#483 A természetnek van humora, ezt a kacsacsőrű emlős már bizonyította - olyannyira, hogy az első Európába került kacsacsőrű emlős hullákról a tudósok azt hitték, hogy csak hírcsárdás hülyülés - de rajta kívül is bővelkedik a bolygónk a totál elbaszott élőlényekben.
A kakapó például egy igazi evolúciós zsákutca. Annyira megnehezíti a saját szaporodását, hogy egy időben egy külön website volt a kakapó-számlálónak, de még ma is a nyitóoldalon közli a hivatalos kakapó site, hogy 150-nél is kevesebb van belőle (a szerző még látta a számlálót 42-est mutatni). Kérdés, hogy egyáltalán mi volt a terve vele a természetnek, illetve szüksége van e egyáltalán a világnak egy pragmatikusságban a kinyithatatlan esernyővel vetekedő élőlényre. (Persze, hogy van, ez csak teoretikus kérdés. Más a véleménye Steve Jones angol genetikusnak, aki szerint "A legkönnyebben talán úgy jutnánk ki a válságból, ha az utolsó pandát megfojtanánk az utolsó kék bálna beleivel." - ezzel utalva arra, hogy a kihalásra ítélt fajok KIHALÁSRA VANNAK ÍTÉLVE, de mi nem osztjuk a véleményét.)
Ez a dagadt, röpképtelen új-zélandi papagáj kénytelen fára mászni a kajáért. Képtelent is írhattam volna, de ez nem igaz, muszáj neki, így épp csak, de képes. Madár. Mászik. Fára. Hogy igazán átérezzük, képzeljünk el egy tüdős halat, ami nem tud úszni, de szerencsére kagylókkal táplálkozik. Az élet csupa kihívás.
Már ez is csodálatosan szép, de a párzási szokása(i) teszik igazán kétségessé a létezését. Ő az új-zélandi madarak Pierre Richard-ja. (Itt felmerül egy felsőbb teremtő létezésének gondolata, aki ezt egészet direkt csinálta. Az, hogy röpképtelen még kevés arra, hogy kiröhögjük, például mi itt Napi vagányságnál mind hasonlóak vagyunk e tekintetben, de még a madarak közt is akad néhány totál repülés érdektelen, mégis jól elvannak.)
Az udvarlás kissé fura, rendkívül sokáig tart, és a vége majdnem biztosan kudarc. (Kicsit emlékeztet a tinédzserkorunkra.) Része egy akusztikai szempontok alapján történő építkezés, melynek eredménye egy vájatrendszer, ami - elvileg - segít a megfelelő hangzás elérésében, ami nélkül nincs kakapóhuncutkodás. Itt azért jegyezzük meg, ha minden alkalommal fel kéne húzni a diszkót ahol végre fel lehet kérni a csajt Meat Loafra lassúzni, mi is bajban lennénk.
Na, szóval kész a meló, kezdődhet a csajozás: a hím belefekszik a művébe és elkezd barcogni, vagyis szexi hangokat hallatni. Arról, hogy mi a szexis hang, megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy a kakapó nem a legjobban választott frekvencia tartományt, ugyanis mély hangokkal próbálja magához csalni a nőstényt, ám ezek bár jól terjednek a talaj mentén, de az irányuk nehezen beazonosítható. Mint a diszkósbömös Tibi, hallod, hogy jön, érzed a gyomrodban, de nem tudhatod tutira, hogy a kultúr felől jön-e.
Sajnos a kakapócsajok sem vágják, hogy merre van a tutikúrás. Az sem segít, hogy van egy csilingelőbb csajozós dumájuk is, mert az meg sajnos halk. Így az egyébként eléggé mogorva és ezért a szexet leszámítva egymást is kerülő, és így egymástól távol élő jószágoknak nagyon nehezen jön össze a randi. Pedig szerencsétlen kis csődörök néha hónapokon át napi hét órában erőlködnek.
De hogy ne legyen ilyen egyszerű, ha netalán mégis összefutnak és pont párzási kedv is van, akkor sem tuti a románc: egy kétévente termő bogyótól is függőség van, ha ez épp nincs, akkor a nőstény nem fog belemenni az egyestésbe. (ribanc!)
Nem csoda, hogy az ennyi előjáték után felpörgött kis állatok bármit megdugnak szerelemmel. Ezt, és hogy mennyire alkalmatlan - ám lelkes - szerető bizonyítja, ahogy egyik példányuk megpróbálta KAMERÁK ELŐTT meghágni Mark Carwadine zoológus úr nyakát, miközben ő Stpehen Fry brit humoristával épp filmet forgatott róluk. Stephen Fry nyaka egyébként picit jobb választás lett volna, de tényleg épp csak egy hangyányit. Itt jegyeznénk meg, hogy a kakapó ugyan nem, de Stephen Fry természetesen magyar származású, nagysurányi nagyszülei révén.
Ha a sok hercehurca után aztán végül zsákolás van, akkor cserébe a nőstény lerak EGY(!) tojást (köszi), amit aztán 24 órán belül elfogyaszt egy ragadozó, aminek amúgy semmi keresnivalója a szigeten (az ember hozta be őket). Jogos lehet a csodálkozás, hogy egyáltalán van még belőlük.
További életre teljesen alkalmatlansági tulajdonsága, hogy baromi magabiztos. Indokolatlanul. Nem tud és nem is akar védekezni, de nem is menekül, ha ragadozóval találkozik. Erről azonban nem tehet, régebben nem voltak rossz arcok a környéken és megszokta a nyugit.
Egyébiránt egy rekordot is magáénak tudhat, bár ez sem túl fényes: ő a világ legnagyobb (legkövérebb) papagája. A Quelle katalógusban a papagájalakúak (ez tökre hihető) rendjénél és a bagolypapagáj-félék(!) családjánál keressük. Az Új-zélandi kaka (ezeket nem mi találjuk ki) oldalnál már jó felé járunk.
Uncsitesója a Kea szintén kis habókos hülye. Nem tudni miért, de rá van buzulva az autók szélvédőinek tömítésére, és kényszeresen vájja ki a gumit a rendeltetési helyéről. Nem kell neki, csak a kiszedés örömétől pörög fel. Pukkasztófóliázás, hámló bőr szedegetés, ilyesmi. A kakapó azért nála jobb fej. Drukkolunk neki.
