2015.05.11.
10:33

Írta: Horváth_Kálmán

A megtestesült PR-katasztrófa: Irán

ayatollahkhomein-bcd7b5b211d43125c2fcce4d3d66c7e3.jpg

#490 Aki a fősodrású médiából tájékozódik a világról, abban könnyen az a kép alakulhat ki Iránról, hogy az ország a Közel-Kelet trollföldje: hülye szabályozások, nukleáris feszítés, nyugatellenesség és furcsa papok által működtetett államigazgatás. Pedig a kép ennél sokkal színesebb és ha megismerjük az állam elmúlt 100 évét, akkor egyből megértjük, hogy miért ilyenek.

A XX. század elején a nagyhatalmak a gyengébb országok közigazgatására rátenyerelést és a sameszek helyzetbe hozását még nem a "demokrácia exportálásának” és a „békefolyamatok megindításának” hívták. Az Egyesült Államok Panamát 1903-ban támogatta függetlenségi harcukban, hogy szakadjanak le Kolumbiáról, majd a frissen összecastingolt kormánnyal gyorsan tető alá is hoztak egy kedvező szerződést a Panama-csatorna kiépítésére.

Az I. világháború sem egy kabriózgató nemesember halálakor érzett "mérhetetlen fájdalom és gyász" miatt tört ki, hanem leginkább azért, mert a Föld gyarmatosításából az első körben kevesebbet szakító országok (a Monarchia mellett Németország, Oroszország és az oszmán birodalmat visszaállítani akaró Törökország) újraosztást akartak, leginkább a Balkán rovására.

Perzsiában 1921-ben, a „kommunista veszélyt elhárítandó” segítették hatalomra a britek Reza Pahlavit, aki – hasonlatosan a többi katonatisztből államférfivá vált társához -  elnyomással, erőszakkal és a szabadságjogok elnyomásával állt neki országa felvirágoztatásának, ő állította vissza az ország leánykori nevét is Iránra (az árják földje). 1941-ben a túlságosan benácisodott Pahlavit a britek lemondatták és fiát tették meg sahnak (királynak). Az ő uralkodása alatt lett 1951-ben Mohamed Moszadeg miniszterelnök, akinek eltávolításához fűződik a CIA és az MI6 talán legsikeresebb akciója, az Ajax-hadművelet. Moszadeg 1951-ben államosította az Angol-iráni Olajtársaságot, amire az angolok az összes olajipari szakember kivonásával és embargóval válaszoltak - ez 2 év alatt térdre is kényszerítette az országot, viszont félő volt, hogy a szovjetek fogják kihúzni őket a szarból.

Ekkor lépett közbe a két titkosszolgálat a kommunistaveszély kártyát ismét belengetve: Zahedi belügyminiszterrel (az eset utáni miniszterelnökkel) megígértették, hogy bármi is történik 1953. augusztus 19-én, a hadsereg és rendőrség semmiképp sem fog beavatkozni, majd a helyi embereikkel toboroztattak teheráni sportegyesületekből bokszolókat, birkózókat, illetve pár súlyos arcot az éjszakai életből. A hangos és eléggé zabos tömeg elűzte a miniszterelnököt a rezidenciájáról, majd Moszadeget le is mondatták és 3 év börtönre ítélték.

Az új, nyugatbarát miniszterelnök a sah támogatásával visszacsalogatta az angolokat (az Angol-iráni Olajtársaság romjaiból alakult újjá 1954-ben a British Petrol), majd diktatórikus eszközökkel fogott hozzá a rendcsináláshoz, az ország talán legszarabb évtizedeit hozva el.

bp_anglo_iranian.jpg

 

1979-ben ennek vetett véget a Khomeini ajatollah által vezetett mozgalom, amely a sah helyére Istent emelte és kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot. Az Argo-akció című film pont ezt az időszakot dolgozza fel, sajnos arról pont kevés szót ejtve, amikor a teheráni amerikai nagykövetségen ragadt dolgozók iratmegsemmisítőjéből kijött papírfecniket később profi perzsaszőnyeg szövőkkel rekonstruáltatták.

Irán ezek miatt a húzások miatt sokáig mindössze három terrorszervezetet tartott számon, amiből kettő a CIA és az amerikai hadsereg volt. Az esztelen nyugatgyűlöletüket azért néha túltolják: tilos a felzselézett „UFO Zsolti” frizura és a jobb híján Bundesliga-hajnak titulált mullet (elöl sportos, hátul elegáns) is, mondjuk ezekért tényleg nem kár. 

