 17:20:19

@csonnem:
Bonanza Banzaaaaaaaaaaaaaaaaaaai!

Kim lr Szen 2014.03.10. 21:10:26

Hehehe.. kisköcsög! Itt a csattanós válasz a bunkó posztodra.

index.hu/tudomany/tortenelem/2014/03/10/nincs_megadas/

Közbeszerzési Iroda 2014.03.10. 21:32:26

@Kim lr Szen:
Ha Magyarországon ragad néhány SS specialista 45 után a Bakonyban meg a Bükkben, és leoltják anyádat kapálás közben a házikertben, akkor is szopnád a faszagyerek japcsi dilinyós faszát?
Nem kell válaszolnod facsiga, ez költői kérdés.

"Az abszurd történet tragikus mellékszála, hogy mivel minden helyit automatikusan az ellenség kémének tartottak, az évek során több tucatnyi ártatlan embert öltek meg vagy sebesítettek meg."

Horváth_Kálmán 2014.03.10. 21:43:37

@Kim lr Szen: Ez miért csattanós válasz? Ugyanazt írják, amit én is, csak hosszabban, illetve sajnos kevésbé minősítik ezt a faszt.

belekotty 2014.03.11. 07:24:11

@Közbeszerzési Iroda: Neked, anyád aki ideszart!
Szerinted az orosz katonák mit csináltak Afganisztánban, amikor a gyerekek lőtték hátba őket? És a szerbek Boszniában? Mert én speciel tudom, sajnos személyes tapasztalatból.
És most az amcsik Afganisztánban? Hogy jöttök ki kis internet mögé bújt senkik hogy a parancsot teljesítő katonát fikázzátok?
@Horváth_Kálmán:
Gondolom fogalmatok sincs a japán mentalitásról, arról hogy a japán harcművészetek azért terjedtek el mert a megszálló amerikai katonákat lenyűgözte, az a harci szellem, hogy a legnagyobb szégyen a megadás.
Gondolom egyikőtök sem vett részt háborúban, még csak mondjuk egy fullkontakt küzdősportban sem álltatok szemben mindenre elszánt ellenféllel egy többezres stadionban. Gyáva kis pöcsök vagytok, akik az internet mögül játsszátok az eszeteket.

borisz 2014.03.18. 21:04:26

mi a fasz van itt, index címlap volt?

aSoma 2014.03.20. 11:06:22

@belekotty: Te a Leonidasz vagy a Zilahi vagy?

Hentes pékné módra 2014.03.27. 14:04:55

@belekotty: Egy normális ellenérvet hozz fel a személyeskedésen kívül miért hősies, ha valaki önhatalmúlag, évekig gerillát játszik a dzsungelben?
süti beállítások módosítása