2015.06.12.
14:27

Írta: Horváth Oszkár

A kínai nagy fal nem látszik a Holdról

alex_mclean_oilsands_6_syncrude_mildred_lake_mining_site_view_south_to_upgrading_facility_with_rising_plumes_of_steam_and_smoke_alberta_ca_140407-0519.jpg

#504 Felmentünk, megnéztük. Nem látszik. Lejöttünk.

Jay Apt űrsiklórepülős majdnem láthatatlannak nevezte 290km magasságból, az Apollo űrhajósai pedig a Holdról semmilyen ember-alkotta tárgyat nem tudtak megnevezni, pedig amúgy majd kibökte a szemüket, lásd a bejegyzés végén. Remekül látszódnak ugyanakkor a városok fényei a Földnek azon a felén, ahol éppen éjszaka van.

Természetesen az "űrből" látszódnak ember-alkotta építmények, csak ehhez először abban is meg kéne egyezni, hogy mit jelent az "űrből", mert ha úgy vesszük, az ŰRBŐL, kurvamessziről, a Föld SEM látszik egyáltalán. Mondjuk. Az "űr" széléről, a Kármán-vonalról (kb. 100km magasság, ahol már felhajtóerő-alapon nem lehet repülni, és el kell érni az első kozmikus sebességet), vagy alacsony Föld-körüli pályáról (200-2000km) nyilván más látszik, mint a Holdról, ami kb. 380.000km távolságra (!) kering. 1000000000000000000km távolságról pedig a Föld ekkora: .

Amit viszont látni talán a Holdról is, az a legnagyobb ember-alkotta "építmény", a kanadai Alberta államban található Athabasca oil sands ülepítő medencéje, amelyben olajtermékek előállítása közben keletkező melléktermékeket ülepítenek. Ebben a "szurokföldben" víz, bitumen, homok, és egyéb ásványok keverékében ülepítenek, és rétegenként választanak el anyagokat, amely eltarthat akár 30 évig is, ugyanolyan elegáns képződmény, mint a vörösiszap. Mindez a kellemes látvány Magyarország közel kétszeresének területén, 170.000 NÉGYZETKILOMÉTEREN terül el, valami 1.7 billió hordónyi bitument tartalmaz. Hurrá.

A nagy fal láthatóságát először William Stukeley állította 1754-ben - kicsit előreszaladt a srác. Majd ezt Henry Norman megerősítette 1895-ben, nyilván továbbra is elméleti alapon - abból indultak ki, hogy a Mars "csatornáit" látni vélték a Földről, akkor nyilván a Holdról is látni ezt-azt. Valójában 17.000-szer részletesebb felbontású szemünk kellene hogy legyen, ha a Holdról szabad szemmel szeretnénk nézegetni ezt a vékony vonalat.

A Holdról tehát két ember-alkotta dolog látszik biztosan: az egyik Joseph Swan, Thomas Edison és az előttük ezen dolgozó 20 feltaláló közös alkotásának eredménye: a közvilágítás. A másik pedig a pereputty, amivel odamentél: holdkomp, meg a kesztyűd, szkafander, amerikaizászló, ilyesmi. Ezt ritkán említik, pedig ez kurvára látszik az űrből. A szörnyen nyomorult weboldaluk szerint a kaliforniai Livermore tűzoltóságán található az a villanykörte, amely 1901 óta folyamatosan világít. Csak Angliában volt egy "vetélytársa", ami az 1930-as évek óta égett, és már-már leelőzte években a másikat, de 2001-ben kiégett, mint Grabovsky. 

centennial-light-bulb2.jpg

 