49753_ufo-zsolt-640c_1.jpgIlyen rőzsékkel tuti bukó a teheráni hakni 

Néha átpasszírozódnak a rendszer szűrőjén meglepő dolgok: egy angol (!) rockzenekar (!!) homoszexuális énekese (!!!) által jegyzett dalt a rendszer kifejezetten hallgatásra ajánlott, a Bohemian Rhapsodyban ugyanis a fiatal gyilkos kivégzése előtt Istent hívja arabul (Bismillah!), majd visszanyeri elkárhozott lelkét. 

Az iráni terminológiában amúgy a hidegháború éveiben az USA = A Nagy Sátán, Szovjetunió = A Kisebb Sátán (mert ők eleve ateista kommunisták voltak).

Az Egyesült Államok viszont a legtöbbször csak trollkodik Irán rovására: a Batman képregényekben Jokert Irán ENSZ-nagykövetévé választják, az ország egyik fő urándúsító centrifugáját pedig úgy pörgették túl (és ezzel vetették vissza évekkel az iráni atomprogramot) a Stuxnet nevű vírussal 2010-ben, hogy a pusztítás után még teljes hangerőn elkezdték játszani az AC/DC Thunderstruck-ját is. 

ayatollah-khomeini-appointed-the-joker-ambassador-of-iran.jpg

Izraelt sem kedvelik a ’79-es fordulat óta, viszont a régi barátságuk szép emléke az a Google Earth-ön felfedezett Dávid-csillag, ami az iráni légierő bázisának a tetején éktelenkedett évtizedekig – a bázis tervezői izraeli mérnökök voltak.

starofdavid640.JPG

A teheráni Forradalmi térre is került zsidó pride, amit elsőre ugyan nehéz meglátni, de utána meg csak azt látja a szem, ennek az eredetét viszont még csak nem is sejti senki, ugyanis ezeket 2008-ban adták át.

Ami miatt viszont kétségtelenül szar hely Irán, az a jórészt a saríán (iszlám jog és erkölcs) alapuló jogrendszerük, ahol tökoké az elítéltek halálra kövezése, illetve a kivégzésre váró nők börtönőrök általi megerőszakolása, hogy "nehogy a Paradicsomba juthassanak". A homoszexualitás szintén halálos bűnnek számít, viszont a nemváltoztató műtétek annyira rendben vannak, hogy azokat még a helyi TB is támogatja. 

6 komment · 1 trackback

Címkék: iszlám USA Izrael Irán BP CIA Khomeini

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr427448800

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.05.12. 17:39:10

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chloé Fairchild 2015.05.11. 11:40:23

Khamenei az ayatollah becstelen neve.
Amugy erdekes, hogy allitolag O`Bama (az irek elnoke)
irt egy levelet az Alinak, amiben nyomatekositotta az ISIS elleni harcban valo osszefogasuk fontossagat(vagy csak surgetne a nuklearis megallapodast)- ami kezdemenyezest az iraniak annak rendje es modja szerint ki is rohogtek.
Az usa kongresszusa, foleg azok zsido erdekeltsegei annyira nem nevettek. De ki nevet a vegen, ugye. Drama,drama,drama.

Chloé Fairchild 2015.05.11. 17:43:47

@Horváth_Kálmán: ez egy marciusi cikk!

De viccet felreteve, valami buzlik Obamaval. Nem ertem miert halogatta honapokig az ISIS-sel kapcsolatban egyaltalan annak a tenynek a nyilvanos elfogadasat, hogy az USA terrorfenyegetes alatt all.
Kivancsi lennek mi folyik a szinfalak mogott, folytathatnatok oknyomozast legyszi kerlek. Bar ha nem, az sem problema.

Horváth_Kálmán 2015.05.11. 17:54:56

@Chloé Fairchild: az ISIS fenyegetését azért nagyrészt a szaúdiak nagyították fel ekkorára, hogy félelmetesebbnek tűnjenek, ugyanis rájuk tényleg komoly fenyegetést jelenthetnek, de a nyugati világot tekintve ők kb. annyira veszélyesek mint a Boko Haram vagy bármelyik másik zavaros ideológiája, decentralizált terrorszervezet.

Chloé Fairchild 2015.05.11. 18:00:28

@Horváth_Kálmán: Azert ezt nem mondanam, sejtszinten be tudnak epulni barhova, es egy toronyhaz vagy egy metrovonal berobbantasa sem hianyzik senkinek egyik vilagvarosban sem.
Szivesen csacsognek a temaban, de nyilvan csak meglatasaim vannak, es feluletes informacioim, es a mi kis magyar csaknorriszunk ugyis elintez mindent a halalbunti bevezetesevel az egesz vilagon!

................................. 2015.05.12. 06:33:10

Azé a franciáknál elég nagy balhét csinált az ISIS, csak tudni kell hova szúrni.
süti beállítások módosítása