2015.08.28.
10:28

Írta: Zoli Kovács Négy

Szellemirtók és lehallgatott Sztálin - köszönjük Teremin!

#521 A világ legelső elektronikus hangszere kevés eki fogyasztót csapatott szét feltalálása óta, létezésének értelmét egyetlen szereplése indokolja a Szellemirtók nyitójelenetében, és hacsak nem kerül be a hipszter inventory-ba a lomography mellé, akkor egyhamar nem is várható nagyobb karrier tőle. A tereminről van szó, ami a baktériumfóbiás zenészek kedvenc eszköze lehetne, mivel érintés nélkül lehet rajta játszani, illetve igazából úgy kell. Hangját földöntúlinak, szürreálisnak, szférák zenéjének meg hasonló buziságnak szokták aposztrofálni, de ez sima eufemizmus arra, hogy szar. Ettől függetlenül érdekes cucc, meg pár sznob hülyét sikerült már leültetni egész estés teremin koncertre, de minket most is inkább a technika érdekel, meg a fickó, aki feltalálta. Egy ilyen koncert egyébként tök szórakoztató tud lenni nagyon rövid távon, mert a fellépő úgy néz ki, mintha egyszerre játszana a függőleges citeráján és a casio szintijén, de már az után, hogy ezeket ellopták tőle. Annak érdekében, hogy akkor se akard kinyírni magad, amikor ezen már nem tudsz röhögni, mindenféle egyéb hangszerekkel szokták kísérni - szerintünk valójában elnyomni a hangját.

teremin.jpg

Fentiekből talán már kisejlik, hogy hiába a legősibb elektronikus hangszer, majdnem biztosra vehető, hogy sosem fogsz hajnalig veretni a balaton soundon egy teremin trió live act-re.  

Na de nézzük mitől is szól ez a láthatatlan billentyűzetes mellzongora. Bizonyos források szerint olyan egyszerű szerkezet, hogy néha véletlenül bárki újra feltalálhatná, de szerintünk az átlag lakos ennyire nincs rábuzulva a középiskolás fizikára, evégett dióhéjban elmeséljük hogyan is működik. Külsőre valóban nem tűnik túl bonyolultnak, két antenna, köztük egy videoton rádió. Hogy meg is szólaljon, annak az interferencia az egyik kulcsa, ami meg két olyan hullám találkozása, amelyek fáziskülönbsége fix. A tereminen igaziból két ilyen rádióhullámon tudsz játszani. Az antennák körüli elektromágneses térbe belepantomimezve az antennákhoz kapcsolódó kondenzátor kapacitását lehet változtatni (és ezen keresztül a hozzá kapcsolt oszcillátort szabályozni), pont mint a sima rádió csatornahangolásakor a régi analóg tekerővel. Ez már eleve mekkora sci-fi. Pirx kapitány csöndes-ülős! Az egyik hullám bindzsizése a hang magasságát, a másik pedig a hangerőt szabályozza, és ezzel nagyjából a végére is értünk. Van még persze erősítő meg hangszóró, de amúgy ennyi az egész, tényleg fel lehet találni amíg vársz az éjszakai buszra szombat hajnalban. Léon Theremin (született Lev Szergejevics Tyermen) is véletlenül találta fel (1920 körül) amikor riasztót próbált építeni a harmadszor is kirabolt lakásába. Ez persze semmit nem von le érdemeiből, vagyis abból, hogy feltalálta a világ legjobb horror-szintijét.

Egyébként is érdekes a faszi élete, a harmincas években elvett egy afroamerikai balett táncos hölgyet, ami akkoriban még egy amerikaitól is fura volt, pláne egy ruszkitól. Nem csak a balett táncosság végett. Ezt azért megkönnyítette, hogy szovjet állampolgársága ellenére évekig New Yorkban élt, és akkoriban sokat fel is lépett a róla elnevezett hangszerrel. Sajnos nem sokáig éltek együtt a hölggyel, tisztázatlan körülmények között a világ fővárosából a gulágra került, ahol eleinte kényszermunkás volt, mint mindenki, akit megvádoltak kémkedéssel csupán azért, mert élt nyugaton. Valakinek aztán feltűnt, hogy többet is ki lehet hozni a táborlakóból és kapott egy felkérést, aminek az eredménye egy szenzációs poloska lett, ami évekig volt az USA moszkvai nagykövetének feje fölött a szovjet úttörők ajándékában - egy fából faragott USA nagypecsétben - elrejtve. Ez akkoriban igazi technológiai csoda volt, a standard poloskadetektorral nem lehetett kiszúrni, mert nem volt benne áramforrás. Csak akkor sugárzott, ha meghatározott hullámhosszú rádiójellel meglőtték - ez a hullám gerjesztett benne áramot, és innentől már leadta a mikrofonja által vett jelet. Ma már rengeteg helyen belefuthatsz a távgerjesztős technológiába, pl a lopásgátló matricák is így működnek, de akkoriban ezt még nem ismerte a világ. 
greatsealbar.jpg
greatsealbug.jpg
Henry Cabot ENSZ nagykövet bemutatja az ENSZ-nek, hogy milyen szép ajándékban volt a lehallgató

Na elég az hozzá, egy idő után komoly figyelmet fordítottak a feltaláló úrra, személyesen Berija irányítása alá került, aki méltatlanul keveset szerepel a "leggecibb szararcok a XX. században" témájú művekben. Sztálin titkosrendőrségének vezetőjeként egyrészt kiszolgálta a másik paranoiás fasz kéréseit, ami temérdek életbe került, másrészt hasonló üldözési mániája miatt megbízta Teremint egy még faszább lehallgató kifejlesztésére - Sztálin lehallgatására. Ebben azért már volt némi kockázat, de ezt is abszolválta az úr, igen elegánsan, a hangszerhez hasonlóan kontaktmentes megoldással. Poloska bejuttatása helyett infravörös sugárral vette le a szobában folyó beszélgetések hangjait az azok által megrezgetett ablaküvegekről. Infra az ablakra, onnan az infra vissza, és a visszavert sugár már magában hordozza a rezgéseket, amit vissza lehet alakítani hanggá. Zseni. A USA követségen évek múltán, de megtalálták a poloskát, de Sztálin lehallgatásával sosem buktak le.

3 komment

Címkék: zene lehallgatás kémkedés Sztálin Berija Gulág szellemirtok Teremin

A bejegyzés trackback címe:

https://napivaganysag.blog.hu/api/trackback/id/tr997738628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittore 2015.08.28. 17:20:34

Most kezdtem visszafele olvasgatni a bejegyzéseket - mármint sorrendben visszafele, nem betűnként. :)Nagyon tetszik a stílus, bár némelyik, mint ez is egy kicsit rövid.

Utoljára a konteo blogra voltam ennyire rákattanva.

Szőkebácsi 2015.09.01. 21:54:11

Jelezném, de, benne van Berija - méghozzá az első 10-ben... Vagy az első 5-ben is akár.
süti beállítások módosítása