5 komment

Címkék: fény űrhajós Kína Kanada

2015.06.10.
11:16

Írta: Zoli Kovács Négy

A Hóvihar, amit majdnem egy hóvihar csinált ki

#503 Kevésbé híres pályaívet futott, de a szovjetek is összevagánykodtak egy űrsiklót. A program - és az első példány - neve Buran volt, ami szumma egy tesztrepülést élt meg, de legalább sokba került. A nekem is kell, ha a másiknak van óvodás attitűd nagyhatalmi változatának következménye és egyben az űrverseny utolsó járműve volt. Az esélyeket a versenyben eléggé fixálta, hogy a fejlesztést akkor kezdték, amikor az amerikaiak az elsőt már tesztreptették (a helyesírás ellenőrző ilyen szót nem ismer) . A szovjet sikló külsőleg a Louis Vuitton táskautánzatok szintjén hasonlít amerikai rokonához, ami lehet furcsa, de a szovjetek szerint ennek csak az az oka, hogy ugyanazon peremfeltételek megadása esetén a modern formatervezés ugyanazt a választ adja. A világ többi része szerint meg sima ipari kémkedés, abból sem a legcizelláltabb, tekintve hogy addigra a jenkik már telekürtölték a sajtót a legújabb menőzésükkel. Az meg a másik, hogy láttak már ilyet korábban is, amikor a TU-144-es szuperszonikus hetesbusz tisztára Concorde lett.

img_4447_a.jpg (a bal oldali a szovjet űsikló, a másik az amerikai makettje)

A szovjetek egyébként már jóval korábban, a hatvanas években összelegóztak egy béta verziót Zvezda néven, hogy az eldobható Vosztok/Voszhod után is legyen mivel kozmonautáskodni, de a holdverseny miatt minden más fejlesztés - így ez is - parkolópályára került. A kicsit elkésve elkészült példányok pedig bizonyos tekintetben fejlettebbek is voltak az amcsi változatnál, pl kaptak két sugárhajtóművet így nem csak vitorlázó repülésre voltak képesek.

buran_on_an-225_le_bourget_1989_cropped.JPEG


A közgáz egyetem csődjéhez és a leégett pilisszántói tűzoltószertárhoz hasonló nomen est omen lenne, hogy az oroszul Hóvihar névre keresztelt verda egy vihar miatt rászakadt bajkonuri hangár alatt végezte 2002-ben, de később kiderült, hogy a vihar csak a ruszki hazudgálásos beidegződés volt, valójában egy üzemanyagtartály robbanása okozta  a hangár összedőlését de később felmerült, hogy egy üzemanyagtartály robbanása okozta a hangár összedőlését Pedig milyen szép lett volna, ha egy hóvihar csinálja ki. :)

19 komment

Címkék: space shuttle űrsikló cccp buran

2015.06.08.
08:39

Írta: Horváth_Kálmán

Tükröm, tükröm

fail-selfies.jpg

#502 A magamtól soha nem vetődött volna fel, de azért most már tényleg fúrja az oldalam típusú kérdések királyvize és Pápai Gyöngyikéje szerintünk a következő:

Kicsit csalóka a kérdés, ugyanis a tükör nem a bal-jobb irányt cseréli meg, hanem az elöl-hátult. Képzelj el egy papírlapot, amire alkoholos filccel ráírod, hogy MTA, majd egy erős fényforrás elé tartod és MEGFORDÍTOD, akkor a betűk fordított sorrendben fogják követni egymást: ATM.  Ha annyira átlátszók lennénk mi is, mint egy kampányígéret és képesek lennénk ugyanúgy keresztüllátni másokon, mint ahogy a papíron az előbb, akkor a hátulról (a tarkó irányából) látott arc megegyezne az adott ember tükörképével. De nem a tükör végzi el a melót, mert te fordítod meg a képet - ennek demózására felírtam egy dokumentumtartó fóliára a blog nevét és (tada.wav): mivel nem fordítottam be a tükör felé, ezért a tükörben ugyanúgy olvasható maradt az írás. 

20150607_234222.jpg 

A kérdésre visszatérve: azért forgat a tükör látszólag horizontálisan, mert függőleges felületre van rögzítve. Ha például leteszed a tükröt a földre és ráállsz, akkor vertikálisan látszólag megfordul minden, ezért látszanak például a tavak tükröződő vízfelületén a hegyek fejjel lefelé.

Akit zavar ez az összevissza forgatás és nem akar a tarkóportréjával bíbelődni, az itt rendelhet magának az elöl-hátul irányokat tiszteletben tartó duplatükrös rendszereket.  

cmglee_comparison_ordinary_true_mirrors.jpgHagyományos tükörkép                                                      Duplatükrös rendszer

34 komment

Címkék: tükör fizika optika

2015.06.05.
08:30

Írta: Horváth Oszkár

VentilátorHALÁL!

#501 Dél-Koreában egy kicsit jobban paráznak a ventilátoroktól, mint mi attól, hogy a karácsonyfaizzó miatt ránkég a lakás. Mindezt egy tévhit miatt, valamint azért, mert a helyi Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség kiadott egy biztonsági közleményt, mely szerint érdemes időzítővel kikapcsolni, vagy néha IRÁNYT változtatni vele, és az ajtókat nyitvahagyni.

A tévhit szerint pedig: ha nagyon sokáig megy, felgyulladhat. (Minden a világon felgyulladhat.) Valamint, Yeon Dong-su, a Kwandong Egyetem orvosi karának dékánja (!!) szerint, ha a szoba teljesen hermetikusan le van zárva, akkor a ventilátor annyira lehűtheti a levegőt, hogy az ott alvó hipotermiától meghal (kihűl). Kellemes ember. Mint amikor a csávó a viccben halálra hajszolja a tevéjét a sivatagban, és azt hiszi, hogy megfagyott a menetszéltől.

Ezzel szemben ilyenről szó nincs, hiszen a ventilátor csak a meglévő levegőt mozgatja egy zárt szobában, sőt, miután a villanymotor hőt is termel, valójában reggelre egy kicsit melegebb lesz, mint este volt. Hát vagy... ventilátorhalált halunk, megfagyunk, miközben el is égünk, de még mindezek előtt esetleg az arcunk is lebénul, ha épp meg nem fulladunk. Szerintük. A sorrendet mindenki ízlése szerint állítsa be. Egyébként a testhőmérsékletnél magasabb hőmérséklet mellett lehet egészségtelen a ventilátor, mert gyorsabban elpárolog az izzadság, ami pedig segítene elviselhetőbbé tenni a szervezet számára a meleget. DE HIDEGBEN MEG MINEK.

Annak eredete, hogy Dél-Koreában ennek a parázásnak külön kultusza van, valószínűleg olyan állami propaganda lehet, amely a 70-es években próbálta a háztartások energia-felhasználását csökkenteni, hogy az ország önfenntartó gazdasággá válhasson.

A jelenség miatt az ott forgalmazott ventilátorok nagy részén időzítős kikapcsoló található. És hát még mindig élnek, úgyhogy működik! #ennyike

(Nem hülyék ettől még, léteznek nemzet-specifikus tévhitek, Peruban úgy gondolják, hogy a túl sokáig a hűtő előtt ácsorgás rákot okoz, a cseheknél állítólag sokan nem mernek vizet inni gyümölcsevés után, a Fülöp-szigeteken pedig úgy érzik, hogy a piros szín vonzza a villámlást, ezért rossz időben azt páran inkább nem vesznek fel.)

fan-death.jpg

 

korean_fans_closeup.jpg

2 komment

Címkék: korea levegő fizika

2015.06.03.
10:14

Írta: Zoli Kovács Négy

Googol - avagy elírtuk e a cikk címét?

#500 Egy amerikai matematikus (Edward Kasner) 9 éves unokaöccse gügyögte ki magából először a googol szócskát (1938-ban), amit nem tudni miért, de a matek szakos rokon kisvártatva ráaggatott egy kikúrt nagy számra, konkrétan a tíznek a századik hatványára. A milliárd ugye már foglalt volt, ebben igaza van, jobbat meg mi se tudnánk adni neki, az meg  a másik. Ez egy szép nagy szám, olyan nagy, hogy már elképzelni is nehéz bármiből ennyit, de ha mégis megpróbáljuk, akkor arra kell gondolni, hogy Simicska L. és Mészáros L. közösen sem tudott, és nem is tudna ennyit kiszámlázni több tucat négyéves nemzeti együttműködés alatt sem. A googol nagyobb, mint az ismert univerzum részecskéinek száma (ki van számolva, de persze lehet plusz-mínusz 5 darab eltérés). Leírva úgy néz ki, hogy egy 1-es és utána 100 nulla. Ezt azért még le lehet írni egy vasárnap délután, ezért Kasner ráemelt, és megalkotta a googolplexet, ami a 10 a googolodikon, vagyis  egy 1-es és utána googol darab nulla. Itt már gondunk támad a leírással, ugyanis az univerzum minden részecskéjére jut minimum egy nulla, ráírni viszont macera, meg akkor kéne még egy univerzumnyi cucc AMIVEL ráírjuk. Ezért nem is szokták ezt már leírni.

Van egyébként neve 10 másik sokadik hatványainak is, pl a 96.-nak szexdecillió.

tumblr_m9knn7koqj1ruyodeo1_500.png

A Google vállalatbirodalom névadója -  a kereső - szándékosan lett a googolról elnevezve, de véletlenül lett elbaszva a neve. A domain már be volt jegyezve amikor észrevették az elírást. (A kerevet a másik hülye szó, ami eleve elírva terjedt el, de minek.) 

Az új keresőt - korábbbi nevén BackRub -  indulásakor egy darabig csak szakmabeliek használták, ez volt a korszak IT-s batikolt pólója, alternatívkodós megkülönböztető jegye, másokat lecsicskázási alapja . "Jaahhhh, ti altavistáztok.. Az annyira '97!" Habár pár év alatt a batikolt pólóhoz hasonlóan elterjedt, de óriási különbség, hogy a google elterjedése érthető, létjogosultsága nem összevethető a másik dologgal. Tömeges használatát és a googol számhoz méltó mivoltát is bizonyítja egy 2007 januárjában indított kísérlet, a "Black Google Project" amely indulása óta több mint 5000 Megawattóra energiát spórolt meg a bolygónknak csak azáltal, hogy a kereső képernyő háttérszíne fekete. Elírás ide vagy oda, ezzel a branddel azért lehet vagánykodni.

A képen Carl Sagan örül a leírt googolnak.

8 komment

Címkék: google googol

2015.06.01.
13:50

Írta: Horváth_Kálmán

Közel a hetvenhez is döglenek utána  

 

3932163502_ba1d543e7f.jpg

#499 Kevés olyan, a II. világháború környékén született konstrukció van, ami az eltelt 70 év alatt nem igényelt komolyabb ráncfelvarrást, finomítást, mert már születésekor tökéletes volt; a Motorhead-es Lemmy mellett talán csak a Kalasnyikov-gépkarabély ilyen.

6a00d8341c9a9953ef019b01aa643b970d-400wi.jpg

Az első világháború alatt komoly fejtörést okozott a hadvezetésnek, hogy a több száz méteres hatótávolságú puskák nagyon pontatlanok voltak és meglepő módon a gyakorlótéren jól teljesítő pisztolyok a csatatéren, közelharcoknál szinte használhatatlanokká váltak. Utóbbira a magyarázatot a katonák pszichikai elemzése során találták meg: nem akarták/tudták megölni a másik csapat színeiben játszó ellenfelet, amikor már annyira közel volt, hogy esetlegesen kivehetővé váltak volna az agonizáló arcvonásai. Szükség volt tehát egy fegyvertípusra, ami középtávon (kb. 200 – 500 méteren) a maximumra pörgeti a mortalitást és megszületett a karabély, majd ennek továbbfejlesztéseként a gépkarabély, amely így sokkal valósabb és hiánypótlóbb kategória lett, mint például az SUV.

A gépkarabélynak rövidebb a csöve és a hatótávja, mint a géppuskának és egyedi szerkezeti felépítésének köszönhetően sorozatlövésre is képes. Utóbbi tulajdonságánál válik el a szar a májtól: a félautomata fegyverek csak újratöltik magukat, de a ravasz meghúzásával csak egyet lehet lőni – ha csak ennyire képes a csúzli, akkor az csak simán karabély.

Az újratöltés a csőben keletkező gáz újrahasznosításával történik, szóval kicsit olyan, mint a befőttesüvegbe fingás: a lövéskor létrejövő nagynyomású lőporgázt egy szűkítőn keresztül visszavezetik a rugós zárkeretre, amitől az megindul hátrafelé, kireteszeli a töltényhüvelyt és útja végén felhúzza a kakast is. Ha ez így nem érthető, akkor itt van animálva:

 A Kalasnyikov egyszerű szerkezeti felépítése miatt nem szokott beragadni vagy túlhevülni, a hézagos illesztések miatt pedig öntisztulásra is képes, a víz/sár nem pang benne. Amikor az amerikai haditengerészet valami nagyon dzsuva helyre megy a békefolyamatokat elindítani vagy a katonáknak úszniuk kell a fegyverrel, akkor az M16-os gépkarabély helyett a Komár László igénytelenségével vetekedő Kalasnyikovot viszik rendet tenni – a fentiek miatt is jobban bírja a strapát, ráadásul közelharc során eredményesebben lehet vele csapkodni.

image_1.jpg

A vietnámi-háború során (amit a helyiek amerikai-háborúnak neveznek) a jenkik a lövedékek hatalmas átütőerejének jó hasznát vették, amikor egy UH-1D Huey helikopterből kihajolva a levegőből egy Kalasnyikovval leszedtek két AN-2-es repülőt. A harctéri alkalmazás egy kevésbé eredményes része volt az, amikor egy Hanoi melletti éjszakai csatában az amerikaiak egy Kalasnyikov kerepeléstől hangos domboldal szőnyegbombázását rendelték el, kéttucatnyi AK-47-essel harcoló csapattársuk halálát okozva ezzel.

A világon minden ötödik lőfegyver egy AK-47-es. Egyszerű beszerezni és annyira olcsó, hogy a Fegyvernepper című filmhez költséghatékonyabb volt 3000 darab igazi AK-47-est vásárolni, mint a kellékestől ugyanennyi fröccsöntött játékfegyvereket berendelni. Annyira népszerű, hogy több afrikai országban, ahol a népességszabályozásban és a politikai árkok szerves feltöltésében is komoly szerepet kapott a fegyver, az újszülötteket Kalash-nak hívták, Mozambiknak, Zimbabwének, Burkina Fasónak és Kelet-Timornak pedig a címerére vagy a zászlójára is felkerült.

17 komment

Címkék: haditechnika gépkarabély hadviselés Kalasnyikov AK-47 Vietnámi háború

2015.05.29.
19:05

Írta: Horváth Oszkár

A Bastille rabjai

#498 Bár bizonyára megihlette a mi forradalmárainkat is az esemény, és elugrottak Táncsicsért, érdemes megemlékezni, hogy 1789. július 14-én a Bastille "ostroma" közben összesen 7 fogoly tartózkodott az épületben. Négy váltóhamisító, két totál elmebeteg, és egy szexuális bűnöző. 

A tömeg azonban még ennél is nyomorultabb volt, ugyanis mire ezt a 7 szerencsétlent ki akarták juttatni a cellákból, valakik a kulcsokkal már régen 8 megállóval arrébb dajdajoztak, és ünnepeltették magukat, hogy ők most mennyire megcsinálták a szabadságot, csak mondjuk elfelejtették előtte kinyitni az ajtót a hét hülyének. Úgyhogy akik maradtak, rátörték a nyílászárókat a bentlakókra. 

A reggelre összegyűlt 1000 fő amúgy sem a rabokért ment oda, hanem mert 2 nappal előtte 250 hordó puskaport szállítottak az épületbe, és az bizony elég jó input egy forradalomhoz. Miután a Bastille őrsége a felsőbb parancs ellenére megadta magát, kvázi kooperált a támadókkal, azok lándzsára tűzték a fejüket, és szintén rohantak vele a Blahára Tiestora, a többi jóképességűhöz, akik ugye a cellakulcsokkal már ott voltak. 

lego-bastille.png

A négy hamisító, a két gyépés, és a kúrógép előtt Alexandre Dumas fantáziájában valamikor 1715 előtt itt raboskodott a trónjogosult "Vasálarcos", akit a rohadt kettővel azelőtti Lajos oda száműzött - gondolatban talán őt akarták kiszabadítani, de ő ugye nem volt ott. Amúgy az akkori törvények szerint ikrek esetén a FIATALABB követelheti a trónt, a legenda szerint ez Fülöp, mert ugye az ultrahang készülékek akkori fejlettsége szerint ahogy kijött egy gyerek, azt lelajosozták (vagy fel), nem számítva arra, hogy utána jön még egy, és igazábból akkor mégis inkább az előző Fülöp, és akkor legyen ez Lajos - kivéve, ha hármasikrek, és mégis inkább az első legyen akkor Károly, a második Fülöp, és akkor a harmadik Lajos! Mindegy. Aki ezt a legendát írásba is foglalta, az a böri későbbi lakója, Voltaire, aki egy (tévesen?) neki titulált gúnyos írásért ült itt 11 hónapot 1717-ben (már Lajos halála után). Aztán 1780 körül De Sade márki került ide, ez már ugye gyanús, mert ő lehetne bármelyik a gyépések közül, de a szexuálisan aberrált is. Nos gyakorlatilag mindkettő, de egyik személy sem ő, mert annyival gyépésebb volt az ostromkor ott tartózkodó kettőnél, hogy 1787-ben átszállították a charenton-i elmegyógyintézetbe. Onnan 1790-ben engedték ki, így ha a Bastille-ban csak egy pindurit jobban viselkedik, nyert volna egy évet.

Úgyhogy végül is a 250 hordón, meg a kulcsokon kívül mást nem sikerült kiszabadítani. Akik a kulcsokat elvitték, azokat csak ahhoz a csávóhoz tudom hasonlítani, aki a Mézga Gézában felajánlja, hogy "megszereli az autót", és 3 percen belül sikongatva elfut a hűtőventilátorral. Ő az alábbi videóban 6:34-től van képen.

2 komment

Címkék: franciák

2015.05.27.
11:00

Írta: Zoli Kovács Négy

A koreai Wehrmacht-légió

asiannazi.jpg

#497 Fogságba esni egy háborúban nem kunszt, de négyszer már azért értékelhető eredmény. Négy koreainak sikerült. Szerencsétlen srácokat még a japán seregbe sorozták be, ahol már eleve semmi keresnivalójuk nem volt - de legalább volt rá esélyük, hogy valaki beszéli a nyelvüket - ám aztán a nomonhani csatában sikeresen szovjet fogságba estek. A korszak etikettjéhez igazodva gyorsan be is sorozták őket a Vörös Hadseregbe. Innentől már egyenes út vezetett keresztül a szovjet birodalmon egészen a harkovi csatáig, ahol a németektől védték az orosz anyaföldet, míg újra fogságba nem estek és a pufajkát Hugo Bossra (többek közt a Wehrmacht egyenruha is ez a brand volt, amit a közhiedelemmel ellentétben nem tervezett, "csak" gyártott kényszermunkások alkalmazásával a divatház) az orosz IBUSZ-t pedig németre cserélték. Ekkor már nem nagyon volt kivel barchobázni egymáson kívül, csak elképzelni tudjuk milyen kényelmetlen lehet szolgálni egy hadseregben ahol még azt sem tudod elmagyarázni, hogy milyen nyelven beszélsz, de szerencsére minden szinten kilógsz a többiek közül.
Show must go on! - nem álltak le, a német hadigépezet átcsoportosította őket Normandia védelmére ahol aztán amerikai fogságba estek (ekkorra már kezdtek belejönni). Az amerikai katonák napokig nem értettek szót velük, mert bár odáig gyorsan eljutottak, hogy nem teuton kamaszok kerültek a kezükre, de azt pontosan nem tudták, hogy milyen nyelvet is beszélhet a 
négy tájidegen fiatalember, akik egy német erődöt védtek szemlátomást nem őszintén. Innen az lett volna a szép, hogyha az amerikaik is besorozzák és bevetik őket például Ivo Dzsima-nál, de ők inkább egy angol fogolytáborba szállították a japánnak gondolt szerencsétleneket, ahonnan pár hónap múlva szabadon engedték őket. Egyikük, Yang Kyoungjong további sorsáról lehet csak biztosat tudni: ő 1947-ben letelepedett az Államokban és érthető módon ki sem mozdult nagyon onnan 1992-es haláláig.

Koreában iszonyú nagyot ment a történet, 2011-ben filmet is készítettek belőle:

 

 

 

 

 

30 komment

Címkék: korea hugo boss Wehrmacht

2015.05.22.
17:13

Írta: Horváth Oszkár

Miért éneklünk, ha félünk?

#496 Első blikkre mennyi értelme van annak, ha énekelünk, vagy fütyülünk egy sötét utcán? A SZÖRNY, vagy gyilkos, rabló, megijed? Vagy azt gondolja, hogy "fúúú, nem támadok, mert ketten is jönnek: az egyik, amelyik MEGY, meg a másik, aki énekel!". Hasonlóan, ha éjjel betakarózunk, fejbúbig, akkor mi lesz, a mumus vagy farkasember etikai kódexe szerint csak kitakarózott gyerekeket eszik meg? És ha alvást színlelünk arra is vonatkozik?

- Bazzzeg, nem jó, ezt most nem ölhetem meg, mert nincs ébren. Mindegy akkor -- mormogta maga elé csalódottan az embermedvedisznószörny.

Az éneklésre viszont legalább van magyarázat: a hangszálakon való tiszta énekhang kipréselés annyira finommotorikus vezérlés, valamint a szöveg fejben tartása és annek előhívása ennek a működtetése közben annyira leköti az emberi agyat, hogy nem képes félelemérzéseket mobilizálni. Egyúttal az éneklés által edzett képességek később lehetővé teszik a jelentősen differenciált gondolkodást, többszörös asszociációkat, helyzetek gyors felismerését, vagy humorérzéket - netán még jó humort is. (Azért mégsem lesz mindenki okos meg vicces, akármennyit énekelt kis fosos korában.)

Eszerint nem azért énekel reflexből az ember, mert akkor majd a sarkon ólálkodó szörnyek szétszaladnak, hanem mert saját félelemérzete szűnik meg. Nem "racionálisan" (ha hangosabban énekelek, akkor jobban elijesztem!), hanem egy konkrét neurobiológiai hatás által.

Mindez nem tévesztendő össze pl. Várkonyi András - Borkóstoló című dalával, ott AZÉRT félünk, MERT énekel.

ami-meg-tud-olni.png

"Ami meg tud ölni, az ajtót is ki tudja nyitni"

2 komment

Címkék: zene agyfasz

2015.05.20.
11:12

Írta: Zoli Kovács Négy

A ballisztikus rakétákkal sakkban tartott menza

title.jpg

#495 A hidegháborúnak köszönhetjük a GPS-műholdakat, a számtalan pillanatot, amikor hajszálnyira voltunk az atomháborútól és a 45 év paranoiát, ami szült pár érdekes sztorit. A szovjet kémműholdak képei alapján például az elemzők arra jutottak, hogy valami nagyon fontos operation center lehet a Pentagon közepén, ahova minden nap nagyjából ugyanabban az időben katonatisztek csoportja megy be, majd kis idő múlva jön is ki. Elég nagy a nyüzsgés, biztos ott kapják meg az aznapi tutit. Eligazítás, barna borítékok piros TOP SECRET pecséttel, ilyesmik.

Nem tűnt ez akkoriban hülyeségnek egy olyan országban, ahol a stratégiailag fontos épületeket és a környezetüket több helyen is felhúzták egy városban a bombázó gépek félrevezetése miatt, és az is logikusnak látszott, hogy maga a Pentagon csak egy túlpimpelt erőd ami ezt a központi objektumot védi. A világ legnagyobb kerítése. Emiatt aztán évtizedeken át minimum két ballisztikus rakéta célozta abuzálási szándékkal folyamatosan a Védelmi Minisztérium udvarának közepén álló hotdogos büfét. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ha oda becsapódik egy nukleáris töltet, akkor ott járulékos veszteségként bukó a Fehér Ház és a Capitolium is. Meg a legtöbb minisztérium + a jegybank.
A ruszkik hivatalosan ugyan nem erősítették meg a sztorit, de a Pentagonos idegenvezetők a mai napig vigyorogva mesélik és csóri menza nem hivatalos neve emiatt Cafe Ground Zero. Mindenképp érdemes csinálni egy szelfit a világ valaha volt legveszélyesebb büféjével, ha arra jártok.
hires_hotdogstand1.jpg   

12 komment

Címkék: hotdog pentagon hidegháború

süti beállítások módosítása